2015.06.20. 06:50, Vinczer S. Péter
A Világpanoráma margójára
Kedvenc műsorunkat kapcsoltuk be, mert Szaniszló úr múltját ismerjük, és a szókimondását kedveljük. Az Echó TV-ét patrióta hangvételéről ismerjük, és éppen ezért a mai adásán igazán meglepődtünk, mert olyan hangvételű volt, mintha akár Gyurcsány ült volna Dr. Hossó Andrea úrhölgy helyén.
Nem vagyok közgazdász és vitatkozni sem akarok, de szabad legyen megemlíteni, amit Dr. Hossó úrhölgynek nálam jobban kellene tudni:
1. Hogy milyen parancsot kapott Antall József még a megválasztása előtt a Cityben.
Tudtommal, hogy Trianont nem szabad felemlegetni, és a hitelek nem tárgyalhatók. Itt jegyzem meg, hogy állítólag a lengyelek azért tárgyalhatták újra a hiteleiket, mert államiak voltak, a Kádárék meg privát hiteleket vettek fel.
2.Hogy 2010-ben milyen kincstárral, és milyen állapotokkal vette át az országot a Fidesz-KDNP.
Van-e tudomása, hogy az utolsó felvett IMF hitel, amit a Gyurcsány kormány felvett, és elköltött, annak a visszafizetése arra az időre volt ütemezve, amikor már a következő ciklusban Orbán Viktor kormányoz. Ezt csak a vak nem látja, hogy az volt a cél, hogy a visszafizetésekbe, és az újabb megszorításokba bukjon bele a Fidesz!
Emlékeztetni szeretném, hogy nagyjából Görögországgal egy nívón volt Magyarország 2010-ben. Kérem, mint közgazdász mérlegelje, hogy most hol áll a két ország.
Tudtommal a görög államadósság a GDP 180%, és gyakorlatilag csődben van.
Magyarország meg visszafizetette az IMF utolsó hitelét, újat nem vett fel, és törlesztette az államadósságot kb. 7%-al.
A MALÉV magyar nemzeti légitársaság megmentését tudtommal az EU nem engedte, és Tel Aviv- ban nem kapott üzemanyagot az utasszállító repülő, hogy hazatérjen...
Említette, hogy eladták az aranykészletünket, csak elfelejtette kijelenteni, hogy nem a Fidesz kormány adta el, hanem a Surányi úr, ha emlékezetem nem csal, az akkori jegybank elnöke éppen akkor, amikor relatív alacsony volt az ára... Arról nem is beszélve, hogy nem tudták meneszteni, csupán a fizetését mérsékelte az Orbán kormány nyolc millióról kettőre. És milyen óbégatás volt ezért a baloldalon.
A devizahiteleket is a Surányi regnálása alatt sulykolták a drágább forint hitelekkel szemben.
A svájciak becsületére legyen, hogy írtak a Gyurcsány kormánynak, hogy ebből baj lehet, de a levelet a Gyurcsány elhallgatta. A devizahitel olyan svindli, amilyen a világon nem fordult elő, hogy a kamatot, és a paritás átszámításoknál a vevő kárára egyoldalúan növelhették a havi törlesztés magasságát.
A Zetényi törvény lesöprése, amit a Sólyom úrnak köszönhettek a kommunisták, lehetővé tette, hogy a felelősségre vonást megússzák. Szerintem ez is következménye volt a Reagan-Gorbacsov máltai paktumnak, miszerint a kommunistáknak egy haja szála sem görbülhet meg.
Végtelenül megdöbbentett, hogy az egész beszélgetés olyan benyomást keltett, mintha a Fidesz 25 éve kormányozna, mintha minden mai állapot a Fidesz kormányzása alatt jött volna létre!
Csak emlékeztetni szeretném, hogy az első Orbán kormány örökölt államadóssága a GDP 53% volt.
2010-re a Gyurcsány kormány feltornászta az államadósságot a GDP 83% a-ára, kórházi ágyak korlátozása, a napi költséghatárok, ennek eredményeként a várólisták éves hosszúra nyúlása, a kórházak becsukása, a Lipót is, a-hogy ne lehessen bevinni Gyurcsányt és társait. Az oktatást Hiller, és Magyar Bálint „szétfejlesztette”, a rendőrséget kiképezték, hogyan kell szem magasságban vadászpuskából gumilövedéket lőni, identitás szám viselése nélkül. Vízágyúk vásárlása és alkalmazása, lovas rendőr rohamok a békés ünneplők ellen, és a kordonok sokasága.
Ezt örökölte a Fidesz-KDNP és az Ön által említett "páratlan, mindent elöntő korrupciót. " Nem tudom, érezzük-e a végtelen rothadást, ami ennek az országnak a társadalmi lelki életében beállt."
Felteszi a kérdést tisztelt Hossó Andrea, hogy mi lehet az oka, hogy mindezt eltűrjük?
Megpróbálok válaszolni: az egyik ok, hogy nem engedte az EU nyugdíjba helyezni a nómenklatúra bíráit. Ha felfednek egy bűnözőt, kitűnik, hogy nem lehet hozzá nyúlni valamiért, és ha mégis, akkor évtizedig elhúzzák a bíráskodást.
Nálunk nem szabad feltüntetni a Parlament nemzetiségi összetételét, ami az USA-ban normális. Arról meg még annyira sem szabad beszélni, hogy kik a bírák, és az ügyvédek....
Eltűrjük, hogy a magyarországi ellenzék kivigye a pártpolitikai küzdéseit az EU-ba, ahol hasonló parazita barátaik vannak, akikkel megszavaztatják a saját országuk elmarasztalását. Ebben egyedülállóak vagyunk.
Ne lepődjön meg tisztelt Hossó Andrea, ha az Ön szavait fogja visszahallani a szocialista csőcselék kormány támadásaikor.
Csalódást okozott, mert az észrevételei bár többsége helyes, de az időt, és az akkori kormányt nem jelölte meg.
Mint említettem, a Fidesz nem 25 éve kormányoz, az első négy éve kárba veszett, most ötödik éve húzza ki a csávából az országot, amibe a szocialisták 12 évi kormányzása sodorta.
Más országok irigylik tőlünk Orbán miniszterelnök urat, és kopírozzák a módszereit, a hazai ellenzék meg semmivel nincs megelégedve. Ez alkalommal Ön is csatlakozott hozzájuk.
Ne ártson, ha nem tud segíteni. Nem ezt várjuk Öntől.
Vinczer S. Péter
Kedves Péter tetszik az írás,főleg az,hogy Orbán Viktort irigylik tőlünk.Sajnos a fejekben már olyan zavarokat okoznak az ellenzék és biztatóik,hogy lassan azt se tudja aki nem napi szinten figyel,hogy ki kivel van.Nagyon figyelmesnek kell lenni.