ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Kufárok

2015.06.08. 14:06, Turul

pakhimre (Custom)A Munkácsy trilógia harmadik tagja, a Golgota egyelőre Pákh Imre magyar származású műgyűjtő tulajdonában van, és valószínűleg az övé is marad, mert nem tudnak az MNB vezetőivel megegyezni az árat illetően.

Az MNB hat millió dollárt fizetne, hiszen a másik darabot – a „Krisztus Pilátus előtt” c. képet 5,7 millió dollárért vásárolta meg az ország. Az első: Az „Ecce homo” kép a magyar állam tulajdona volt korábban is.

Pákh Imre azonban 9 millió dollárt kér a képért, különben elviszi tőlünk…

Halkan jegyzem meg, hogy lehet, hogy a származása magyar ennek az úrnak, de a lelke egészen biztosan nem az…

Kb. tíz évvel ezelőtt jutott hozzá ehhez a képhez – állítólag nagyon magas összegért, erről az MNB vezetőinek is mutatott valamiféle papírokat – és most úgy látszik, komoly hasznot szeretne bezsebelni…

Korábban sokat írtak nagylelkűségéről, hízelegtek neki különféle módon, beválasztották néhány elnökségbe, ahol tovább fényezték. Összejárt a hazai „elit” prominenseivel, fürdött a népszerűségben…

Megoldás lehetne, hogyha ezek a magyar dúsgazdagok most személyes vagyonukból kiegészítenék a vételárat, ezzel végre ők is tehetnének valamit a hazáért, amelynek zsírján megtollasodtak…

Nem bízom benne, hogy kinyitják a pénztárcáikat az ország érdekében, inkább tovább gyarapítják a vagyonukat minden legális és kevésbé legális módon. Sajnos ők ilyenek, de örülnék, ha ezúttal én tévednék…

d000500E6b3d91bcdd858 (Custom)Pákh Imre úr pedig inkább csomagol és viszi tovább a magyar nemzet értékét, a trilógia egyik darabját, megcsonkítva ezzel Munkácsy Mihály gyönyörű alkotását, amelyet a festő bizonyára nem azért alkotott, hogy kufárok marakodjanak rajta.

Jézus kiverte a kufárokat a templomból…

Mi pedig elviseljük gusztustalan jelenlétüket?!

5 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.06.09. 23:01
rocknagyi

Ha jól tudom, megoldódik a kép sorsa. A kormány védetté nyilvánítja és így nem lehet hazánkból kivinni. Eladni lehet, de a Magyar állam fog elővételi jogot élvezni, viszont, ha mégis valaki más venné meg, akkor is itt marad nálunk, itt lenne a tárolási hely, nem vihetné magával a tulajdonosa. 


Válasz:

Örülök, ha marad. Bár a pénzéhes kufárok semmitől sem riadnak vissza.

Péter

2015.06.09. 12:43
*Vinczer S. Péter*

A Krisztus a Pilátus előtt, a torontói Opera folyosó falán függött, és Dr. Forbáth Péter fedezte fel. A tulajdonos EGYMILLÓ DOLLÁRRRÓL szóló adónyugtáért hajlandó volt átadni. Én hajlandó voltam az adónyugtát kiadni, és ezzel a Kanadai Magyar Máltai Szeretetszolgálat tulajdonát képezte volna. Sajnos aki elkérte az ügy letárgyalását, sikertelen volt, és egy hamiltoni magyar a hamiltoni képtárnak játszotta át. Így lett a hamiltoni képtár tulajdona egy adónyugta ellenében. Az illetőnek fontosabb volt a helyi dicsfény, és hogy ne kerüljön az általam vezetett Charitable Trust tulajdonába. Sejthetik, hogy megtaláltuk volna a módját a Kozma atyával, hogy a MMSZ Debrecenben találjon "tárolásra alkalmas helyet"......

Csak csedben jegyzem meg, hogy a zsidó műgyüjtő 80 ezer dollárért vette a képet, és megelégedett egy adónyugtával, amit az ajándékba adott képért kapott.

Pákh Imre is megelégedhetne egy adónyugtával, ha magyarnak tartja magát. Vagy ennyire lerongyolódott, esetleg sikertelen a tőzsdén, és rászorul a magyar adófizetők pénzére? 

Vigye a képet, máshol hat milliót sem fog kapni. Lássuk meg mit fog csinálni.

Péter

2015.06.09. 11:10
Miklós

Lehet,hogy rosszul emlékszem?

Ha igen:bocsánatot kérek: nem merült fel a neve véletlenül az őssejt botrányban is? Ez olvasható róla: "...Az őssejt-botrány mind a kilenc gyanúsítottját felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék. P. Imre műgyűjtő, elsőrendű vádlottat 10 hónap szabadságvesztésre ítélték két évre felfüggesztve, S. István plasztikai sebészt egy év két hónap elzárást kapott három évre felfüggesztve, míg Fásy Ádám ( aki igazgatósági tag volt az érintett cégben – a szerk.)  ismert televíziós szereplőt 10 hónap elzárásra büntették két évre felfüggesztve. Yurij Baltaytis professzor másodrendű vádlottat 10 évre kiutasították Magyarországról, asszisztensét egy év két hónap elzárásra ítélték, szintén felfüggesztve -" Mit is várhatunk tőle?

Talán akkor az eljárás, ill.a büntetés kitöltéséig, az ügylet végleges lezárultáig az ország elhagyása is gondot jelenthetne neki... Bár egy sok egyéb útlevél között USA "menlevél birtokában az se gond.

2015.06.08. 20:29
*Irénke

Lelke Gizike ? Akkor neked mi van,ha neki ez a lelke ,? /bocsánat/.A haverok meg bezárni szeretik a pénztárcát.....utána,és nem nyitogatni. Tudjuk ezt.

2015.06.08. 17:08
Admin

Igazi kufár... Zsarolásnak is tekinthetném, mert ugye egy trilógia három részből áll, ha már kettő meg van, jó lenne a harmadik is, mert így egy és egész. Gusztustalan, amit csinál...

 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
2024.04.06. 07:42
2024.04.05. 11:09
2024.04.05. 03:58
2024.04.03. 22:03
2024.04.03. 05:35
2024.04.03. 05:19
2024.04.03. 05:06
2024.04.01. 06:34
2024.04.01. 04:40
2024.03.31. 18:34
2024.03.30. 10:39
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.