2015.05.31. 23:06, Bejegyezte: Admin
A hősökre emlékeztek Kiskanizsán
Május utolsó vasárnapja, ahogy már évtizedes hagyomány alapján, úgy idén is a Hősök Napjának jegyében telt. S ahogy országos szinten, úgy Nagykanizsán is megemlékeztek azokról, akik - háborús időkben - legdrágább kincsüket, az életüket adták az országért, illetve a magyarságért. Ennek jegyében hallhattuk az ünnepélyes zászlófelvonás után Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő szavait is a kiskanizsai Millenniumi Emlékparkban. Természetesen az egyházak helyi képviselői is az emlékezők soraiban voltak, így a katolikusok nevében dr. Páhy János, a reformátusokéban Hella Ferenc, az evangélikusoktól Deme Dávid emlékezett a hősi halottakról.
„Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl; / Hanem lerázván, mi benne földi, / Egy éltető eszmévé finomul.”- Arany János klasszikus sorait idézve kezdte mondandóját az emlékezés szónoka Cseresnyés Péter a térség országgyűlési képviselője.
Arany János klasszikus sorai méltók ehhez a naphoz, amikor a hősökre, a háborúkban elesett katonákra emlékezünk. 1925 óta törvény által szentesített ünnep ez, bár volt idő, amikor tiltották, sőt, büntették az emlékezést. A Hősök Napjának eredete azonban még ennél is régebbre, egy 1917-es törvényre vezethető vissza. Akkor mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni, és az utókor számára meg kell örökíteni". Pontosan 100 éve, 1915-ben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy a frontról írt levelében javasolta azt, hogy „az országgyűlés hozzon egy törvényt, amellyel az állam minden községben egy szép kő emléket állít, amelyre elesett hőseit névszerint bevési...” Az 1916 végén koronázása előtt álló IV. Károly király levele és gróf Tisza István beterjesztése alapján a Képviselőház 1917-ben fogadta el a törvényt, és a hősi emlékművek állítása még Nagy Háború idején megkezdődött.
Vészterhes idők voltak ezek, az első világháborús hadi helyszínekről egyre gyakrabban érkeztek haza értesítések hősi halálról, eltűnésről. Gyászolt az ország. Gyászolt az akkor még Trianonról mit sem sejtő nemzet. Gyászolt és reménykedett.
Ez az 1917-es törvény előírta, idézem: „őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. Minden község, város, anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a hazáért életüket áldozták fel.”
Később, a trianoni országcsonkítás után, már a Hősök emlékünnepéről rendelkezett törvény, rögzítve hogy a háború hősi halottjai előtt május utolsó vasárnapján tisztelegjünk.
Talán nem árt felidézni az akkori törvény néhány sorát. Ezek a mondatok máig hatóan üzennek, és tükrözik egy megalázott, de büszke ország polgárainak gondolatait. A törvényben ez olvasható: „A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914–18. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket áldozták fel. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövendő nemzedékek hősi halottainak dicsőségére minden esztendő május havának utolsó vasárnapját, nemzeti ünnepnapot, mint a Hősök emlékünnepét a magyar nemzet mindenkori hősi halottainak szenteli."
Ekkor, 1925-ben, még senki sem sejthette, hogy a hősök névsora hamarosan bővülni fog. A történelem azonban, bő évtized után, ismételte önmagát: újra magyar vér áztatta Európa földjét. A második világháború alatt újabb nevek kerültek a hősök tábláira. Egy 1942. április 25-én kelt rendelettel az ünnepet kiterjesztették az 1938. után elesettekre is.
1945-ben még országszerte megtartották a Hősök Napját, de ekkor már nem számított nemzeti ünnepnek. Az új, szovjet hatalom pedig kifejezetten tiltotta az emlékezést, és több mint 40 évig csak titokban lehetett gyertyát gyújtani azokért, akik a hazáért áldozták életüket.
A rendszerváltozás, amely elsöpörte az elnyomó diktatúrát, ebben is változást hozott: 1989 májusa óta ismét emlékezhetünk nyilvánosan. Újra tiszteleghetünk hőseink emléke előtt. A demokratikus szabadság az emlékezés szabadságát is elhozta, visszaadta nekünk.
Múltunk és jövőnk, nemzetünk és reményünk ünnepe ez a nap, amikor azok előtt hajthatunk fejet, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták a hazáért.
A 20. században három törvény is írásba foglalta ezt a jogunkat és kötelességünket. Az utolsó, 14 évvel ezelőtt, 2001-ben született törvénycikk kiszélesíti a hős fogalmát és így rendelkezik: „Mindazokat a nemzet hőseinek kell tekintenünk, akik akár fegyverrel, akár anélkül, odaadóan szolgálták a hazát a végveszély óráiban, és akár az önkény megtorló intézkedéseit is vállalták. A Magyar Hősök Emlékünnepének jelentőségére mutat rá, hogy ez az ünnep is hozzájárulhat a magyar ifjúság erkölcsi neveléséhez, a helyes történelemszemlélet kialakításához, és a múlt értékeit tisztelő, a honért odaadó gyermekek neveléséhez.”
Májusban, a tavasz utolsó hónapjában, fontos ünnepeink vannak. Anyák napja, gyermeknap, Hősök napja és idén a pünkösd is. Mindez talán nem véletlen: a sor logikus, a Teremtő rendezhette így. Hiszen, gondoljunk csak bele, hány magyar anya imádkozott a hosszú századok során fiáért az Úrhoz, kérve, hogy épségben térjen vissza – háborúból, csatából, forradalomból.
Várnai Zseni így írt erről A fiad visszatér című versében: „Hidd akkor is, mikor már hihetetlen: / ki elment tőled, visszatér fiad! / Ó hányan térnek vissza nagy csatákból, / kiket anyai, égő könny sirat! / Nem láttad őt sebzetten összerogyni, / nem láttad, hogy szívéből hull a vér, / zárd be a füled a vészmadár szavának, /csak egyben higgy: a fiad visszatér!”
Vannak hőseink, akik valóban visszatértek. És vannak, akiknek utolsó emlékük a világból egy torkolattűz vagy egy repeszgránát robaja volt. Vannak, akiket méltón meggyászolhattak, de vannak, akik ma is jeltelen sírban fekszenek. Ám ők sem haltak meg. Vagy ahogyan a Biblia tanítja: Csak a Test... Hőseink velünk vannak, és amíg van magyar emlékezet, velünk is maradnak mindazok, akik akár fegyverrel, akár a nélkül, odaadóan szolgálták a hazát.
Gyóni Géza katonaköltő így vallott róluk: "Boldog, ki itt jársz, teéretted is / Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt ; / Véres harcok verték fel hírét, / De csak a béke katonája volt."
A hősök napján, az emlékezés, a főhajtás, a tisztelgés mellett, üzennünk is kell. Azt kell üzennünk a ma is lángban álló világnak, hogy teremtsünk békét a sírok felett, és vessünk véget az öldöklésnek, a háborúknak.
Kedves Emlékezők!
Hőseink példája ma is fontos és irányt mutató. Ők ugyanis azért küzdöttek, azért áldozták életüket, hogy Magyarország magyar ország maradjon.
Hogy megmaradjon az utódoknak, nekünk, és majd az utánunk jövőknek is. Igaz ez azon remek emberekre is, akikről ugyan a Hősök napján hivatalosan nem emlékezünk meg, de évszázadok során töröktől, tatártól, a nemzetünkre törő idegenektől vérükkel óvták meg a hazát.
Az ő emlékük és tiszteletük arra kötelez bennünket, hogy mi is ezt tegyük. Ha nem is a vérünkkel, de tudásunkkal, munkánkkal, elszántságunkkal mindenképpen.
Mert ezt a földet nekünk is magyar földként kell továbbadnunk. Ez történelmi kötelességünk – és fiaink, unokáink jussa! Az ő jövőjük, az ő sorsuk most a mi kezünkben van. Hibázni, meghátrálni nem lehet, ahogyan hőseink sem hátráltak meg soha, ha védelmezni kellett a hazát és a magyar jövőt.
Csatay Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter 1944-ben, híres rádióbeszédében azt mondta: „Hősök nélkül nincsen nemzet. Történelmünk minden korszakát hőseink áldozatkészsége, vitézsége ragyogta be és nélkülük már régen elpusztultunk volna. Hősi életszemlélet, ősi magyar életszemlélet. Ez a kettő elválaszthatatlanul összeforrt: ez lett a magyar nép legigazibb, legtisztább erénye. Ezzel az életszemlélettel vívtuk ki a világ előtt is azt a ki nem mondott, de titokban érzett megbecsülést, amely egy maroknyi nemzet számára egyedül biztosíthat előkelő helyet a nemzetek sorában.”
Nos, tisztelt emlékezők, a feladatunk – ha úgy tetszik: sorsunk, küldetésünk – ma is ez. A hősi és ősi magyar életszemlélet arra szólít minket, hogy, bár nem a fegyverek szavával, hanem a ráció vagy akár a törvény erejével védjük és óvjuk hazánkat, hogy századok múltán is magyar ország lehessen – hangsúlyozta Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő.
A közös emlékezés során a különböző szervezetek a koszorúikat is elhelyezték a kiskanizsai emlékműnél. Így a Kanizsa Lovasklub Hagyományőrző Császár Huszárjai, a Szent György Lovagrend Lovagjai, a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagysága és a Thúry Baranta Közösség-Vitézlő Oskola is a megemlékezők soraiban volt a déli órákban.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Drága Kingám, köszönöm, hogy olvastál.