Gyermekkorom óta Zuglóban élek, tehát szégyellem, hogy nem ismertem eddig a Hermina kápolnát, pedig ez annyira gyönyörű műemléktemplom, amely figyelmet érdemel. (Én pedig eddig a Bosnyák téri templomba jártam szentmisére, de ezután inkább a Hermina kápolnát fogom felkeresni vasárnaponként.)

Ezen a vasárnapon – a Szentháromság Ünnepén – a templom előtt furcsa sokadalmat találtam, médiamunkások kamerákkal, mikrofonokkal, és a tőlük már megszokott lezser öltözékben, ami bizony nem illett a templomlépcsőhöz, amelyen mi, egyszerű hívek ünneplő ruhában lépegettünk felfelé…

Elém ugrott egy kicsit sem udvarias fiatalember, orrom alá dugta a mikrofonját és buta kérdéseivel próbálta felkelteni érdeklődésemet. (Nem sikerült neki, mert én már a templom meghittségére vágyódtam).

A Hermina út túlsó oldalán valami szokatlan csoport „majálisozott” és nem igazán értettem, hogy miért éppen ott tették…

Elkezdődött a szentmise, és az utcáról felhangzott valami nagyon oda nem illő hangos zene, ordibálás, tapsolás, majd sziréna. Egyértelműen a szentmise zavarása volt a céljuk ezeknek az istentelen figuráknak. Miért nem bírtak magukkal? Talán azért, mert ezt a szentmisét Orbán Viktor miniszterelnök úr 50. születésnapján hálaadásul ajánlotta fel a templom papja…

A mise gyönyörű volt, a közös imádkozás és éneklés mindnyájunk lelkét felemelte, nem hallottuk már a zavarókat, csak Istennel foglalkoztunk, betöltötte egész lényünket a szeretet, amiért dicséretet is kaptunk az idős paptól, akinek prédikációja valóban rendkívüli volt..

Az oltárképről Szűz Mária mosolygott ránk, feje körül a csillagok világítottak, szinte érezni lehetett, ahogy a Szűzanya most velünk van, és ez ritka pillanat, csodálatos érzés…

A mise végén elénekeltük a Himnuszt, utána pedig a Boldogasszony Anyánkat, ami a régi, patinás falak között nagyon szépen hangzott. Emelkedett lélekkel léptünk ki a templom ajtaján, ahol ismét ott nyüzsögtek a médiamunkások. Egy francia újságot képviselő fiúcska és középkorú hölgy állított meg, és érdeklődtek, hogy mit gondolok a Nemzeti Konzultációról, a bevándorlásról, stb. Türelmesen válaszolgattam, hogy helyeslem azt, hogy az ország vezetőit érdekli a véleményünk, ahogy azt is, hogy elsősorban a magyar emberek biztonságát tartják szem előtt, és nem szeretnék, hogy a bevándorlókkal terroristák is megjelenjenek nálunk. (ezt éppen a franciák tudhatják, hogy mivel jár a bevándorlók deviáns viselkedése…) Aztán hirtelen én kérdeztem, hogy őnekik mi a véleményük arról, ahogy itt a zajongó társaság próbálta megzavarni a szentmisét? Meglepődtek, de végül is elismerték, miszerint ez nagyon csúnya dolog volt…

Hazaérve rákerestem a neten a Hermina kápolna körül történt eseményekre. Hamarosan rátaláltam a Hír24-en majd a Magyar Narancson megjelent riportokra. (Magam is szerepeltem az egyik bejátszáson…)

Összegezve tanulságos volt a mai nap, de megerősített abban, hogy a hívő emberek valóban nagyon eltérőek külsőre is és lelkileg is az ellenük fenekedőktől, legyenek azok bár „csak” civilek, vagy provokáló újságírók. Bizony mi – akik vasárnap szentmisére járunk – lényegesen jobb tartással veszünk részt még egy váratlan párbeszédben is, és felülkerekedünk a bennünket támadókon.

Miként lehetünk erre képesek? Egy kedves hölgy szavait idézem, ő mondta, hogy a szeretet erejével győzünk minden esetben.

Mondtam neki, hogy nekem azért ökölbe szorult a kezem a hangoskodók miatt, mire ő szelíden válaszolt, hogy nem könnyű a szeretetet sugározni, de ez a feladatunk.

Igaza van: Isten áldja meg és világosítsa meg a rendbontók lelkét, hátha nem reménytelen…