2015.05.23. 13:55, Sándor Kinga
Az Európai Parlament, mint ingyen cirkusz
Nagyon vártam a közvetítést, kényelembe helyeztem magam, gondoltam, most nyugodtan végig nézem, persze ez csak hiú ábránd volt, ami a nyugodtságomat illeti.
Azt hittem, hogy értelmes emberek fóruma lesz, ehelyett úgy éreztem, mintha a legtöbbjüknek nem lenne több iskolai végzettsége, a nyolc általánosnál.
Nem érett, megfontolt emberek vitája zajlott, hanem olyan volt, mintha az általános iskola hatodik osztályába csöppentem volna és a tizenkét éves gyermekek próbálnának megoldani egy helyzetet, de közben egymást túllicitálva pocskondiázzák a másikat.
Aztán jött a még nagyobb sokk, mikor Újhelyi az első felszólalását tette, két, vagy három mondatban megütve az óvodás szintet: /...Óvó bácsi, tudja, hogy magáról, mit mondtak, büntesse meg őket!/
Körülbelül ezen a szinten hangzott el, még szerencse, hogy egy mondatban ezt a felszólalását le is építették és ő ott állt megnyúlt arccal.
Nem beszélve rossz ripacshoz illő teátrális papírtépéséről.
És sorban jöttek hazánk árulói, nem írom, hogy hazaárulók, mert Magyarország, nem lehet a hazájuk, ha ilyen förtelmes tettre vetemedtek.
Magyar ember soha sem tudna ilyen aljas dolgot elkövetni a saját hazája ellen.
Nem azzal van a baj, hogy más elveket vall, dehogy, azzal semmi gond, hisz nem lehet mindenkinek egyforma a véleménye.
A gond ott van, hogy nem ők vannak hatalmon és ezért csak gáncsoskodnak, Magyarország Miniszterelnökét szeretnék ellehetetleníteni.
Közben nem veszik észre, vagy lehet, hogy nagyon is tudatosan csinálják, a Magyar embereket bántják, tőlük szeretnének megvonatni mindent, újra a szakadék szélére sodorni hazánkat, a benne élő embereket.
Mert, hogy is lehetne másként értelmezni azt az aljas kérésüket, hogy vonjanak meg mindennemű támogatást Magyarországtól.
A külföldi támadó képviselőket nem is szeretném minősíteni, mert szerintem némelyiknek fogalma sem volt, hogy miről beszél.
Az európai érték kifejezés, nem is tudom, hányszor hangzott el, semmi más értelmes érvük nem volt, csak ez.
Igaza volt a Miniszterelnök Úrnak, ez nem kőbe vésett, nem Isten írta, hogy ne lehessen változtatni rajta.
Egy olyan meddő, vagy még annak sem nevezhető vita volt, amit kár is volt elkezdeni.
Érzésem szerint, nem volt másról szó, mint arról, hogy az XY, az, az XY, mert aki az XY, az, az XY és az XY, nagyon XY.
Hát, körülbelül ennyi jött le belőle.
A Jobbik képviselőjének hozzászólását csak mi, magyarok érthettük, azt a merő iróniát a felszólalásában, mert aki nem ismeri a magyar nyelvet, és annak szófordulatait, az észre sem vette.
A felüdülés az egészben az volt, mikor Orbán Viktor Magyarország Miniszterelnöke felszólalt, majd később válaszolt.
Simán leiskolázta ezt a gyülevész népséget, kik még arra sem vették a fáradságot, vagy annyira nincs intelligenciájuk, hogy az Őt megillető titulussal szólítsák meg, tisztelet, az egy-két kivételnek.
Annyira kiviláglott, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök úr, már akkor fényes volt, mikor őket még nem is csiszolták, vagy még a sóhajban sem voltak.
Olyan magas szintű tudással, intelligenciával tolerálta azt a sok sületlenséget, amit ezek a kissé primitív emberek összehordtak ellene, ellenünk, miközben folyton arról szerettek volna meggyőzni bennünket, hogy szeretik a magyar népet.
Én ebből a szeretetből nem kérek, sőt bizton állíthatom, hogy velem együtt, több millió ember is így gondolja.
Sándor Kinga
Szomorú, hogy ilyen megtörténhet ,és nem tudom utólag szégyenlik e magukat az említett személyek, -remélem igen... (Bár a pénz és a hatalom szerelmesei nem ismerik ezeket az intellektuális érzéseket, hogy "szégyen".)