2015.05.17. 10:18, Pásztori Tibor Endre
Előőrs
Lazuló fegyelem megakadályozásával biztosítja a hátország védelmét a több hullámban érkező titokzatos ellenséggel szemben az előre tolt helyőrség, az előőrs.
Legtöbbször nem az első, hanem a pontosan kiszámított következő lépés a döntő a nemzeti érdek védelmében. Amint egy nemzet felnövekszik, egyre inkább tudatában lesz annak, hogy kifizetődő dolog figyelembe venni más nemzet érdekeit is. Ezt az alaposan megfontolt irányítást, és a védelemi előremozdítás ilyen módját katonai avantgardenak nevezzük.
Urbi et orbi a történelmileg kialakult tartós emberi közösség összeomlásának okát, amelyet közös nyelv, közös terület és gazdasági élet a közös hitben, kultúrában megnyilvánult közös lelki sajátosság tartott össze nemzetként, nem a külső ok és ok okozati összefüggésekben, hanem szigorúan, kizárólagosan belső tényezőkben kell keresnünk. A ma leginkább kézenfekvő és átlátható módon történő európai uniós megnyilvánulás igazolja az ottani és később erős nemzetromboló akaratot, kialakult helyzetet, - és indokoltnak vélt magyarázatot. E Kárpát-medence Magyarországát összeomlasztó elmélet hirdetői figyelmen kívül hagyják az egész civilizált Európa alapfogalmakkal és törvényszerűségekkel megalapozott egységét, egyben a keresztyénségének, kultúrájának megmentését (egybeeső fogalom!), egyben szándékosan elhallgatják, félremagyarázzák e történelmi igazságot. Pedig a művészet az életet szebbé, a tudomány jobbá teszi. Így az egész folyamat, nyilván - enged élni azzal a bizonyítható adatokon alapuló föltevéssel, gyanúperrel, hogy hazaárulással állunk szemben. Így a mi „előőrsünk” elsődleges „csáp-feladata” kipuhatolni, alapos felderítő ismeretet szerezni és az alaptalan vádak kiderítésével, feltárásával, megvédeni a nemzet, a haza tisztességét.
Csupán a táglátókörű, mintaszerűen tökéletes előőrsi feladat felismerésére gróf Bánffy Miklós példáját idézem, aki Erdély elcsatolásakor a kétségbeesésben is azonnal és pontosan tudta, hogy a kultúra, művészet és irodalom a nemzet megtartó erő. Antonio Gramsci szerint: „Saját belső énünk megszervezése és fegyelme, saját személyiségünk birtokbavétele, olyan magasabb fokú öntudat megszervezése, amelynek révén képessé válunk történelmi jelentőségünk, az életben betöltött funkcióink, jogaink és kötelességeink megértésére - ez a kultúra”. Ennek ellenpéldája, hogy a magyar kormányfő Orbán Viktor, a Fidesz elnöke által akkor javasolt Dr. Áder János Fideszes európai parlamenti képviselő a Magyarország eljövendő elnökével összefüggésben az ellenzék azonnal kifogást emelt. Az előőrs olyan személyiség, aki biztonságot és kiszámíthatóságot nyújt Magyarországnak, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megszilárdítása. Ide tartozónak véli magát a határon kívül élő magyarság is. Csak természetes, hogy bojkottálták az államfőválasztást. Ez még nem a nagy áttörések ideje – csak jel arra nézve, hogy soron következik, és ki kell mondanunk, hogy a magyar-ügy – mert mi más lehetne!, - valójában Európa ügye, a keresztényég ügye és végül az Isten ügye.
Isten ügye! - és akkor semmi kétség, semmi bizonytalanság. Ez azonban nem jelentett és ma sem jelenti, hogy gondmentes és zavartalan lesz az élet. Sőt! Lesznek betegségek, rágalmak, félrevezetések és pénzfegyverekkel, bankokkal intézett támadások. Társadalom – kultúra – nép és iparművészet, maga az élet teljes összefüggését Vincent Van Gogh így fogalmazza meg: „Mennél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, mint szeretni az embereket.” A demokrácia működőképességének nem az a feltétele, hogy széles körű konszenzus jöjjön létre, hanem az, hogy legyenek olyan institúciók, mint akár a Nemzeti Hitvallás és sok ilyen, amelyek civilizált módon emberszeretettel tudja a történelmi súlypontú konfliktusokat kezelni, megoldani.
Az események és az ellenmondásos viselkedések hátteréről – mégha a világ országainak jótevője látszatot próbálja kelteni – tudnunk kell, ez csak „előképe”, de nem előőrse a valóságnak. Karácsony Benő arra figyelmeztetett, illetve erősített meg az istenhitben, hogy milyen nevetséges lesz az a pap, aki Isten védelmében kardoskodik. Isten elegendő nemcsak a maga, hanem a mi védelmünkre is.
Ma, amikor „a globális pénzhatalmi rendszer pénzfegyver osztagai csapásokat mérnek Magyarországra” - egyre nő azok száma, akik úgy vélik az a megoldás, amit a magyar kormány módszereivel próbál elérni, nem elvetendő, hanem éppen a jövőt jelenti. (Bogár László) Bármit teszünk is, tegyük megfontoltan és számoljunk a végeredménnyel.
Pásztori Tibor Endre
Jó érzéssel olvastam bölcs gondolatait,köszönöm.Több gondolatot is tudnák itt visszaidézni,ami szívemig hatolt.
"A magyar ügy-mert mi más lehetne,-valójában Európa ügye,a kereszténység ügye és végül az Isten ügye "
Vagy Van Gogh tól az idézet. / Ademokráciáról és Orbán Viktorról írt gondolatai.Ezek mind szívemhez szóltak.
Köszönöm kedves lelkész esperes úr.