Lábon járó

               Lábon járó csoda az édesanya. Az anya az a nő, aki a világra hozta gyermekét; illetve, akinek van gyermeke. Az ilyen nő megnevezése vagy megszólítása a legszebb, legdrágább magyar szó: édesanyám. Mindenkinek van anyja, de sajnos sokaknak nincsen édesanyja...

              Úszni ugyan tudott - szerencséjére - az a vízbe zuhant fiú, aki végre halálosan kimerülve partot ért. Bámulatos kitartását a vízben sokan megcsodálták, s meg is kérdezték tőle, hogy mi adott neki olyan, korát meghaladó erőt a válságos percekben, hogy ilyen nagy távolságot tudott átúszni? A fiú minden gondolkodás nélkül mondotta: „Az édesanyámra gondoltam.” „Anyák napján minden évben, angyalsereg zeng az égben, arról zeng az angyalsereg, boldog, akit anyja szeret...”

               Csoda történt – beszélte el a gyógyszerész: Fiatal segéd koromban egy éjszaka többször kellett felkelnem gyógyszert készíteni. Alighogy bebújtam az ágyba, újra megszólalt a csengő. Bosszúsan mentem ki, mert már igen álmos voltam. Egy fiú jött, az édesanyja számára írt recepttel. Alig sietett el a barátságtalan fogadtatás által is megriasztott fiú, midőn rémülve vettem észre, hogy álmosságomban gyógyszer helyett halálos mérget adtam. Elkezdtem előbb kiáltozni a sötét éjszakába a fiú után, - s miután ez sikertelen volt, - a legnagyobb félelmek közt imádkozni kezdtem. Egyszerre megszólalt a csengő, s mikor az ajtót kinyitottam, remegve és sírva áll előttem a fiú és azt mondja: „Kérem, ne nehezteljen, hogy újra háborgatom, de a sötétben elestem és az orvosságos üveg összetörött. Legyen olyan jó, készítse el még egyszer a gyógyszert, hogy édesanyám meg ne haljon.” Édesanyám nékem, jaj de drága vagy, a te szereteted soha el nem hagy. Akárhová megyek, kísér a szemed, áldott legyen érted, Istenem neved...”

                Csoda az igazmondás jutalma is. Egy fiú a patika előtt labdázott és betörte a patika ablakát. El akart szaladni, de eszébe jutott, hogy az csúnya gyávaság lenne. Bement s megmondta a patikusnak, hogy ő a kártevő. Bocsánatot kért s mivel pénze nem volt, arra kérte a patikust, hogy adjon neki munkát és ő szívesen ledolgozza az ablak árát. A gyógyszerésznek tetszett a beszéd s a fiúval tényleg ledolgoztatta az ablak árát. Ez idő alatt azonban annyira megszokta a fiút, hogy szolgálatába fogadta továbbra is, végül pedig társul fogadta üzletébe, „Milyen jó, hogy betörtem az ablakot” – mondta s fiú egyszer édesanyjának. – mire az anyja így felelt: „Nem az a jó, hanem az, hogy megmondtad az igazat.” Jól csak szívével lát az ember.

                 Csoda nélkül is lehet élni, de minek? A kisfiú édesanyjával kocsikázott egy szép jegenyefasoron. És egyszerre csak sírni kezdett. Édesanyja hiába kérdezte sírása okát, nem felelt. Végre szakadozottan tört ki a kisfiúból, a fasor végére mutatva: „Édesanyám, nézze, ott az út végén nem fér keresztül a kocsi.” Az anya mosolygott fia aggodalmán, a kocsi tovább gördült s nemsokára kiérve a fasorból, gyönyörű völgybe értek. ”Az út végén...” Vagy Bertrand Russell szerint az egyéni létnek olyannak kell lennie, mit a folyónak: először kicsi, szűk partok közé szorult, szenvedélyesen rohan sziklák és vízesések között. Majd a folyó fokozatosan szélesedik, partjai hátrább vonulnak, vize csendesebben áramlik, s végül is, minden látható törés nélkül beletorkollik a tengerbe, és fájdalommentesen veszíti el egyedi életét. Azt, aki ilyennek látja az életet, nem gyötri a halálfélelem, mivel mindaz, ami számára fontos, folytatódik. És amikor életereje fogytán fáradtsága nő, a pihenés gondolata nem fogja bántani. Én munka közben szeretnék meghalni, abban a hitben, hogy mások folytatják azt, amit én már nem csinálhatok tovább, és megnyugszom abban a tudatban, hogy ami lehetséges volt számomra, azt meg is tettem. Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek vereségek, összeomlások és újrakezdések is. És van olyan is, aki az út közepén áll. Talán semleges...?  Nem semleges, hanem forgalmi akadály – mondja a szájtátinak Horváth Imre.

                  Ide, mellém letelepszik – annyi éve, mint magam vagyok - az erőgyűjtő anyák napi istenjárás, s csak a Könyvek- Könyvéből vett idézet szégyenít és nyugtat meg igazán:”Minden istentelen fut, ha senki nem üldözi is.”(Péld.28:1)

              A hit és a szeretet nem valami bonyolult filozófia, hanem nagyon egyszerű, de csodálatos dolog... Valahányszor beszélek ezekről az égi ajándékokról mindig attól tartok, hogy úgy járok, amint Thomas Scott, aki mikor kinyomtatta jegyzeteit a „Zarándok útja”a-hoz, majd egy öregasszonytól megkérdezte, hogy érti azt a könyvet? „Igenis – válaszolt az: „Bunyánt már jól értem; remélem, hogy az Isten kegyelmével egy napon az ön magyarázó jegyzeteit is meg fogom érteni.”

              A szívemben vagy Édesanyám...

              Pásztori Tibor Endre