2015.05.11. 09:03, Pásztori Tibor Endre
Görcs
Legtöbb időt azzal veszíti az ember, hogy időt akar nyerni – de csak a rend segít azt jobban felhasználni. (John Steinbeck)
Lásd, - voltak már korok, korszakok, melyekben a testiség hasonlóképpen csábított és túlzott mértékben tobzódott gyönyörűségben, mint ma, - de még az érzékiség, a nemiséggel telített erős élvezetek iránti ösztönök hatása alatt álló hajlam szelleme nem dolgozott még a külső világ benyomásainak fokozott érzéki felfogására irányuló érdeklődésként oly sokféle eszközzel, mint manapság. Minden elképzelhető módon meg akarja ingatni az erkölcsi ellenállást, és a valóságtudat elvi elemi alkotó alapjának, a képzelet megvesztegetésére számít. Az öltözködés feslett divatja utcán és társaságban tisztátalan gondolkozásra, vágyra, majd bűnre indított korábban is és ma is. És ha volt tisztátalan irodalom, akkor ma van szenny-internet, mely fonnyasztotta, ma pedig perzseli az ifjúságot. A társalgási viselkedés, hang és mód a nők és férfiak között még az úgynevezett „előkelőbb” helyeken sem felel meg a jó erkölcs és ízlés követelményeinek. Reklámok, kirakatok képei, zene, tánc, egyebek szakadatlan „kerítő” alkalmaival szemben kevesen tudnak – ha netalán akarnak – védekezni. Sokan pedig egyenesen jól érzik magukat a bűnben és egyre igyekeznek másokat is a mocsárba, erkölcsi fertőbe húzni magukhoz.
Úgy ébredni, hogy iszonyú fájdalmas görcsbe szorul a vádli, lábszárnak hátul kidomborodó, húsos része (lábikra) néhány pillanattól akár percekig tartó csöndes haláltusába merevedik, amikor legszívesebben ordítanánk a fájdalomtól. Ez a rövid, fontos idő a valóságnak az a vonása, melyet az egymás után következő mozzanatok összefüggő folyamatának, történésnek fogjuk fel, korszaknak ismétlődő jelenséggel jellemezhető szakasza. Élettartama a történelem, a társadalmi, politikai élet helyes érzékelésére való képesség folyama az időérzék ”javadalma” a mód és keret mellett. A mindenkori tudomány emberének is nemcsak az a feladata, hogy megbirkózzék a tudományokkal, hanem - és ez már sokkal nehezebb dolog – rá is kell vennie a világot, hogy szívlelje meg, amit ő felfedezett. Majd Russellt követően Szilárd Leó vallomása következik: „Egyszer megkérdeztek egyetértek-e azzal, hogy a tudósnak az a tragédiája, ha felfedezését az emberiség a maga pusztítására használja. És azt válaszoltam, hogy ez nem a tudós, hanem az emberiség tragédiája.” Ha az éjszakai vádli görcs kemény hasonlatánál maradunk, akkor számolnunk kell azzal is, hogy visszaaludni szinte lehetetlen, az ébredés, és az egész nap utána valami rettenetes lesz! Ez a jelenség igen gyakran éjszaka tőr rá az emberekre, feszítő fájdalmat okozva. Sok esetben oka az oxigénhiány, ami túlzott megterhelést követően lép fel. Az erős vérellátási zavarok következtében a szervezet több magnéziumot igényelne, de már nem tudja honnan elvonni. Az ingerületek továbbításához, az izmok elernyesztéséhez a magnézium szükséges. Amikor fokozottan verítékezünk, sok magnéziumot veszítünk. (A betegség leírása Hartmann Ferenctől!)
Csodálatra méltó az is, amit Frigyesről, a nagy választófejedelemről mondtak, hogy mint fiatalember egy időben a hágai udvarban tartózkodott, melyben, abban az időben igen léha élet folyt s őt is hálóba akarták keríteni a csábítók. Ő azonban minden kísértéssel szemben megállott s azzal a kijelentéssel, hogy „becsületemnek, szüleimnek, hazámnak tartozom azzal, hogy innen elmenjek”, otthagyta az udvart. Elment nagybátyjához, Orániai Vilmoshoz, ki akkor Bolda várát ostromolta. A herceg így szólt hozzá: „Te nagyobb győzelmet arattál, mint én; aki önmagán így tud győzni, az nagy dolgokat fog véghezvinni.” Tényleg, ő lett Poroszország nagyságának megalapítója.
Csak a feltételes reflex jel jeléhez fogható a választófejedelem akaratereje és az, ahogyan citrom fogyasztását néző állkapcsa görcsöl, egyszerűen kikapcsol vagy képtelenné válik a fúvószenekar további zenélésre
Időben élünk, de nem az idő számára. Kétségkívül, aki időt nyer; életet nyer.
Az idő földi kút, - mennyei forrással.
Pásztori Tibor Endre
A vádligörcs szörnyű érzését magam is megtapasztaltam jó néhányszor, és a magnéziumpótlást minden ilyen eset után szorgalmazom... Természetesen értem a mögöttes tartalmat is, mert ennél a fizikális szenvedésnél sokkal jelentősebb, amikor a lelkünk rándul görcsbe...