Harmatpont

Lernai hidra. Hesiodos ír a parányi, polip alakú, édesvízi tömlős állatról, a kilencfejű, mondai vízi szörnyről, amely az elpusztíthatatlan rossz jelzője, mert a levágott fej helyébe mindig új nőtt, - míg végre Herkules el nem pusztította.
Laudator temporis acti (a múlt idő dicsérője) a harmatpont, az egyértelműsítő árnyalat erőssége a tanításban, hogy „minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik” (Máté 7:19) Feleljünk meg egészen egyszerűen arra a titokzatos kérdésre, mi az ember szerepe a természet világában. A nap azért van, hogy fényt árasszon, a madár, hogy daloljon, a gyümölcsfa, hogy termést hozzon. Az ember feladata, - a keresztyén tanítás szerint!  - meg az, hogy azon a helyen, ahová a jó Isten állította, becsülettel, jó lelkiismerettel dolgozzék és hirdesse az Isten dicsőségét. Ez az a pont, ahol az ember a régit már nem fogadja el, de nem is tudja meghatározni sem hívatását, sem küldetését, sem helyét vagy rendeltetését. A maga dicsőségének keresésében elvesztette önmagát. Ismételjük meg a kérdést: megvan-e bennem ez a törekvés, akarok-e minden erőmegfeszítés és áldozat árán igaz, jó gyümölcsöt teremni? Könnyű szolgálni, áldozatot hozni és munkálkodni akkor, ha az ember rendelkezik minden eszközzel, de igen nehéz akkor, amidőn önmaga is szükségben, nehéz helyzetben van. Az Úr pedig azt kívánja, mindenkor és minden körülmény között, törekedjünk gyümölcstermő életre! Tegyük hozzá: Ő megadja rá az erőt is. Egy törpe, igénytelen barackfát ámulva nézegettem az újesztendő elején; a törzsét Lernai hidra támadta meg évről-évre, próbálta tönkre tenni. Csupán egyik oldalon megmaradt vékony kéreg segítségével vesz némi tápanyagot a földből. S nagy csodálkozásomra mégis volt rajta gyümölcs. Nem kis szomorúsággal láttam, hogy ez a gyümölcs legutolsó termése a fának. A kicsiny fa, mintha a tűztől akarna menekedni, ez évben is nagy csodálatomra termést hozott. Megfeszíti életerejét a végsőkig, hogy hivatását betöltse. Ekkor jut eszembe a negyvenhét napos kórházi kezelésem idején, sokan imádkoztak értem, - de volt valaki, aki úgy kérte az Urat, hogy az életem törzsét emésztő betegségemben a „levágott fej” gondolata – azaz az önpusztítás bűne – vissza ne térjen. A közelgő világtörténelemmel kapcsolatos és az emberiség sorsát igencsak érintő utolsó esemény időpontja felől a most különösen érdeklődőknek üzenem, hogy világvége lesz, és a nem kívánt világvég akkor lesz, amikor végérvényesen befejeződik az egymásért való könyörgés. De nem lehet katasztrófa sehol a világon, ahol egymásért imádkoznak. Azért nem vesznek, és nem veszhetnek el sehol e világon gyermekek, szülők, nevelők óvónők és egyetemi professzorok, mert még sokak szívéből szól a könyörgés. Én veled együtt ma is hallom a szót: „Én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited!”A gyümölcstermő fáknak erős hitre, óriási nagy szeretetre van és lesz szükségük. Mekkora áldozatokból nőnek a világ fölé a lélek boldogságára a jócselekedetek gyümölcsei. Ekkora szeretet láttán, - nem tartozunk halálmegvető élet bátorsággal a háládatosság gyümölcseinek megtermésével?
Ugyancsak kialakuló hajlandóság harmatpontja a rosszra, bűnre való csábítás mikéntje; Istent kísértés pedig vakmerőséggel Isten türelmét próbára tevő szándék, cselekvés. Egyszerűen valamiben vakmerően az Ő döntését kihívni, magunkat kellő ok nélkül valami veszélynek kitenni, abban bízva, hogy Isten bennünket úgyis megoltalmaz. Istent kísérti az a katona, aki csupán hősködésből elhagyja a védett helyet s kiteszi magát az ellenséges golyónak (de sok fiatal élet pusztult így el a háborúban!), könnyelműen öltözködni, vagy testünket egyébként a megbetegedés veszélyének kitenni, vagyonunkat vakmerő és bizonytalan üzleti számításokkal kockáztatni, embertársaink életét veszedelembe sodorni (mennyi vasúti, közlekedési baleset állott így elő!) Stb. Egyre azonban rendszerint nem gondolunk e kérdésnél: lelkünket is ki lehet könnyelműen veszedelemnek tenni s ez által is lehet Istent kísérteni, mint rossz társaság keresése, vagy legalább is nem kerülése, vagy a vele való közösség elhanyagolása. És ilyen módon lelkét ok nélkül veszélynek teszi ki.   Még nagyobb botorság, mint a test épségét, vagy egészségét veszélyeztetni. Szálló igeként hivatkozunk egy bibliai helyre: „Mindent megpróbáljatok!” - nem tudván, hogy ez azt jelenti: „mindent megvizsgáljatok”, s utána ez jön: „mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!” A Mestert követve, mindig szóljunk így a kísértés közeledtekor: „Ne kísértsd a te Uradat, Istenedet!”(Luk.4:12)
Csodával határos egy fiatal vasúti mérnök története, miszerint jóval ezelőtt a szolnoki Tisza híd javításánál fejjel leesett egy összeroppant állványról. Estében fejjel nekiütődött a híd kőpillére párkányának s hajas fejbőrén egy hosszú, zúzott sebet kapott. A földre úgy ért, hogy fejével egy Tisza parti kőrakásra esett s fejbőrén egy másik repedést, azon kívül koponyarepedést kapott. Amint a földön elterült, rögtön utána felállott s felnézett, hogy mi történt azzal a munkással, aki vele volt az állványon; ez a pillér párkányán fennakadt. Mérnökünk sebe gyorsan begyógyult, a szenvedett agyrázkódás tünetei már másnapra eltűntek, egy hét múltán, magát teljesen jól érezve, a kórházat elhagyta.
Igen, előfordul, hogy Isten csodálatosan megszabadít bennünket, de azért nem fogunk a szolnoki Tisza hídról az alanti kőrakásra fejest ugrani. Bármit teszel, tedd megfontoltan és számolj, a végeredménnyel Ne kísértsd a te Uradat, Istenedet, óvjad a veszélytől testedet is, de „minden féltett dolognál jobban őrizd meg a te szívedet!”(Péld.4:23) és végül „ne okold a tükröt, ha a képed ferde.” (N. V. Gogol)



         Pásztori Tibor Endre