ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

 

 

  

 

LÉLEK  CSEREPEK-

***

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

***

 

***

kedvenc   versek >>>* 

***

Mezsgyén túl ...

FŐOLDAL

 
*FŐOLDAL

Kárpótlás

2015.04.23. 15:36, Vinczer S. Péter

KÁRPÓTLÁS

Csak kapkodom a fejem a bedőlt brókerek, és csalók milliárdos sikkasztásain.

Emlékszek, amikor Tocsik Márta valami 8OO ezer forintot kaszált be, milyen hatalmas összegként látta a közvélemény, aztán, Kulcsár, és ki tudja már megjegyezni hány sikkasztó futott az emberek vagy az állam pénzével.

Ma már a milliókat sikkasztók, közönséges pipa tolvajoknak tűnnek, vagy egyszerű tyúktolvajoknak. Bocsánat, ha nem jól látom, vagy rossz nevekre emlékszem.

Két kérdés vetődik fel bennem: az egyik, honnan van ennyi milliárd forint a befektetőknél, amikor állandóan arról harsog az ellenzék, hogy négy millió ember él Magyarországon mélyszegénységben.

A másik, hogy ha a sikkasztást évtizedekig elhúzódó perekkel lehet kijátszani, nem csoda, hogy ide jut a társadalom.

Végül is, ha igaz, hogy az anyag nem veszik el, talán a pénzre is vonatkozhat. Hova tüntetik el a határt nem ismerő harácsolók. Hol vannak a híres adóellenőrök, akik a kis fuvarost leállítják az úton, és ha van adóhátraléka, elkobozzák az árút!  Úgy tűnik, a gazdaság fehérítésében a kisember küzdésére letudnak csapni, de a milliárdos, csalók sikkasztók futnak, és kifizetődik még akkor is ha végül házi őrizetbe kerülnek, vagy egyszerűen bujkálnak a törvény szövevényeiben.

Csoda, ha a választók kiábrándulnak a kormányból, és otthon maradnak a választások alkalmával?  Eb vagy kutya gondolják. A kormány meg siet kárpótolni az adófizetők pénzéből.

Régi kínai mondás: ne tartsd az összes tojásodat egy kosárban. Ez vonatkozik az állam által garantált bankokra is.

 A befektetés már egészen más eset. A bróker meg szokta mondani, hogy esetleg elveszhet a befektetés. Tehát, aki befektet, az vessen magára, éppen úgy, mint a ló versenyző. Én nem kárpótolnám az adófizetők pénzéből a vesztes befektetőket. Ez is további csalódást okozhat a kormánypárti szavazók körében.

 Ha valakinek van pénze befektetni, az jól gondolja meg, mire adja a pénzét.  

Ha magas a hozam nagy a rizikó. Az állami kötvények a leg megbízhatóbbak.

Tapolcán is vesztett a Fidesz. Miért? Ha jól hallottam, a jelölt szakszervezetis volt a vörös iszap katasztrófát előidéző cégnél. Ha igaz, én sem szavaztam volna rá már csak ezért sem.

A másik probléma a rendelkezések rossz csomagolása. Kezdődött a dohányboltokkal, ami magában véve butaság egy üzletet láthatatlanná tenni. Én félnék benne a rablóktól. Kanadában minden benzinkúton árulnak cigarettát, de minden felirat tilos, és a polcok zártak.

Az internet adó néven elhíresült botrányt meg lehetett volna előzni, ha azt előre megindokolják, és kimutatják, hogy a külföldi cégek mennyi pénzt talicskáznak ki az országból.  tehát a hasznot kell megadóztatni, és jobb szolgáltatásra kötelezni a közvetítőket.

Az útadó is érzékenyen érinti az utak használóit. A helyi használókat nem lenne szabad külön díjakkal sújtani. Az éves matricában megfizeti az útadót. Az elkerülő utakra meg az áthaladó forgalmat kellene kötelezni, és a nagy teherautókat kitiltani a városból csak a célhoz haladást kivéve.  Ebben a kérdésben is kommunikációs hiba volt, mert mindenki panaszkodik a rossz utakra, de senki sem akar a jó útért fizetni.

Nálunk van fizető autóút, és ha rátérek, elektronikusan regisztrál a rendszer, és kiküldik a számlát. Aki nem fizeti ki a számláját, az évi regisztráción felakad. 

A vasárnapi zárva tartás sem volt kellőképpen előadva. A plázák, amelyek a behozatali silány élelmiszereket árulják, jobb, ha be vannak zárva, és ezzel helyzetbe hozzák az őstermelőket, a piacokat, a magyar kisüzleteket. Már az engedélynél kellett volna, hogy kötelező legyen a magyar beszállítók elsősége, és az áruik fő helyen tartása.

Remélem a vásárcsarnokok a piacok vasárnap is nyitva vannak. De próbáljon valaki Milánóban, vagy más olasz városban reggel 8, vagy 9 órakor tejet vagy szalámit venni esetleg zsemlyét... ezek az üzletek ekkorra bezárnak, a terekről a piacok kiürülnek, és a turista számára marad a resztaurámban való étkezés, ami nem olcsó. Reggel hatkor viszont olcsón be lehet vásárolni az élelmet.

Akárhogy is nézzük, a kormánynak mérlegelnie kell, hogy bizonyos intézkedésével hány szavazatot veszít, vagy nyer,  és a nem népszerű intézkedést jól kell csomagolni, mert állítólag a szemetet is el lehet adni szép csomagolásban.

A tapasztalatot le kell vonni, nem elég jól kormányozni, a választók hajlamosak az ígéretekre felülni, és nem a megvalósítókra szavazni.

Az ellenzék meg szajkózza a hazugságokat, büntetlenül. A külföldi ellenségeink is kénytelenek elismerni a kormány sikeres gazdálkodását, a szavazóink meg otthon maradnak, és veszítenek.  Így nem lehet megtartani a kormányzást a következő választáson.

Végső pillanat, hogy felébredjenek a kormánypártok, és jobb tanácsadókat alkalmazzanak.

Vinczer S, Péter

 

3 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.04.25. 13:29
rocknagyi

A legnagyobb baj az, hogy nem megfelelő a kommunikáció. Nagyon kevés a kormány melletti média, ellenben az ellenzékivel.

2015.04.24. 12:23
Vica

Köszönöm ezt a gyors összefoglalást, a világos és tiszta beszédet.

2015.04.24. 07:10
lenhardt

Kedves Péter! Úgy látszik, hogy távolról nagyszerűen érzékeled a legfontosabb dolgokat, amelyeket "nagyszerű" politikusaink még itt helyben sem látnak át. Tény, hogy ők sem különbek, mint az un. "tanácsadóik"...

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.11.02. 16:29
2024.10.27. 11:05
2024.09.19. 09:55
2024.09.10. 17:39
2024.09.10. 04:00
2024.09.09. 19:10
2024.08.08. 08:45
2024.08.03. 08:12
2024.07.16. 19:20
2024.07.16. 19:05
2024.07.12. 06:32
2024.07.08. 06:53
2024.07.06. 11:52
2024.07.02. 18:20
2024.07.02. 18:20
2024.07.01. 20:01
2024.06.30. 13:50
2024.06.28. 20:36
2024.06.27. 19:51
2024.06.27. 19:44
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77