.

Nemzeti zászló és hazaárulás…..

Először csak a nemzeti zászlóról szerettem volna írni, mivel olvastam róla egy vele kapcsolatos cikket.
De aztán jöttek sorban az események, ami mellett már nem mehetünk el sem szó, sem felháborodás, sem tett nélkül.
Egy részletet tennék be a nemzeti zászlóval kapcsolatban és akkor talán érthetőbb lesz a felháborodásom.
-----
„Kubában, a forradalomban való részvétellel vádoltak egy angol honpolgárt. Hiábavaló volt minden diplomáciai közbenjárás, halálra ítélték. Elkövetkezett a kivégzés napja. Felolvasták az ítéletet... Még néhány pillanat s végre is hajtják. A vezénylő tiszt meg akarta adni a jelt a kivégzésre, amikor az elítélthez odaugrott az angol konzul és ráterítette az angol lobogót, majd ugyanazt tette az amerikai konzul is és így kiáltott: „Most lőhettek, de golyótok az angol és amerikai lobogót fogja eltalálni: Így, a zászló védelme alatt vezették el az elítéltet.”
-----
Eddig tartott az idézet.

Arról szerettem volna írni, hogy nálunk nagyon sok embernek fogalma sincs, hogy mit jelent az a kifejezés, nemzeti zászló. 
Úton, útfélen meggyalázzák, égetik, átalakítják és mindezt büntetlenül.
teszik olyan emberek, kik a napi politikánkban részt vesznek, sőt, olyan ember, kinek nevével fémjelzett adó törvény is született. 
Nem átallott a meggyalázott, nemzeti zászlónkkal vonulni, önmagát mutogatni.
A sok agyament, szellemileg alultáplált, pedig ünnepelte ezért a tettéért. Mert nem értették, nem értik, hogy mi a jelentése és, hogy ez egy szent dolog, ami mindazt jelenti, amik vagyunk, amire büszkék lehetünk, a magyarságunkat jelképezi.
Nem büntették meg érte sem őt, sem követőit, vajon miért!?
Csak egy magyarázat lehet rá, mégpedig az, hogy ez a megcsúfolt lobogó, ilyen formában, már nem más, mint egy zászlórúdra kötött rongy darab.

De miért is csodálkozunk azon, hogy még a lobogónkat is elárulják, mikor nap, mint nap, ugyanezt teszik hazánkkal, velünk, emberekkel. 
Mert nekik semmit sem jelentenek azok a szép, lélekemelő szavak, hogy Haza, Nemzet, Magyar.
Ők csak itt élnek, de más ország, más, idegen hatalom parancsait teljesítik, nem törődve azzal, hogy ebben a gyönyörű, oly sokszor megrugdosott, sok sebből vérző, padlóra küldött országban, békességben szeretnénk élni.

Ránk ültetnek olyan embert, ki eddig csak ártott a magyar népnek, a hazának.
Ki hatalmával visszaélve lövetett ránk, ki eladta hazánk természeti kincseit, a nehéz munkával létrehozott iparunkat, oly mértékben, hogy szinte csak a határaink maradtak.
Nemzeti színházunkban, idegenek zavarják meg a kultúrára szomjas emberek szórakozását.
És mindezt a demokrácia égisze alatt, mert, ha megszólalunk, akkor azt kiabálják, hogy nálunk, nincs demokrácia.

Természetesen, mindenki tudja, hogy a kormányzásban vannak hibák, amiket ki kell javítani és ebben nekünk is részt kell venni, csakúgy, mint családon belül tesszük azt.
Bennünket sem dob el a családunk, ha valamiben hibázunk, mint egy elhasznált rongyot, vagy mint egy lerágott csontot, ami már a kutyának sem kell.

De mi nem, mi nem állunk fel, nem kiáltunk oda keményen, hogy eddig és nem tovább, csak csendben tűrjük mindezt. 
Nem megyünk ki az utcára, nem teszünk semmit, csak magunkban és egymás között háborgunk.

Kérdezem én, mi jöhet még ezek után? 
Talán a demokrácia nevében levadásznak, leöldösnek bennünket?
Nem elképzelhetetlen, hisz már többen is kaptunk ilyen mérvű fenyegetést.

Ó, azért ott legbelül, jól tudjuk mi, hogy mit kellene tennünk, de nem mozdulunk, csak rongyosra beszéljük a szánkat.
Már rég szerettük volna a Békemenetet, akkor azt mondták, hogy ne lövöldözzük el a puskaport.
És most hol tartunk?
A puskapor egy részét már ellopták, egy másik részét eláztatták, talán a többit is hagyjuk ebek harmincadjára?
Nem unjuk még, hogy csak beszélünk, tenni meg semmit sem teszünk?

Fel kellene már ébrednünk a Csipkerózsika álmunkból, addig, míg nem késő, addig, míg ez az áldott jó UNIÓ, a nagytestvér Amerika, sok más állammal egyetemben, a hazaárulóink segítségével, nem osztanak fel bennünket egymás között és még Trianon sem fog kelleni nekik hozzá.

Meg tudja valaki mondani, hogy akkor hol van a mi demokráciánk, mihez van nekünk jogunk, ha mindig más kényes, lealjasodott lelkére kell figyelnünk?

A demokrácia nevében, a demokráciáért, most már nekünk is kellene tennünk valamit!

Sándor Kinga