.A sorozatban megjelent részletek a kiadóval történt egyeztetéssel és engedélyével publikálva.

1.

TÉTLEN VOLT-E AZ EGYHÁZ

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy utána nézek annak a sokat emlegetett szemrehányásnak, hogy a katolikus egyház semmit nem tett az üldözöttek megmentéséért a második világháború idején.

Könyveim közt szem előtt tartottam Dr. Sulyok Dezső: Magyar tragédia című 6OO oldalas művét, Style Printing Company Newark, Nj. 1954 USA .  Mielőtt nekifogok egy könyv elolvasásához, általában megvizsgálom az író hovatartozását, származását, hogy a könyvben közölt adatokat mennyire fogadhatom el tényszerűnek. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem akarok szerecsenmosdatást, csak a színigazságra vagyok kíváncsi, és a szereplők tetteit is úgy ítélem meg, hogy az akkori idő, erő és politikai környezetbe teszem magamat abba a cipőbe, amelyben a szóban forgó egyén volt.

Rokonságomban van és volt szerb, fehérorosz, zsidó, de a felmenőim mind katolikusok voltak, anyai ágon székelyek, apai ágon Bajorországból elvándorolt borászok, akiknek az egyik

 császári tüzértisztje már annyira volt német, hogy a szabadságharcban vaktöltéssel lövette a honvédeket.

Ennyit a származásomról, és talán még annyit magamról, hogy felfogásom szerint minden ember egyforma származásra, vallásra, és színre való tekintet nélkül.  Embereket megfosztani az otthonuktól, szétválasztani a családjuktól, egyet is internálni a származása miatt, a felfogásom szerint elfogadhatatlan. De ugyanígy elfogadhatatlan vádolni azokat, akik a zsarnokság hatalma alatt akár a saját és családjuk élete kockáztatásával is mentette, védte az üldözötteket.

Tehát, Dr. Sulyok Dezső egykori Kisgazdapárti politikus, később a kizárása után a Szabadságpárt alapítója, akit Mindszenty hercegprímás megáldott, és arra kérte, hogy külföldre távozzon, XII Piusz pápa magánkihallgatásom fogadta, mert ismerte minden parlamenti felszólalását, az USA Kongresszusának Republikánus pártja jegyzőkönyvébe bevette, és kinyomtatta a Szabadságpártja program beszédét, ezek alapján elegendőnek tartom, hogy az említett művében tényszerű és megbízható adatokat találok.

Az első meglepetésemet a mű 6O. oldalán találtam, és a felvetett kérdésre innen kezdek idézni:

"A fajelmélet náci tanait a párt filozófusa, Alfred Rosenberg dolgozta fel. Szerinte a faj az emberi társadalom legmagasabb rendű megjelenési formája. Politika, jog, alkotmány, kultúra, vallás mind értelmetlen dolgok, ha nem a fajhoz való kapcsolatukban tekintjük azokat. A faj egyedül adhat értelmet nekik. A faj teremt minden szépséget, haladást és kultúrát. A fajok szuverénje az árja vagy az északi faj: az, amely egyedül született uralomra. A többi fajok mind arra valók, hogy az árjákat szolgálják. A náci forradalom hivatása, hogy biztosítsa e felsőbbrendű faj elsőbbrendűségét és uralmát a világ népei felett, alátámassza annak terjeszkedését és megőrizze tisztaságát. A zsidó faj, mely asszimilálhatatlan, parazita, és tiszta fajok erkölcstelen vérfertőzése folytán jött létre, kiirtandó. Nemzetköziség, bárhol is fordul elő - tehát pl. a római katolikus Egyházban is - áthidalhatatlan ellentétben áll az árja faj érdekeivel. Rosenberg főművében, a Der Mythus des 2O. Jahrhundreds-ben a faj mítoszáról ezeket írja: "Ma új vallás születik: a vér mítosza, a hit hogy a vérrel kell megvédenünk az ember egész isteni jellegét. A legtisztább tudatossággal testet öltött hit, hogy az északi vérben jut kifejezésre az a misztérium, mely a régi szentségeket legyőzte, és azok helyére lépett. A talaj, mely teremette, hordozza és táplálja a fajt, annak van szentelve. Vér és talaj a választott világ kettős alkotó eleme. Az uralkodó faj mítosza, az emberfeletti ember kasztja, mely apái ősi földjén él és meghódítja a hitványabb fajok által lakott világot: ez a nacionalizmus felmagasztosulása, olyan ideál, mely tűzbe hozza az északi szíveket; cél melyért érdemes harcolni."

A 448. oldalon a következőket olvashatjuk: "A nemzeti szocializmus - amint azt Alfred Rosenberg Der Mytos des 2O. Jahrhundrets című könyvében elméletté formálta - nemcsak a nem-németnépek ellen irányuló egyetemes támadás volt, hanem az egyik legnagyobb eretnekség is, mely Krisztus Egyházát valaha is támadta. XI Piusz pápa 1937 március 14-én kelt a német néphez intézett   Mit brenneder Sorge  kezdetű enciklikájában ítélte el a nemzeti szocializmust  és jelölte ki annak helyét a krisztusi Egyház ellenségeinek sorában.”

 „Az enciklika megjelenésétől kezdve nem lehetett többé kétséges, hogy hívő és Egyházához hű katolikus nem lehet egyúttal nemzeti  szocialista is: a kettő kizárja egymást. Aki a nemzeti szocialista tanok hívévé szegődött, az ezzel uno ictu ellenségévé vált az Egyháznak. A következőkben közlöm a terjedelmes enciklika leginkább jellemző mondatait:

"Égő aggodalommal és egyre nagyobb idegenkedéssel figyeljük már jó idő óta az Egyház megpróbáltatását; a hozzá lélekben és tettben ragaszkodó hívek egyre inkább elharapózó üldöztetését abban az országban, és ama nép között, amelyhez egykor szent Bonifác vitte Krisztusnak és Isten országának ragyogó evangéliuma üzenetét. Most midőn a szomorúságok, álcázott és nyílt üldöztetések tüzében hitetek színaranyként próbáltatik meg, midőn a hitvallás szabadságát a szervezett akadályok ezer és ezer alakban korlátozzák, midőn az igazság tanításának hiánya oly súlyosan nehezedik a hitre és az ellen védekezés lehetetlen-most annál inkább van jogotok igaz és lélekben vigasztaló szóra annak részéről, kinek első elődjéhez intéztetett az a hatalmas megváltó szózat:"Imádkoztam éretted, hogy a te hited meg ne rendüljön és te viszont erősítsed lélekben testvéreidet."

„Aki a régi, Krisztus előtti germánok állítólagos fogalmai szerint a sötét személytelen Végzetet vállalná a személyes Isten helyében, az ezzel tagadja Isten bölcsességét és az Isteni gondviselést, holott az "erőteljesen és jóságosan uralkodik a világ egyik végétől a másikig" és mindeneket jó végre visz. Az ilyen ember nem számítható istenhívőnek. Aki fajt vagy népet, vagy az államot vagy az államformát vagy a hatalom viselőit vagy az emberi közösségek valamely alapértékét -noha mindezeknek megvan a maguk szükséges tiszta helye az evilági rendben - kiemeli ebből a rendsorból és azokat legfőbb, sőt vallásos értékké emeli, istenítvén azokat pogány hitvallással, az meg akarja dönteni és meghamisítja a dolgoknak Isten által teremtetett rendjét. Az ilyen ember távol van az igaz istenhittől és az e hitnek megfelelő életfelfogástól. Csak hiábavaló elmék képesek ily tévedésre, hogy nemzeti istenről beszélnek, nemzeti vallásról, csak ilyenek próbálkozhatnak azzal a reménytelen kísérlettel, hogy az Istent, a világmindenség teremtőjét, minden népek királyát és törvényhozóját, kinek nagysága előtt nemzetek „csak egy csöpp víz a vödör szélén" hogy őt egyetlen nép határai közé zárják, egyetlen faj vérközösségének korlátaiba. Csak a gőgös elvakultság nem láthatja a megváltó tanításoknak azokat a kincseit, amik az Ótestamentumban találhatók. Aki el akarja tiltani az Egyházból, és az iskolákból az Ótestamentum bibliai történeteit, az káromolja az Isten nevét. Aki Istenkáromló tévedésben, összezavarja Isten lényét a teremtménnyel, az Istenembert az ember fiával, egy halandót merészel -legyen az bár az mindenidők legnagyobbja- Krisztus mellé, sőt föléje és vele szembe helyezni, arra ráillik, hogy a pusztulás prófétájának nevezzük, arra rávonatkozik az Írás félelmetes szava: "Ő, aki a menyekben lakozik, csak nevet rajta. Ember alkotta törvények -ha azok szöges ellentmondásban vannak a természet-törvénnyel- eredendő tévedés bélyegét viselik magukon, és ezen semmiféle kényszer , semmi külső hatalmi erő nem segíthet,  ez elvnek világosságánál kell megvizsgálni az axiómát: " Jó az, ami a népnek használ." Természetesen annak a megállapításnak is meglehet adni helyes értelmét, ha azt mondjuk: ami erkölcsileg tilos, az semmi képen nem lehet a nép igazi javára. És már a pogány ókor is felismerte, hogy ez az axióma csak úgy találóan igaz, ha megfordítjuk, mondván:" Nem lehet valami hasznos, ha egyúttal nem erkölcsileg helyes is."(Cicero) Ezen erkölcsi értelemtől megfosztva a fenti elv nemzetközi vonatkozásában az örökös háború állapotát jelentené az egyes nemzetek között."(45O. Oldal)

"A magyar katolikus Egyház természetesen szilárdan ezt a felfogást vallotta a nemzeti szocializmussal szemben mindvégig. 1944 májusban a püspöki kar elhatározta, hogy a tavaszi papszenteléseket arra használja fel, hogy a nemzeti szocialista embertelenségekkel szemben felemelje szavát és meghirdesse a keresztény álláspontot. Ezekből közlök alább részleteket, mert tisztán tükrözi vissza a katolikus Egyház 1944-ben tanúsított magatartását."

Tehát tisztán látható, hogy a katolikus Egyház félreérthetetlenül követte XI. Piusz pápa 1937-ben kiadott enciklikáját, mely félreérthetetlenül elítéli a nácizmust, és ezzel együtt Hitler istenellenes fajüldöző, eretlenséggel egyenlő politikáját. Külön figyelmet érdemel az a tény, hogy a fajelméletet Hitler ideológusa Alfred Rosenberg dolgozta ki....

A folytatásban Márton Áron a kolozsvári papszentelésen 1944. május 18-án elhangzott szentbeszédét idézem.

Vinczer S. Péter