.

Zolika...

Zolika már nincs közöttünk, de szeretném leírni, elmondani az életét, illetve azt a részt, amelyet megismerhettem belőle.
Egy "mozgáskorlátozott" rendezvényen a sors mellém sodort egy művelt, idős bácsit. Saccra lehetett már nyolcvan. Hamar összebarátkoztunk, és ő mesélni kezdett élményeiről.
Tripolszki Zoltán néven magyarnak született a mai Szerbia területén. Tisztelte a hagyományokat, és bár nem végzett sok iskolát, művelt volt. Az első pofont az élettől akkor kapta, mikor kitört a háború. A menyasszonyától távol sodorta a végzet. Nem katonáskodott, mert fegyvert fogni és ölni nagyon távol állt tőle. Ezért szökevény lett, bujdokolt. Zaklatták miatta a családját, amit csak későn tudott meg. Hosszú évek teltek szenvedésben, reményben, és reménytelenségben. De aztán egyszer mindennek vége szakadt, így a háborúnak is. Boldogan tért haza családjához, de boldogsága nem tartott sokáig. Az igaz, hogy minden családtagja életben maradt, de a szerelme...Amikor félve kopogott az ajtón, megjelent kedvese, és mosolyogva ugrott a nyakába. A kezdeti boldogság azonban nem tartott sokáig. A lány nem tartotta meg fogadalmát, félt, hogy elveszti egy férfi támaszát, és nagyon hamar férjhez ment egy szerb férfihez. De őt a háború nem adta vissza, és most itt állt özvegyen, gyerekkel. Nagyon megörült vőlegényének. De Zolikában megszakadt valami. Hosszú hónapokon át az adott reményt, hogy visszatérhet kedveséhez. Nem nézett sem lányra, sem asszonyra. Lelke és teste tiszta volt, és így szerette volna a házasság szentségét felvenni. De volt kedvese nem bízott benne, odaadta magát másnak. De nem ez volt az egyetlen nehézség az életében, feljelentették a szerbeknél, és neki megint menekülnie, bujdokolnia kellett. De az akkori viszonyok között nagyon messzire kellett menekülnie, mert gyakran felforgatták a környéket "magyarok" után kutatva. Zolika egyik húga Szekszárd környékére ment férjhez, ezért hozzá menekült. Alig volt náluk, mikor észrevette mennyire rossz házasságban él szeretett testvére. Ezért kubikosnak állt, és Bajára került. Sokat dolgozott, hogy lakhatáshoz jusson, mert szerette volna húgát kimenteni a rossz házasságból. És sikerült is neki. De mikor már kezdett jobbra fordulni élete, szomorú hírt kapott, édesanyja, akit a legjobban szeretett, elment örökre. Félve, bujkálva, pajtától pajtáig osonva tért haza, hogy részt vehessen a temetésen. Megölelte testvéreit, és már menekült is. Itt Baján megismert egy szép leányt, udvarolt neki majd feleségül vette. Két fiúgyermekkel ajándékozta meg Zolikát. De mire boldogságuk kiteljesedett volna, drága felesége rákban meghalt.
Mindezeket naplójában írta le, amit kölcsön adott nekem, hogy olvassam el. A ma embere, nem tudom képes lenne-e ennyi tragédiát elviselni? És Zolika közvetlen, szeretetre méltó drága ember maradt. Mert valahol belül a lelke tisztasága ott ragyogott, és nagyon sok barátot szerzett életében. Nem volt olyan nyugdíjas, mozgáskorlátozott, vagy hasonló rendezvény, ahová Zolikát ne hívták volna nagy szeretettel. És mesélt és mesélt. Persze idős korában is nagy kópé maradt. Nyolcvanon túl még napi 40 kilométert kerékpározott. És jaj, volt neki a figyelmetlen autósok miatt. Egyik alkalommal Zolika karja gipszben. Tudtuk, sejtettük, valami baleset... Hát igen! Zolika elmondta, hogy előtte "totyogott" egy autó, és ő beelőzött...
Hát ő ilyen ember volt. Aztán az egyik rendezvényen nem volt ott, aztán már a többin sem. Tudom, jó helyen van, szeretett felesége mellett, akiben megtalálta a boldogságot.
Hiányzik! Mert ő volt a tisztesség, a gerincesség, a tisztaság. Még soha nem találkoztam ilyen emberrel, és örülök, hogy megismerhettem.