Nyílt levél 2015.03.10. 09:47, Sándor Kinga
Kedves jobb oldaliak, csoport társak és Tisztelt bal oldaliak, ellenzékiek
Újfent forr a politikai botrány, melyet egy olyan ember tétova, kusza, kijelentése indított el, aki köztudottan elég sűrűen áll alkohol befolyásoltság alatt.
Hihetetlen, hogy magukat komoly honatyáknak titulált emberek hitelt adnak az ilyen kijelentéseknek.
De valahol érthető is az ő szemszögükből, hisz már régóta szeretnék eltávolítani a politikai élet éléről, Orbán Viktor Miniszterelnök urat.
Már sok mindennel próbálkoztak, de eddig minden dugába dőlt, ezeknek a fránya jobb oldali szavazóknak nagy többségét nem tudták megingatni hitükben, politikai nézetükben és nem utolsó sorban, Orbán Viktor Miniszterelnök Úr iránt érzett bizalmukban, tiszteletükben.
Akkor most bevetették a nagy tüzérséget, legalább is ők ezt annak tartják.
El lehetetleníteni egy embert mindenféleképpen, mint emberileg, mint politikailag.
Ha Oroszország nem adja ki a dokumentumokat, akkor hitelt adnak Simicska Lajos alkoholos, tétova kijelentésének?
Így akarják eltávolítani Magyarország éléről?
És akkor hol vagyunk mi, akik bizalmat szavaztunk neki és a pártnak, ebbe nekünk nem lehet bele szólásunk, akkor hol van a demokrácia, megint sárba taposva?
Sok mindent összeszedtem arról, hogy mi áll ezek mögött a dolgok mögött.
De sajnos vannak olyan esetek, amelyek már el vannak távolítva az oldalakról, csak a cím van meghagyva, mint pl.: Soros György, politikai pártok támogatásáról szóló linkje, ugyanis ezt törölték.
http://www.campaignmoney.com/biography/george_soros.asp
Olyan kusza a baloldal, Gyurcsány Ferenc és a többi ballibes vezető kötődése Soros Györgyhöz és most már Simicska Lajoshoz is, hogy ember legyen a talpán, aki ezt ki tudja bogozni.
Legalább is az egyszerű embereknek, mint jómagam, bizony sok minden hozzáférhetetlen.
Azért egy-két dolgot felraknék.
Igaz, hogy van benne régebbi keltezésű információ is, de talán valamilyen szinten érthető lesz.
Menjünk vissza 2000-ig.
„ 2000-ben, például a Soros Alapítvány elnöki keretéből egészítették ki az MSZP-hez kötődő Politikatörténeti Intézet Kht. bevételeit.
Emellett - szintén 2000-ben - együttesen több mint hárommillió forinthoz jutott a szabad demokratákkal szervezeti kapcsolatokat ápoló Esztergomi Liberális Klub, a Társaság a Szabadelvű Belvárosért, valamint a Liberális Klubokért Egyesület.
2008-ban úgy tűnt: a magyarországi Soros Alapítvány nem vált ki további indulatokat, hiszen 2010-ig (vagyis nyolcvanadik születésnapjáig) szervezetleépítést - és teljes kivonulást - ígért az alapító.
De 2010-ben, ráerősített, hisz veszített a baloldal, így már nem akart kivonulni és nem is tette.
A Soros-alapítványok jelenleg több mint negyven országot hálóznak be: Kelet-Közép-Európában, a volt Szovjetunió államaiban és Közép-Eurázsiában, Haitin, Guatemalában, az Egyesült Államokban, valamint Afrika déli országaiban egyaránt fellelhetők a nyílt társadalom megteremtését szolgáló intézmények. (A jövőben várhatóan leginkább Oroszországot veszi célba Soros.) Az úgynevezett hálózati programokat működtető Nyílt Társadalom Intézet New Yorkban és Budapesten, valamint egyes nyugat-európai városokban tart fenn irodát.
2000-ben, Simicska Lajos már javában építette a birodalmát, viszont igyekezett kerülni a
nyilvánosságot.
Már 1999-ben is volt egy üzenete, igaz akkor az ellenzéknek, akkor mondott le az APEH elnöki tisztségéről.
Apósa és apja is abban az időben halt meg, amit az akkori ellenzék számlájára írt, ezért azt üzente, hogy:
"Megöltétek az apámat, az apósomat, az Úristen irgalmazzon néktek!"
Majd ismét visszahúzódott a nyilvánosság elől, de nem húzott ujjat az ellenzéki pártokkal, lehet, hogy már akkor is két vasat tartott a tűzbe. Nagyon sokáig nem hallatott magáról.
Az utóbbi időben egyre kevesebb megbízást kapott a kormány részéről és ezért kezdett megromlani a viszonya Orbán Viktorral.
Túlzottan elbízta magát és követelőző lett, amit már sem a kormány, sem egykori jó barátja, Orbán Viktor sem nézett jó szemmel
Legvégül az tette be a kaput nála, hogy a földgázzal kapcsolatos üzletnél nem kapott lehetőséget.
Ekkor kezdte támadni a kormányt, először csak burkoltan a Hír Tv-én keresztül, majd a reklámadó bevezetésének hírére teljesen kifordult önmagából.
Mivel ezt ittas állapotban követte el és olyan obszcén szavakat használt, ha akarta volna, akkor sem szívhatta volna vissza.
Nem volt más neki hátra, mint előre.
Természetesen a ballib is rögtön lecsapott rá, mert úgy gondolta, hogy most itt az idő, hogy Orbán Viktort elmozdítsák.
Ezzel olyan politikai vihart kavarva, amelyben már szerepet vállalhat a ballib, a Soros, akiknek minden eddigi próbálkozása kudarcba fulladt.
Ebben látták a lehetőséget, hogy végre azt tehessék, amit akarnak.
Egy olyan embert akarnak ellehetetleníteni, ki még a rendszerváltás előtt, a kommunizmusban vállalta azt, hogy Ő kormány ellenes.
Hogy mit ígértek Simicskának, sajnos azt nem tudjuk, de ő pénz nélkül semmit sem vállal, hisz az, az Istene.
Emlékszünk, a reklámadó bevezetésekor Simicska tévéje, rádiója és lapjai egy oldalon álltak az RTL Klubbal.
Öles betűkkel, egész oldalas hirdetésben tiltakoztak a reklámadó bevezetése ellen.
Most, mikor a kormány és az RTL Klub került egy platformra, kiderült, hogy Simicska már nem tud az RTL mellé állni.
Több mint elgondolkodtató.
Lehet, hogy megvan a válasz arra, hogy vajon ki állhatott az elmúlt hetek, hónapok ügyei és a kormánypolitikusokkal szembeni támadások mögött
És akkor most nézzük meg azt, hogy kik ellen kell folyamatosan harcolni a Kormánynak és azon belül Orbán Viktor Magyarország Miniszterelnökének.
A Soros alapítvány egyik vezetőjét, Majtényi Lászlót, Gyurcsány Ferenc és Sólyom László közösen jelölte az Országos Rádió és Televízió élére.
Felesége bíró, a legfelsőbb bíróságon.
Hogy mennyi befolyása van az Alkotmánybíróság némely tagjára, azt csak ők és a jó Isten tudja.
Gyurcsány cége Soros György alapítványának is dolgozik.
Az Altus-cégcsoport a 2010-es választások után kezdett újra terebélyesedni, azzal, hogy előtérbe kerültek a tanácsadói munkák. A megbízói oldalon többnyire balkáni kormányszervek állnak – e tény nyilván a volt miniszterelnök (és a bolgár származású feleség, Dobrev Klára) kiterjedt kapcsolatrendszeréből „fakad”.
Gyurcsány cégcsoportja 2010 áprilisa óta közel negyven – közszférát érintő – balkáni projektben vett részt.
Utóbbi téma esetében nem valamely külföldi kormányszerv a megbízó, hanem a Soros György-féle Open Society Foundations.
A Haza és Haladás Egyesületet, azaz végső soron az Együtt a Korszakváltók Pártját is támogatta a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress.
A Human Rights Watch és a baloldali kis pártok egyformán Soros György pénzének segítségével akarják lejáratni Magyarországot.
Így válik érthetőbbé Gyurcsány Ferenc korábbi kijelentése, amely szerint jobb nem tudni, honnan érkeztek a támogatások miniszterelnöksége idején a baloldalhoz.
Természetesen lehetne sorolni vég nélkül, Bajnaival az élen, de talán ez is elég ahhoz, hogy láthassuk azt a politikai nyomást, melyet egy pénz guru támogatásával, aljas módon egy köztiszteletben álló ember ellehetetlenítésére terveltek ki.
Orbán Viktor Miniszterelnök Úr előtt minden Magyar embernek fejet kellene hajtani tisztelete
jeléül, hogy ezzel a sok támadással szemben állja a sarat és kormányozni képes hazánkat.
Tisztelet a nagyoknak, erőseknek, bátraknak!
Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!
Sándor Kinga
|
Jól tetted, hogy kiöntötted a bilit, csak sajnálom, hogy még nem fulladtak bele az odavalók.
Most, hogy a katonai részvételhez szükséges a 2/3, a balos fattyúk egyetlen egyike sem csatlakozik hogy kilegyen a 2/3. Soros, meg gondolkodhat, hogy küldi-e tovább a támogatást.
De legalább nem okolható a kormány, hogy gyorsan nem hagyja jóvá a katonai részvételt.
De azt is tapasztalhatjuk, hogy a 2/3 nélkül hova jutott volna a kormány a sarkalatos törvények megalkotásakor. Az Alkotmány sem lenne az ami most..
Le kell vonni a tanulságot.
Péter