Köszönjük Miklós a nők iránt érzett tiszteletet.

Erről vitatkozni hogy is lehetne, hisz mindenki más és másképp gondolja. Szerintem először mindig azt kell nézni, hogy a családnak mi a jó.

Kedves Vica, kedves Gizike!

Örülök, hogy barátotok lehetek!

Így a voltaképp soha meg nem értett nőnap előestéjén örülök, hogy leírjátok azt amit magam is ugyanúgy érzek.

A tiszteletre méltó nőt nem március 8.-án kell ünnepelni, hanem holtunkig-holtukig.

A tiszteletre méltatlanokat pedig soha nem kell ünnepelni! Talán emlékeztek a hetvenes években az Élet és Irodalom oldalain folyt vitáról, az antianyák dühödt, és Fekete Gyula mértéktartó megnyilatkozásaira. Az antianyák, antinők tovább képezték magukat.  Ma pedig látjuk a FEMEN mai antihőseit.

Azért vitatkoznék.

Hosszú sorban tudnám felsorolni a sikeres karriert befutó asszonyokat. Rost Andreától, Lebstück Máriáig.

És - másik - hosszú sort lehetne felállítani azokról, akikben kevés volt a spiritusz, és ezért a férfi-uralmista társadalmat okolják.

Tisztelet, és becsület nektek, és mindazoknak akik tudják hol a helyük családban,és házon kívül a mindennapokban!

BML

Azt hiszem Gizus véleménye áll közelebb az én megítélésem szerint és aközött, amit olvastam a cikkben szereplő hölgy véleményeként.  Mondom ezt akkor is, hogy szinte gyerekkorom óta dolgozom, fiatal felnőttként ismertem meg az éjszakai műszak buktatóit, és ennek a szakmának, amit a mai napig művelek ezer más nehézségeit.

Nagyvárosban felnőve én is éreztem a női kiszolgáltatottságot, a lefokozást és lekicsinylést, de nekünk nőknek ezért még sokkal erősebbnek kell lennünk, mint amik valójában vagyunk. Éreztem magam legyőzöttnek, vesztesnek, sőt nem egyszer megfordult a fejemben ilyenkor , milyen jó lenne férfinak lenni. De miután családom lett, és gyerekeim születtek, ez elmúlt. Az anyáknak a teremtő egy oroszlán erejét adja, - és ez nem vicc. Onnantól kezdve az ember agya, lelke, minden gondolata egy cél szerint mozog, és ha ebben egy rendes férfi is segíti, már nem történhet nagy baj. Miért mondtam ezeket el? Mert szerintem felesleges a férfiakat korholni azért, amiért nagyban mi is hibásak vagyunk. Kezdve azon, hogy leszólítják a tizenéveseket a férfiak, de miért? Mert szinte "odakínálják "magukat a ruhátlanságukkal, a viselkedésükkel. Teljesen kiveszett a hétköznapokon a tisztelet, mert a nők minden okot megadnak az ellenkezőjére. Meg lehet ezekért a szavakért kövezni, de én ezt így látom.

A változtatás talán elindult a viselkedés megtanításával gyerekkorban, a vallás újbóli térhódításával, a "illem" a különböző viselkedési szabályok újra tanulásával. A fiatal értelmiségek megfelelő képzésével..És még hosszan lehetne sorolni. Szerintem egy csoport akkor kezdhet el követelőzni , ha előbb megpróbál mindent megtenni azért , hogy a saját tagjait megvédje , erővel, tudással felvértezze.

Ez nem érvényes az erőszakoskodó, a beteg lelkű emberekre, akik nem képesek uralkodni magukon. Ők nemcsak betegek, hanem fogyatékosak is, épp ezért kezelésre szorulnak, vagy elszigetelésre.

Azt viszont mindenképpen el kéne érni, és ebben a cikkben én ezt találom a legfontosabbnak, hogy egyenlő munkáért, egyenlő bér járjon. És ez független legyen az illető nemétől, nemzetiségétől, illetve vallási hovatartozásától.

A holnapi nőnap előtt, vajon Ti, hogy gondolkodtok erről a cikkről?
Az én véleményem nagyon konzervatív, tudom, de vállalom, mert látom magam körül a kiégett negyvenes-ötvenes karrierista nőket, akiket már leváltottak az utánuk jövő "karrierépítő" fiatalok, és kifutott alattuk az élet, lehetőség az anyasághoz,és családépítéshez. Marad a pánik roham, depresszió, alkohol, ami alkalmanként oldja a magányt, és a kétségbeejtő jövőkép egy szociális otthonban a nagy útra készülve...

A női lélek a befogadásra, odaadásra szakosodott, ezért az anyaság vágya egészséges nőnél a gyermekvállalással teljesedik be. Már pedig ez avval jár, hogy le kell mondani a karrierépítésről. Szerintem nem kevés a vezető, az anya a kevés! a Teremtő a nővel megteremtette a nők feladatait, a férfival ugyanezt tette, majd szövetségükkel létrehozta a családot. Sajnos a szerepek felcserélődtek, megjelenhetett a családrombolás, szabadság átment szabadosságba, a házasság fontossága semmivé vált, helyébe bőröndös kapcsolat lépett, ahol már nincs felelősségvállalás, másikról való gondoskodás. Egy olyan szövetséget vajon lehet e komolyan venni, amit az azonos neműek is gyakorolhatnak?
Összességében úgy gondolom, a nő legyen barát, szerető és anya = feleség, a munkájában legyen jelen, felelősségteljes, de ne a karrier legyen elsődleges. A férfi legyen, erős személyiség, aki képes a családjáért felelősséget vállalni, legyen a családban segítőkész, és figyelmes. Munkájában fejlődő, előrelépéséről gondoskodó...
Egy férfi vezető, az ajtóban képes letenni az otthonról hozó "lelki-pakkot" munkáját teljes értékűként végezni. Egy nő soha, akinek gyermekei vannak! Munkájának értéke nem lehet teljes értékű, ha teli van aggodalommal. Tehát maradjon mindenki az Úr által meghatározott feladatánál, akkor lehet boldog, és elégedett.
 

A cikk alá betettem egy FB-s csoporttársam véleményét, kérem olvassátok el, mert így teljes a cikk

Érdekes cikk, amelyről kettős a véleményem: ha egy nő karriert akar építeni, akkor tényleg többszörösét kell teljesítenie, mint egy ugyanolyan képességű férfinek, különben nem jut előbbre. (lelke rajta, mert bizony a karrier rengeteg lemondással jár...)

A családanyák, a gyermekes családok anyagi megbecsülése szintén fontos kérdés, sok nő választani kénytelen, hogy jól szeretne keresni, vagy otthon próbál mindent rendben tartani. Sajnos a 4-6 órás munkalehetőségek, ill. a távmunkák nem jelentenek erre a kérdésre megoldást.

Abban azért biztos vagyok, hogy minden nő örül a virágnak, ha attól kapja, aki kedves számára. (Persze, itt nem a nőnapi kényszervirágra gondolok...)

Összegezve: a nők elsősorban emberek, minden jó és rossz tulajdonságukkal/tulajdonságunkkal együtt, és ahány ember annyi féle. Nem lehet általánosítani! A legtöbben valahogy mégis megtaláljuk a helyes arányt a munka és a család között, és tudunk örülni minden szépnek és jónak, képesek vagyunk szeretetet adni és kapni. (A cikkben a szeretet-kérdés fel sem merült...)