Saját bőrünkön kell megtapasztalnunk, hogy mennyire igaz ez a cím, hiszen velünk történt/történik az alábbi eset.

Egyetlen fiam kb. tíz évvel ezelőtt másodszor is nősült, így aztán újra kellett teremtenie mindent. Néhány hónap albérlet után úgy határoztak, hogy devizahitelre vásárolnak egy vidéki házat, és ott kezdenek új életet. A törlesztőrészlet alacsonyabb volt, mint az albérlet díja, legalábbis az elején...

A felvett hitel 6 millió forint volt, ennyiért vásárolták a házat. A bank kérte, hogy második ingatlanra is jegyezzen be jelzálogot, ekkor került a mi lakásunkra is a teher.

Aztán a bank egyoldalú szerződésmódosítással folyamatosan emelte a törlesztőrészleteket, amelyek elérték a kezdeti összeg háromszorosát. Mindez 4-5 év alatt zajlott. A vidéki munkalehetőségek ill. bérek sajnos nem tették lehetővé, hogy ezt a részletet is fizetni tudták volna a fiatalok, akiknek közben gyermekük is született, így az asszony két évig otthon maradt a kicsivel.

Nagyon nehezen éltek, pedig mindent megpróbáltak, a fiam még Hollandiába is elment dolgozni, de néhány hónap után visszajött, mert ott sem keresett eleget (és persze a családja is hiányzott). Minden munkát elvállalt, de így is gyakran szorultak segítségre.

Közben a bank a hitelük futamidejét is módosította – az ő kérésükre és persze az általuk megfizetett közjegyzői díjért – ám ez csak átmeneti megoldást jelentett. A bank minden költségét devizában érvényesítette, így aztán az un. árfolyamváltozás brutális részleteket jelentett.

Végül a bank átadta a bedőlt hitelt a saját faktoring cégének.

Ekkor már én is nyugtalankodtam, de a fiam elmondta, hogy a mi lakásunkat nem fenyegeti veszély, ha pedig az ő házukat elárverezik, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy az Eszközkezelő átvegye és bérlőként éljenek ott a továbbiakban. Azt is mondta, hogy ameddig az ő házukat nem értékesítették, addig a mi lakásunkat semmiképpen nem árverezhetik el, hogyha pedig az Eszközkezelő lesz az ő házuk tulajdonosa, akkor a mi lakásunkról azonnal lekerül a jelzálog.

Ebben a hitben voltunk a közelmúltig...

Azt nem állítom, hogy nyugalomban éldegéltünk, mert fiam tavaly nyáron megbetegedett, és 2014. október 12-én meghalt. Azon a napon úgy éreztem, a világ dől össze és rosszabb már nem is történhet velünk, de történt:

Egy délutánon csöngettek, és a követeléskezelő cég munkatársa érkezett, engem keresve. Tőle tudtam meg, hogy az Eszközkezelőnél mégsem feleltek meg a fiamék, sőt az sem igazán érdekli őket, hogy időközben meghalt a fiam. A felesége/özvegye nem „együttműködő” - mondta az eljáró ügyintéző. Csodálkozik? - kérdeztem, - egyedül maradt egy kisgyerekkel, nem könnyű neki sem helytállni minden területen.

Együttérző bólogatások után azt a tanácsot kaptam, hogy írjak egy méltányossági kérelmet, és kérjek időpontot a faktoring cég ügyintézőjétől, aki nagyon segítőkész.

Tegnap bementem az illetékeshez, vittem a kérelmemet, és elmondtam a lényeget. Felsorolta a lehetséges opciókat: kifizethetem a 18!!! milliót, esetleg 14-et (de miből?) vagy ők értékesíthetik együtt a két ingatlant (a vidéki házat és a mi lakásunkat), vagy körülnézhetek a családban, hogy volna-e olyan rokon, aki átvenné a hitelt 14 millióért. Esetleg én is eladhatom a lakást, de az árat a faktoring cég kapja.

Még egy lehetőség van, havonta 128 ezer Ft-ot fizetni (ennyi a törlesztő részlet...)

A kettőnk nyugdíja 170 ezer Ft, ebből bizony lehetetlen ilyen magas havi kiadást fedezni.

Ezek a lehetőségek bizony megrendítettek, hiszen itt vagyunk ketten, idős emberek, a férjem nyolcvan éves lesz az idén, rendszeresen gyógyszert szed, diétát kell tartania. Én sem vagyok egészséges, sőt fiam halála óta lelkileg is kikészültem.

Felajánlottam a faktoring cégnek, hogy legyen az övék a lakásunk, de amíg élünk, hagyjanak minket ott. Elcsodálkozott ezen az opción, mondta, hogy eddig ilyen nem volt. Kértem, hogy fontolják meg. Tekintettel arra, hogy egyetlen fiam meghalt, nem kötődöm túlságosan a tulajdonhoz, bár szerettem volna, ha valamelyik unokám majd hasznát veszi ennek a lakásnak...

Most itt tartunk, kétségbeesetten keressük a megoldást.

Az viszont elgondolkodtat, hogy miként lett a 6 milliós hitelből 18 milliós tartozás úgy, hogy évekig rendesen fizették a részleteket, tehát a bank többszörösét szeretné visszakapni a hitelnek.

Úgy érzem itt valami nagyon rossz dolog történik. Nincs olyan felügyeleti szerv amelyik komolyan a körmére nézne ezeknek a bankoknak és faktoring cégeiknek?! Ennyit érnek az „adósmentő” csomagok? Akinek nincsenek milliói, hogy kikerüljön az adósságcsapdából, az mehet a híd alá?!

Mi a férjemmel minden fizetnivalónkat azonnal rendezzük, ahogy megérkezik a nyugdíjunk, közüzemi tartozásunk soha nincs, beosztjuk a keveset.

A gyereken segíteni a hitelfelvételkor jelképes gesztusnak tűnt, mára pedig öreg napjaink rémálmává változott. Beszéltünk éppen róla, hogy ha akkor elutasítjuk a kérést, akkor miféle szülők lennénk?

A bank ezt a jószándékunkat fordítja most ellenünk. Hiába: a bank nem jótékonysági intézmény, sőt! Úgy tűnik az emberséget sem ismerik.