.

 

Apáti Kovács Béla

 

Tréfás vadász

 

Egyszer egy vadász éppen az erdőből kifelé ballagva találkozott egy paraszttal, aki megszólította.

– Vadászuram, lőjön nekem egy nyulat! Úgy megennék egy kis nyúlpecsenyét.

A vadász végignézte a paraszt, és megkérdezte:

– Mi lesz a fizetség a nyúlért? Mert ugye nem kívánja, hogy a drága lőszert ingyen pazaroljam?

A paraszt megvakarta a tarkóját, majd mondta:

– Szegény ember vagyok és ezen a kicsinyke földemen kívül nincsen semmim.

– Hát bizony ez nem sok. Vajon megterem-e rajta egy zsák krumpli?

– Ha akarom, akkor igen.

– No, akkor kössünk üzletet! Uraságod ad nekem egy zsák krumplit, én pedig lövök magának egy szép nyulat.

A parasztnak tetszett az ajánlat, és belecsapott a vadász markába.

– Mondja vadászuram, mikor kapom meg a megígért nyulat? Nem lehetne, minél előbb, mert már nagyon megenném.

– Ha akarja, akkor még ma meglövöm, de kíváncsi lennék, mi lesz a zsák krumplival?

– Sajnos még arra sokat kell várni, hiszen még csak a nyár elején járunk, és nincs itt a krumpli szedés ideje. De amint megérik, azonnal szállítani fogom. Türelem, türelem vadászuram.

A vadász még az nap elejtette a nyulat, és elvitte a parasztnak. A nyúlból olyan finom vacsorát készített a paraszt felesége, hogy a házban mindenki megnyalta a tíz ujját. A nyúl bundájából meg egy szép kucsmát készíttetett magának. 

Eljött a krumpli szedés ideje. A paraszt kilencvenkilenc zsák krumplit vitt haza a földről és mindet verembe rakta. Ellenben megfeledkezett az ígéretéről, vagy talán nem is akarta megadni. Úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Ha csak tehette elkerülte a vadászt, aki egy ideig türelmesen várta a krumplit, de amikor látta, hogy a paraszt nem szándékozik megadni, amit még tavasszal megígért, elment hozzá és megkérdezte:

– Mikor kapom meg a zsák krumplit?

A paraszt mindenfélét összehordott, és újból csak ígérgetett:

– Kicsit még szikkadni kell a kolompérnak+ a verembe. Majd amire leszüretelek, megkapja a krumplit.

A vadász belenyugodott az ígéretbe. Elhitte, amit a paraszt mondott. Azt gondolta jó lesz a krumpli szüret után is.

Elmúlt a szüret, de a zsák krumplival nem akartak bekopogni a vadászház ajtaján. Hiába nézegetett a vadász a falu irányába, a parasztot nem látta jönni. Megunta a várást és újból elment hozzá.

– Már mindenki leszüretelt, ideje lenne megadni a tartozást, gazdauram – mondta a megszeppent parasztnak.

– Jaj, jaj, vadászuram – siránkozott a paraszt – megadnám én, azonmód, csak előbb lefejteném a borocskát, és krumpli mellé adnék egy pint bort is. Kérem, legyen még kicsit türelemmel.

Addig – addig beszélt, míg a vadász újból hitt neki, és haza ment. Közben az idő egyre múlott. Lassan beköszöntött a zord tél, de zsák krumpli sehol.

Türelmes ember volt a vadász, mégis egy nap megunta a várást, és felkerekedett. Elment a paraszthoz, aki éppen az udvaron fát hasogatott. Fején volt a nyúl bundájából készült kucsma.

– Adjon Isten minden jót! – mondta a parasztnak – Jöttem a zsák krumplimért. Elvinném, ha nincs ellenére?

A paraszt úgy tett, mintha nem hallaná, és hasogatta tovább a fát.

– Jöttem a krumpliért – ismételte meg jó hangosan, de a paraszt most sem méltatta válaszra.

Amikor a vadász harmadszorra is érthető elmondta, miért jött, a paraszt felcsattant és mérgesen mondta:

– Nem tartozék én magának semmivel, bizonyára eltévesztette a házszámot. Mivel tudja bizonyítani, hogy adott nekem egy nyulat?

A vadász elgondolkodott, és végül belátta, valóban nincs rá tanú, hogy nyulat lőtt a parasztnak. Hiába is erősködik, nem tudja bizonyítani az igazát. Így jobban teszi, ha sarkon fordul, és elmegy.

Már meg is fordult, amikor váratlanul lekapta a válláról a puskáját, és célba vette a paraszt kucsmáját.

– Vigyázzon gazdauram, fején ül egy nagy nyúl! Még le találja harapni a fülét. De majd segítek a baján. Lepuffantom azt a beste állatot.

Ekkor kapott észbe a paraszt, hogy a vadásznál fegyver van, aminek a csöve feléje irányul. Mindjárt emlékezett, hogy mit ígért még tavasszal. Nem volt több kifogás, halasztás, azonmód ledobva a fejszét szaladt a verembe a zsák krumpliért. Annyira berezelt, hogy szó nélkül vitte a zsákot egészen a vadászházig, de még előtte megtöltött egy pintes üveget borral, hogy a vadászt ezzel kiengesztelje, és ne haragudjon rá, amiért be akarta csapni.

Végül szent lett a béke. A vadász házához érve megitták a pint bort, úgy nótáztak, hogy az egész erdő zengett tőlük.

 

+ kolompér népiesen a faluban Zalaapátiban, ahol sokáig éltem így hívták a burgonyát a régi öregek.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés