Ébresztő, kedves Barátaim.

Azt lehet észrevenni, hogy egy elkeseredési "cunami" vonul át szegény hazánk egén. Ez a cunami nem egy természeti jelenség, hanem az emberi természetnek egy velejárója. A nyugodt, őszinte lelkeket nehéz kizökkenteni megszokott életszemléletükből, megszokott gondolatmenetükből, de ha egyszer az valaminek, vagy valakinek sikerül - akkor olyan magábaroskadást tud előidézni, hogy szinte már a végső kétségbeesés határát súrolja.
Ez történt mostanában velünk is. A hónapok óta tartó ellenséges "levegőszennyezések", félreérthető, félremagyarázható szóáradatok, a feketénlátás szétfröcskölése, a rágalmak áradata, az apróságok óriássá dagasztása elérte azt, hogy ez a cunami kezdi befészkelni magát az emberek lelkébe. Ezt kivédeni nagyon kevés ember tudja mások segítsége nélkül. Ennek ellenállni alig lehet, mert észrevétlen telepszik be az emberekbe. Ráadásnak jött Veszprém. Illetve nem jött, hanem elment.
Ezért megkísérlem most egy kicsit felrázni azt a "dunnát". Felfrissíteni, kiszellőztetni és kisimítani.
Ne hagyjuk magunkat, mi alapjában véve nem olyan fából vagyunk faragva, akiket tovább tudna valami, vagy valaki faragni. Mi eddig is tudtuk, hogy mit akarunk, tudtuk, hogy milyen eszmék mellé állunk, tudtuk, hogy a választások alkalmával kit bízunk meg ügyeink intézésével. Tehát – akkor most miért ez a pesszimizmus?
Még soha senki sem adott annak hangot, hogy azok, akiknek kezébe adtuk sorsunk intézését, milyen hatalmas hazai és külföldi ellenállással, ellenszéllel szemben kell, hogy dolgozzanak! Sehol a világon nincs még egy olyan ország, akinek külföldre küldött képviselői annyi kárt okoztak volna hazájuknak, mint a mi egyes EP képviselőink. Az idegen PÉNZ hatalmát (és saját érdekeiket) szolgálva irtózatos károkat okoznak hazánknak.
És mégis, ennek ellenére - ha lassan, botorkálva is – elindult, sőt nem csak elindult, de halad előre az ország szekere.
Igen, belső dolgainkban nagyon sok minden nincs még a helyén. Olyan is, aminek már régen ott kellene lenni. De nálunk minden jóért háromszor annyit kell fáradozni, mint másutt. Minden javító intézkedést először kézzel-lábbal kifogásol az ellenzék, megfertőzve nézeteivel a reális ítélőképességet. A végén pedig, amikor a javulás mégis elkezdődött, azt kiabálja: miért csak ennyi? miért csak most? Soha sem fogják megmásítani véleményüket, miszerint: az ellenzéknek az a jó, ami a kormánynak (és ezáltal a népnek) rossz.
Ne csak másokat okoljunk, ne állandóan mások hibáit keresgéljük – egy kicsit nézzünk önmagunkba is. Követelőzünk – és mi mit tettünk annak érdekében, hogy megkaphassuk? Bíráljuk mások tetteit - és a mi tetteink mindig kifogástalanok és eredményesek voltak? Ne csak a kritikákat fogalmazzuk meg állandóan, időnként javasolhatunk – vagy még szebb, esetleg tehetünk - megoldásokat is.
Vagyis – mit tettél Te azért, hogy minden rendben legyen? Mit tettél Te azért, hogy mindig az igazságnak megfelelően menjenek a dolgaid? Mit tettél Te azért, hogy a közösség érdekei érvényesüljenek?
Ha mindenki, - kicsi és nagy, főnök és beosztott, szegény és gazdag egyaránt magáénak érezné nem csak a problémákat, hanem azok megoldását, vagy legalábbis a megoldások elősegítését – már mennyire más volna itt az élet. De még nem késő, a jót elkezdeni sohasem késő.

(V)