Azon az átkozott napon a Vásárhelyi (József Attila) sugárúton orosz tankok dübörögtek végig. Az emberek forradalmi diadalittas mámorát ismét felváltotta a félsz, a rettegés, a remény is agonizált. Szovjet páncélosok szállták meg a várost. A megtorlás bosszúja halotti lepelként lebegett a forradalmárok családja felett. A páncélos menetből megkezdődött a szakaszos leszakadás. Egy monstrum pontosan a házunk és szomszédunk kerítése között vesztegelt, csövének szögét gyakran váltogatta, néha vészjóslóan körbeforgatta, féltünk, főleg akkor, amikor szemben állt mag az ablakszemmel.

Ma már azt gondolom, parancsba kaphatták ezt megfélemlítés gyanánt.

A pártbizottság egyik gépkocsivezetője a szomszédunkban lakott. Vargáékat napok óta nem látta senki, miután teátrálisan az udvar közepén elégette pártkönyvét, behúzódtak az udvari lakásunkba. Csendes emberek voltak, nem hiszem, hogy bármilyen bántódástól tartaniuk kellett volna. Házunk verandájáról a szomszéd egész udvarát be láttuk. Soha nem hallottunk vitát, veszekedést a lakók között. Később mesélték egyesek nagyon féltek tőlük, voltak utalásaik arra, Ők mindenkiről mindent tudnak, csak hallgatnak. Igazuk lehetett, biztos vagyok benne azért pozícióért akkoriban ellenszolgáltatni kellett.

Nem emlékszem pontosan második, vagy harmadik éjszaka történt.

Óriási robajra ébredtünk, remegett a ház, az ebédlő márványlapos tükrös szekrényében csörömpölt az étkészlet, az ablakok zörögtek, a száradt glett a spaletta alatt darabokban hevert. Nem tartott sokáig, de annál nagyobb félelmet keltett. Pillanatok alatt a hálószobát elhagyva a nappaliban guborodtunk össze. „-Belőttek!” Hallottuk, anyám jajveszékelését. Apám öltözködött, nem sokára útra állt, indulni készült. Nem tudom hova…

Távozása után nem sokkal visszatért és közölte velünk, hogy nem lövés érte a házat, hanem a tank ment neki az előkertben álló nyárfának, ami a házra dőlt... - valószínű fordulni akart és kidöntötte gyökerestől.

A tank elment, már nem látni sehol, csak a fa éktelenkedett a házra borulva, betörve a tetőn a cserepeket, néhány lécet és egy tartó gerendát megrongálva. Reggel vettük észre a kamrában akkora repedés keletkezett, hogy a nap besütött rajta. Senki nem ajánlott segítséget, de azt sem kérdezték mi történt. A fát ugyan másnap a házról leemelték felvágták, elvitték.

Apám ismerte az ávósok celláját a vallatási módszereiket, így jobbnak látta, ha nem feszegetni az éjszakai történéseket. Barátaival kalákában egy héten át javították a tetőt, gerendát-, léceket cseréltek, cserepeket pótoltak. A repedés azonban a házfalán örökre maradt.

A szájak erősebben zártak, mint addig  bármikor, megkezdődtek a leszámolások, a kommunizmus legaljasabb feltámadása koncepciós perekkel, akasztásokkal, vérbírókkal, hóhérokkal és pribékekkel.

A besúgói hálózat szorgoskodott, minek következtében egyre több család veszítette el szeretteit, munkáját, biztonságát és hagyta el hazáját.

A forradalom alatt végig megfontoltságra intő Perbíró professzort is hasonló módon ítélték életfogytiglanra…

Legyen csendes a forradalom és nemzet gyásza… Emlékezzünk az áldozatokra!