REMÉNYTELENÜL.

Már órák óta forgolódott ágyában, alig várta, hogy reggel legyen Nesztelen léptekkel osont az ablakhoz, kinézett az éjszakai sötétségbe. Az égbolt csillagtalan egyhangúsággal terült szét a város felett. Mindenütt néma csend honolt, a kopasz fák mozdulatlanul meredtek bele a tájba. Szél sem rebbent. Szomorúság érzete támadt, az ősz megannyi szépségével mindig elszomorította, az elmúlást juttatta eszébe. Ősszel hagyta itt az Édesanyja is, s hiába ennek már több tíz éve, szívében ma is a jelent jelenti. Hiányzott. Hiányzott, mert erős akaratú asszony lévén nagyon sokat segített neki tanácsaival. De sokszor mondta neki: - kislányom téged a lányaid fognak a sírba tenni... Akkor már a legnagyobb lány is kamaszodni kezdett, és bizony sok problémát okozott a nevelése. Olyan ártatlan, angyali arccal csapta be, hazudta a leglehetetlenebb dolgokat, képtelen volt, vagy alig akarta elhinni első szülöttje viselt dolgait.  Először csak a baráti társasága miatt voltak otthon viták, nagy beszélgetések, „soha többé” ígéretek, belátások. Majd a kegyetlen igazság, sokkal komolyabb baj van a gyerekkel, mintsem gondolták volna. Lopni jártak áruházakba. Fürdőruhát, bizsukat, olyan dolgokat, amire szüksége sem volt. Nem volt értelmes válasz a miértre?

 Akkor még ott volt neki Anya. Anya, aki a maga józan érveivel, következetes büntetéseivel, jóságos szigorával szerette volna helyes útra terelni eltévedt báránykájukat.

Semmi nem használt. Szeretett mamát is becsapta, lement a boltba, és többé nem jött vissza. Rettegéssel teli éjszakák, órákat átült rendőrségi folyósok, körözések az eltűnt gyerek miatt maradt számukra. Ezerszer át beszélték a családban, miért, ki mit, hol rontott el, mit kellett volna másképp csinálniuk .

Ott voltak a kisebbek. Megszeppenve sírásra görbült szájjal várták nővérük előkerülését.  A legkoszosabb cigányoktól került elő, ott találtak rá, a már jól ismert rendőrök. Azt hitte eszét veszti, amikor a piszkos, vagy harminc gyerek, nő, férfi közt, a legnagyobb mocsokból rendőri segítséggel hazavitte lányát.  Szegény Anyám! Mennyi fájdalmat okoztam én neki, eszmélt gondolataiban az asszony. Mindig óvni, vigyázni szeretett volna rá, még is általa kapta a legtöbb szenvedést. Fájon szerető szívvel nézett Édesanyja mosolygós fényképére. Mindennap megsimogatta a hideg üveget, mely mögött a szeretett lény volt. Sokat beszélgettek ők ketten, a távolság miatt nyughelyére csak nagyon ritkán jutott el, neki itt volt teljes valóságában az utolsó nála készült fotón. Reggeledett, markáns, hideg őszi napra ébredt ma a város. Még mindig ott állt az ablak előtt, a résnyi nyíláson mélyet szippantott a friss levegőből. A korán kelők, fázósan összehúzva magukat, sietős léptekkel mentek a dolguk után, ki haza a munkából, ki munkába igyekezett. Leveleiktől fosztott fákon varjak üldögéltek, néha feltűnt egy-egy szarka is, a verebek élesen csiviteltek. Ébredt a természet. Megint lesz új élet, s sajnos megint lesz, majd ki elmegy. Lesz kinek örömet, és lesz, kinek bánatot hoz a mai nap.

 Neki vajon mit tartogat? Öröm már nagyon ritka vendég volt náluk. Idejét sem tudta, mikor a családjában mindenki együtt volt, mindenki szerette egymást, őszinték voltak a mosolyok, az ölelések.

 Párja békésen aludt, nézte arcán a betegség tűnő nyomait, szépen egyenletesen lélegzett, szeretet,s öröm járta át testét. Itt van vele, szépen erősödik hiába akarták leteríteni, ők győztek.  Ideje lesz kávét főzni, - gondolta, ma sok dolguk lesz, orvosukkal beszéltek meg időpontot. Még főtt a kávé gondolatban visszament a múltba, oda ahol eldőlt keserves élete lesz.

 Nagylányát már semmi, és senki nem állíthatta meg az elindult lejtőn. Nem használt szép szó, sem sírás, könyörgés, leszegett fejjel hallgatta végig őket, majd pár nap múlva ismét saját utakon járt. Tizenhat éves volt. Mi vezérelte a bűn, a mocsok világába? Mit vétettek, hogy szeretett gyermeküket ily módon kellett elveszíteni, miért választotta a sokaságot a cigány család személyében, az ő rendszerető, rendszeres életük helyett? Mindent megkapott tőlük, ha többletmunkával is, de akkor is azt kapta ünnepekre, amire vágyott. Ez lett volna a baj? Sokan mondták rá majomszeretettel csüng gyerekein. Ezt ő nem így gondolta, és ha még is? Akkor egy gyereknek ilyenné kell válnia?

 A kávé illatára eszmélt. Jólesően kortyolt bele, rágyújtott egy cigarettára, gondolataiban ismét visszatért a múltba.

Néhány hónapos távollét után a tékozló lány egy nap hazatért. Nem szemrehányást, szidást kapott, sírva ölelték át Édesanyjával együtt. Örültek, hogy épségben látják, majd később mindenre sort kerítenek.

Mesélt. Mesélt rossz sorsáról, megbánásról, szeretetről. Otthon marad, folytatja az iskolát, minden rendbe lesz. Teltek a napok, majd Anyja éles szemeivel felfedezte valami nincs rendben az unokájával. Alig akart hinni a fülének, mikor az orvos közölte velük, gyermeket vár! Tizenhat éves! A terhességet nem lehet megszakítani, közel félidős már. Akkor és ott eltört benne valami. Csupa hazugság volt minden, minden, amit mondott, rádöbbent csak ezért jött haza, ezért keresett színlelt oltalmat náluk. Harag, düh, szégyen mardosta lelkét. Mi lesz most velük, mi lesz a kisbabával? Azt már tudta, oda, azoknak nem adja! A lányát vitték, de a kicsit nem adja.

 Eljött az idő, a kicsi nehezen, de egészségesen megérkezett, egy kisfiú személyében. Jöttek a cigányok is persze, vitték volna az általuk kikelengyézett babát, lányuk is ment volna velük, de ekkor már ő volt a gyámja, és rendőri segítséggel, de megvédte unokáját, nehogy elvigyék. Amire nem számított, lánya ott hagyta a szoptatós picit, elment a sokasággal. Kaptak anyatejet, sok-sok tortúra után, lassan minden rendeződött. Most már a kicsi volt a legfontosabb a család számára, anyjáról csak ritkán ejtettek szót, nem jelentkezett egyelőre az életükbe.

 Nyugalom szigete volt akkor még az otthonuk, annak ellenére, hogy nem volt velük a gyerek anyja, talán pont ezért. Nehéz évek voltak ezek bizony – gondolata itt megszakadt.

Ideje a kávét bevinni a párjának, kapott észbe, még majd elkésnek az orvostól is, mert ő folyton elmereng. Már ébren találta emberét, mosolyogva ölelték át egymást, jó reggelt kívánva egymásnak.

A reggeli nap lágy sugarait bevetítette a szobába, az ablakon át friss levegő áradt szét a lakásba. Melegen kell öltözniük, hideg van. Elővette a meleg pulóvereket, párjának vastagabb zoknit is kikészített, nem szabad most megfáznia. Gyorsan szétdobálta az ágyneműket szellőztetésre, még párja elkészült rendet rakott, majd maga is öltözni kezdett.

 Reménnyel telve indultak orvosukhoz, bízva, jó eredményeket kapnak.

Az őszi nap már erősebben sütött le rájuk tiszta kék égbolt alatt, talpuk alatt zizegő elsárgult leveleken egymást átkarolva sétáltak a közeli buszmegállóba.

Folyt. köv.