2014.10.26. 15:19
KARÁCSONY ÜNNEPÉN
Hóval fedett gyönyörű fák és hegyek,
Ablakomon szikrázó, hideg jég tengerek.
Kintről gyermek zsivaj, kacagás hallik,
De jön az est, s a fény sötétségbe hajlik.
Az utca kihalt, csak egy harang csendül,
Hisz, jön az ünnep, mindenki arra készül.
Duruzsolnak a kályhák, meleget ontva,
Gőzölög az ünnepi étel, illatot bontva.
De lám, valaki egyedül kóborol az utcán,
Fagyos mosoly, a könny áztatta arcán!
Néha, egy ablak alatt meg meg áll mélán,
Aztán tovább megy, vánszorog némán.
Mint egy forró lehelet úgy fut át szívemen,
De jó lenne neki is, a melegben, idebenn.
Érzem, hogy szívemről olvadozni kezd a jég,
Melyet rá raktak a magányban töltött esték.
Most megáll ablakom előtt, ajtómat tárom,
Mint egy rangos vendéget őt úgy várom.
Az asztalomra még egy terítéket teszek,
Ezen az ünnepen én sem egyedül leszek.
S mintha varázslat vonulna át, szobámon,
Minden ragyog, csillámlik, én úgy látom.
S még a kályha is vidámabban duruzsolna,
Kint az ereszemen már jégcsap sem lógna.
Szikrázik kint a hó, ahogy rásüt a hold sugara,
A fenyőfák ágain mintha sok csillag ragyogna.
Csodát látok, vagy, csak szívem lett könnyebb,
Emlékeimben, mindig ez lesz a legszebb ünnep.
Sándor Kinga
Köszönöm öszinte soraidat. Érezd jól magad köztünk!