1. rész

 

Éjfél volt, amikor felébredt. Sok éve már annak, hogy ebben az órában elhagyja az álom, élcelődéssel mondta ismerőseinek, biztos szellem lesz majdan, a pontban tizenkettő órai ébredései miatt. Persze jól tudta, rengeteg bánat, keserűség, kilátástalan élethelyzete miatt, pár órákat volt csak képes aludni már. Agyában ilyenkor próbált rendezgetni, megoldást keresni, és a miértekre választ kapni. Próbálta feldolgozni a mindennapok történéseit, néha keseregve, megadóan, majd elszántan is, hogy rendet teremt élete terén.

Nehéz sorsa volt, mindig meg kellett küzdenie a megélhetéséért, gyerekeiért, soha semmi nem hullt az ölébe, főleg a jóból mért keveset számára a sors. Párja békésen szuszogott mellette, jó alvó volt mindig, ami kicsit néha bántotta is az asszonyt, hogy minden gondban, bajban, ahogy ő mondani szokta alvásba menekült.

 Szerette ezt az embert, az évek múlásával, egyre jobban ragaszkodott hozzá. Most is, mint mindig végig simogatta arcát, leheletével óvatos puszit csempészet homlokára, vigyázva fel ne ébressze alvó párját. Nehézkesen szállt ki ágyából, évek óta tartó degerenatív ízületi elváltozásai miatt egyre nehezebben mozgott. Óvatos léptekkel osont ki a konyhába, hogy rágyújtson egy cigarettára. Testét átjárta a fájdalom, de mi volt ez a lelki fájdalmához képest ! Megint becsapták, kihasználták, a családtagjai, lánya volt az, aki mint pusztító vihar söpört végig, lassan rendeződni látszó életükön.

Ez az egy lány okozta a legtöbb fájdalmat, gondot az életében.  Egész kislány korában már észlelhető volt nála kétszínűsége, barátnőket haragított egymásra, pletykákat szított, majd, igazságtevő szerepében próbálta magát feltüntetni mindenki szemében. Istenem! De sokat beszélgetett el erről vele, de sokszor próbálta a helyes, egyenes őszinteségre rávezetni.  Múltak az évek és jellemében semmit nem változott. Nevelésének legnagyobb kudarcaként élte meg ezt a lányát, mikor már kamasz lányként neki is, családon belül is hazudott, valótlan dolgokat állított, elcsavargott, tanulni sem volt hajlandó, iskolán belül is csak a problémák voltak mindig vele.

Megtörtént, amitől tartott. Alig 15 évesen egy csavargásból a szíve alatt egy kis élettel került elő. Nehéz időszak volt ez számára, az egész családra, voltak még tőle kisebb testvérek is. Gyereknek gyerek!  Szégyen, keserűség, bánat, és anyai szeretet vegyes érzelmeivel teltek napjai a kicsi megérkezéséig.  Egy kisfiúval bővült a család. Féltő szeretettel, gondoskodással vették körül párjával együtt a kis jövevényt. A fiatal anyuka is mindenben számíthatott rájuk, talán az is volt a baj, hogy minden terhet levettek a válláról, testvérként élte meg saját fia létezését? ..Nem tudni! Ez már soha nem fog kiderülni.  Tény, hogy az alig kettő hónapos kicsit egy napon búcsú nélkül hátra hagyta, ismeretlen helyre távozva, eltűnt otthonról.  Nem volt nap, nem volt éjszaka, hogy lányának jellembeli viselkedése miatt, ne rágja át újra meg újra, mit, hogyan kellett volna másképpen csinálniuk. Most is ezen jártak gondolatai. Egyik cigaretta után a másikra gyújtott. Odakint lassan pirkadt, a madarak vidáman csiripeltek, ébredt álmából a város. Maga is elcsodálkozott, milyen régóta ücsörög már itt a félhomályban. Nehézkesen feltápászkodott a székről, elindult a szobába megnézni párját. Békésen hortyogott, kezeit mellkasán összefogva aludt. Nem szerette ezt a pózt, az elmúlásra emlékeztette. Óvatosan szétfejtette kezeit, nehogy az alvót felébressze, oldala mellé helyezte kezeit. A homlok puszit most is odalehelte, majd ismét a konyha felé vette az irányt. Nem volt álmos egy cseppet sem, eldöntötte ébren töltve várja párja ébredését, frissen lefőzött kávé mellett.  A lánya viselkedése nem hagyta nyugodni, magyarázatot keresett tetteire, a miértek vonatrobogás zajával kergették egymást a fejében.  Saját szülöttjét hogyan, és hol tudták megfertőzni ekkora kegyetlenséggel, hogyan létezik az, hogy szívében nincs senki iránt szánalom? Szerető családban nevelte fel gyermekeit, a becsületesség, őszinteség kötelező elvárásai közé tartozott. Hol siklott ki ez a lány?  Mikor gyermekét hátrahagyva elment,helytelenül, de fiatalságával próbálta megmagyarázni.  Mostani énjére több, mint húsz év elteltével már nem talált mentséget. Annyiszor került olyan élethelyzetbe viselkedése miatt mikor csak ők, ketten a párjával tudtak rajta segíteni, és minden bűnét megbocsájtva, otthonra lelt náluk ő is, és a többi gyermeke is. Több párkapcsolatból szülte meg a hét gyermekét, közben börtönbe került, ott sem hagyták magára, és négy gyermekének szerető otthont nyújtottak távolléte alatt. Felfoghatatlan volt számára, mi vezérli lányát, miért jelent számára önelégültséget másoknak kárt, fájdalmat okozni? Mint mindig, ha lánya felbukkant életükben, emberi roncsot csinált mind kettőjükből, majd úgy távozott akár évekre is, haraggal, gyűlölettel, megkárosítva őket, miközben magát mártírként állította be. Szenvedtek miatta. Szenvedtek a gyerekek miatt, mert anyaként sem állta meg soha a helyét, bár ő ezt mindig nagy hangon hirdette mindenütt, hogy példás anyaként élte meg az életét. Példás anya volt, mikor gyermekeit mindig mások, vagy a nagyobbacskák látták el, még ő puccba vágta magát, és egész nap járta párjával együtt az áruházakat, az onnan ellopott dolgokból éltek, élnek hosszú évek óta. Jól élnek, nagyon jól élnek, telik mindenre nekik, gyerekek, ők is márkás holmikba járnak, és közben nincs értéke náluk semminek. Nincs értéke a szeretetnek, csak kifelé, látszatra élnek. Nehéz szívvel, az élettől megtörten állt fel ismét, hogy most már párjának is bevigye a gőzölgő kávét. Mindig együtt kávéztak, ezek a reggelek tartották meg talán az erejét. Ilyenkor beszélték át gondolataikat, osztották meg terveiket egymással, ilyenkor ébredt szívükben remény egy jobb nap eljöttében. Muszáj, volt egymásnak hitet,és reményt adni, még akkor is ha lelkük mélyén tudták, bármikor újra, és újra meggyötörhetik őket,elvetik tőlük a holnapot is. Szeretetük egymás iránt volt az egyetlen fegyverük. Meg, hogy volt jó lányuk is, és elérhető, szerethető unokák is, akik bearanyozták napjaikat.

Lassan az embernek munkába kellett indulnia, féltőn szerető gondoskodással engedte útjára. Féltette nagyon párját, hiszen nem rég épült csak fel betegségéből, majdnem életével fizetett a lányuk kegyetlenségének. Ahogy az ablakon át kinézett távozó párja után, szemeiből most már szabad folyást engedett könnyeinek. Nem mert sírni előtte, az elmúlt hónapok gyötrelmét, életéért való aggódást nem láthatta párja, nem is tudta, hogy majdnem örökre itt hagyta őt. Szép volt az őszi reggel, friss illatával kis öröm járta át lelkét. A fákról lehulló színes levelek, a felkelő nap sugara nyugtatólag hatott rá. Ma leveleket fog gyűjteni, és hétvégén az unokákkal kidekorálják a lakást, döntötte el. Ettől jobb kedvre derült, magára kapkodta ruháit, és elindult a szép színes levelekért.

 

Folyt. Köv.

Bélyegkép: Boris Vanessza alkotása