Bicskei Nándor: 2014.10.24. 16:07, Bicskei Nándor
Az én forraadalmam
Rövidített változat a Sötét Erők című könyvemből: "Menekülésem."
Miután hírét vették, hogy a cukorgyárban dolgozom, a pufajkások ott is kerestek.
Barátaim értesítettek, hogy ne menjek be a gyárba. Édesapám a csepeli rokonoknál húzta meg magát. Megbeszéltem O Karcsival, hogy én csak az utolsó pillanatban hagyom el az országot, igazából nem is gondoltam menekülésre, semmi olyat nem tettem amiért menekülnöm kéne. O Karcsi viszont elhatározta, hogy elmegy, azt mondta, csak te tudsz tervemről, ha szerencsésen megérkeztem küldök neked egy rádió üzenetet, az lesz a jelszó,: "A kereszt nélküli kápolna"
Pár hónap múlva az üzenet megérkezett, ám ezt én már nem kaphattam meg, ugyanis Szedrespusztára nem jött a posta.
Most mi legyen? Menjek ne menjek, én olyan vagyok, hogy már Soroksáron elfog a honvágy! B Pityu is disszidált, én pedig amíg nem fordult nagyon veszélyesre a helyzet itt, ott bujkáltam, hol egy szőlős kunyhóban, hol rokonoknál, ismerősöknél.
Pillanatnyilag édesapám sorsa érdekelt, vele legutóbb Csepelen találkoztam, de ott is kerestek mindkettőnket. Külön válva bujkáltunk, én az éj leple alatt, amikor a fent a kanális feletti szőlős kunyhóban "laktam", néha haza osontam, de csak az ablakon titokban lestem be, hogy lássam a családomat, és szerelmemet.
Döntöttem, megyek, keserves döntés volt, nem akaródzott, de mentem. A Pinka folyónál a ruszkik elkaptak és vissza hoztak, másodszor is elkaptak! Aztán maradtam, míg kaptam egy üzenetet, ha nem adom fel magam az egész családomat elhurcolják, apámat meg internálják.
Feladtam magam, Ercsibe mentem a rendőrségre, kiderült Édesapámat már elfogták. Kitűnő fogadtatás volt, amikor bemutatkoztam kaptam egy akkora pofont, hogy a falnak estem, ez egy brutális Ercsei rendőr volt, szerencsére hamar Adonyba szállítottak a nagy dübörgő teherautóval.
Az adonyi esetet az előző részben leírtam. Éjjel felpakoltak egy Csepel teherautóra voltunk tán húszan, kb. egy jó órát utazhattunk zityegő földúton, majd megérkeztünk egy elhagyott fás területre. Le parancsoltak a teherautóról, és amolyan birkahodály szerű épületbe tereltek, ami már be volt rendezve fogadásunkra. Emeletes vaságyak, Édesapámmal egy helyre kerültem, itt már nem vertek, de irgalmatlan hideg volt. Fogalmunk sem volt, hol vagyunk, azt gondoltuk, nem lehetünk Adonytól túl messze, mert nem sokat utaztunk idáig. A barakkokban voltunk vagy kétszáza.
Pár hónap múlva, ahogy idehoztak, éjjel kitereltek az udvarra, kinyitották a nagy vas kaput, és harsányan elordította a foglár, senkivel nem beszélsz, mert vissza hozunk, gazemberek, most kaptok tíz percet, hogy egy kilóméterre elhagyjátok a területet, ha nem lövünk!
Nehezen haza értünk, nem írom le az utat, tán egy másik részben részletesebben beszámolok, most fáradt vagyok.
Otthon nagy volt az öröm, aludni nem tudtunk, mert hozzá szoktunk a deszka fekhelyhez. Másnap jelentkezni kellett a tanácsházán, és a rendőrségen. A tanácsházán hatalmas meglepetés ért bennünket, aki fogadott, az egyik adonyi ávós volt, ő lett a tanácselnök, na bumm, csöbörből vödörbe, remélem itt nem lesz pofozkodás. Egy hosszan tartó házi őrizet, utána egy rendőrségi felügyelet, heti jelentkezéssel. Meg lettünk bélyegezve, megbízhatatlanok, sötétben bujkáló ellenforradalmárok lettünk. Megjegyzem, az ötvenhatosokat, most sem fogadják nagy lelkesedéssel!
Nemrégiben meg kerestem egykori börtönömet, Szedrespusztát. Ma a barakkok helyén egy takaros villa áll. Ilyen volt mind kettőnk élete, édesapám már odaföntről figyeli az eseményeket, és bólogatva nemtetszését fejezi ki, gondolom... Vége!
|
Köszönet, amiért megosztottad történetedet!