2014.JÚNIUS 27.PÉNTEK

IX. Pius pápa rendelete alapján, 1856 óta, a pünkösd utáni 2. vasárnapot (Úrnap nyolcadát) követő péntek Jézus Szentséges Szívének főünnepe.

Jézus Szíve (Cor Iesu) – Isten emberré lett Fiának a kereszten átszúrt szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe. Jézus egész embersége, így Szíve is az Isteni Személyt jelképezi, így hát a Szívben az Istenembert, magát Jézus Krisztust ünnepeljük.

A Szentírásban a szív nem lélektani, hanem egész-emberi fogalom: a szív a testi és lelki valóság kifejezője. Amikor tehát Jézus szeretete helyett a szívét tiszteljük, az elvont helyett a konkrét valóságra hivatkozunk, felidézve elménkben a megtestesülés titkát.
Jézus Szívének átszúrása és oldalának megnyitása az isteni szeretet végtelenségét szimbolizálja.

Jézus Szíve (Cor Iesu):

Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe. Tiszteletének alapja a hüposztatikus egység, mely által Jézus egész embersége, így Szíve is az Isteni Személy kifejezője (Jézus Szíve-tisztelet). A Szentírásban a szív az ember erkölcsi és vallási személyiségének foglalata, nem lélektani, hanem egész-emberi fogalom, ősfogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. Az Ószövetségben vannak olyan jövendölések, melyeknek messiási jellegét az Újszövetség igazolja, s melyek a Messiás belső világáról próféta képet adnak. Jézus Szívének átszúrása és oldalának megnyitása jelképezte e szeretet végtelenségét, a Szentlélek elküldését és a szentségek forrását, erejét.

Az egyházatyák Jézus Szívét az élő víz forrásaként jelölik meg. A kisázsiai egyházatyák azt vallották, hogy a Jézus oldalából fakadó víz a keresztség és az Eucharisztia közvetlen jelképe, tehát az Egyház kegyelmileg Jézus oldalából született. Az alexandriai irányzat szellemi viszonylatban beszél Jézus Szívéről, amely a szellemi ismeret forrása, a szeretet és a misztikus egyesülés alapja
(Szent Ágoston).

A Jézus Szíve-tisztelet már a középkorban kimutatható, különösen a német misztikusoknál (1250-1350). A gondolat terjesztői az Egyházban a karthauziak, majd a jezsuiták (különösképpen Eudes Szent János). A XVII. században kapcsolódott be a Jézus Szíve tiszteletbe a francia Alacoque Margit Mária (1920. május 13-án avatták szentté). A vizitációs nővér már novíciaként is Krisztus lelki látásában élt, belső életét rendkívüli jelek kísérték. 1673. december 27-én kapta az első kinyilatkoztatást Jézus Szent Szívéről, s az egyre folytatódó látomások (1675-ig) mind világosabb tartalmat nyertek: a Margitnak megnyilatkozó szelíd és alázatos szívű Jézus fájlalta az emberi hálátlanságot, s a Szív tisztelőitől engesztelést, a hónap első péntekjén gyónást és áldozást kért. Elöljárói kétkedéssel fogadták látomásait, de az időközben a kolostor elöljárójává kinevezett jezsuita Colombière atya, aki Margit lelkiatyja lett, megnyugtatta őt a kapott kegyelmek valódiságáról. Margit feltárta előtte nagy látomását, melyet 1675. június 15-én, úrnapja oktáváján kapott: az Úr Krisztus megbízta azzal, hogy gondoskodjék a Jézus Szíve tiszteletről. Mindketten Jézus Szent Szívének ajánlották fel életüket.

A Jézus Szíve tisztelet egyik jámborsági formája a Jézus Szíve-litánia, melynek szövegét 1718-ban Anna Magdaléna Remuzat vizitációs apáca foglalta írásba.

Hajnal P. (Forrás: Katolikus Lexikon, Új Ember Évkönyv )