ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Találtam 2 érdekes hírt, szerintem érdemes elolvasni.

2014.05.24. 17:10, Ajánló: Vica

Caesar-kép

Lehet rajta vitatkozni, de  engem megfogott a 2 cikk logikája.

Pénzkidobás a nád- és nyírfacukor - Átverés

Rovat: Tudomány

"Mára a nyírfacukor jelző lényegében nem több, mint egy romantikus hangulatú reklámkifejezés." - Felesleges a kristálycukornál jóval drágább nádcukrot megvenni, mert ugyanaz az anyag. A szintén méregdrága nyírfacukornak kevés köze van a nyírfához, sokkal inkább a kukoricához áll közel, a barnacukor pedig csak szín..
 

ÚJABB ILLÚZIÓROMBOLÁS KÖVETKEZIK

Az alapélelmiszerek közül az egyik legtöbbet támadott termék a kristálycukor, amelyből évente fejenként közel 30 kilót fogyasztunk. Ez csökkenést jelent a korábbi évekhez képest, 2000-ben még 34 kiló cukrot ettünk fejenként egy év alatt. (Legalábbis egy papírlapon ezt számolta ki valaki - a szerk.)


A támadásoknak van alapja, mivel a túlzott cukorfogyasztás egészségtelen. Emiatt az utóbbi időben egyre népszerűbbé váltak a hagyományos kristálycukrot helyettesítő termékek, például a nád- vagy a nyírfacukor, ám utóbbiak jóval drágábbak a sima kristálycukornál. A kilós ár ezeknél bőven ezer forint felett van, míg a kristálycukor 200 forintból megvan.

KRISTÁLYCUKOR VS. NÁDCUKOR

Az említett drága cukrokkal viszont akad probléma, mármint nem feltétlenül érnek annyit, mint amennyibe kerülnek.

Szigeti Tamás, a független laboratóriumot működtető Wessling Hungary üzletfejlesztési vezetője a Mindenár.hu-nak azt mondta, a nádcukor táplálkozástudományi és élelmiszerbiztonsági szempontból semmiben sem különbözik a répacukortól: mindkettő szacharóz. A szakzsargon szerint 1 darab glükóz- plusz 1 darab fruktózgyűrűből álló diszacharidról van szó.

Ha drágább, az a távoli termőterületekről való szállítási költségből adódik. Márpedig szüksèg van az importra, mivel a magyarországi cukorgyárak többsége bezárt, az egyetlen meglévő, kaposvári üzem pedig csak a magyarországi fogyasztás harmadát képes fedezni.


NEM CUKOR, ALKOHOL


A másik, szintén drága termék, a nyírfacukor nem cukor, hanem cukoralkohol: xillitolnak (xillit) hívják szaknyelven.
 

"A xilitol (az ógörög ξύλον xylon ’fa(anyag)’ + -itol ’cukoralkoholok jelölésére szolgáló végződés’ összetétele; régebbi kémiai helyesírás szerinti neve xilit) a xilóz nevű aldopentózból származtatható cukoralkohol, amit édesítőszernek használnak. Felfedezhető a zöldségekben, gyümölcsökben, sőt maga az emberi test is termeli. Nagyobb mennyiségben hemicellulóz tartalmú növényi rostból állítják elő. Nyírfacukor néven is ismert, ami egy magyar fantázianév a xilitolra, és arra utal, hogy a xilitolt először nyírfából vonták ki, neve ellenére azonban ez is kukoricarostból készül." - Wikipédia


Hozzá kell tenni: megoszlik a tudósok között az is, hogy mennyit és mennyire számít az, hogy hogyan kerül be a szervezetbe egy anyag. A fluoridot pl. - amivel fogat mosunk és megiszunk - is bevisszük a szervezetünkbe, ha gyümölcsöt és zöldséget eszünk. Lényeges különbség, hogy az egyik esetben egy izolált, laboratóriumban előállított anyagról van szó, a másikban pedig a természetben, egyéb, más anyagokkal együttesen fellelhető anyagról, tehát vegyületről van szó. Ezáltal a reakcióba lépés is máshogyan realizálódik a szervezetben. - a szerk.


Kezdetben a nyírfa kérgéből állították elő enzimes bontással, de mivel annyi nyírfa sehol nincs, amennyiből az igényeket ki lehetne elégíteni. Ezért más megoldásra volt szükség. "Elő kellett venni a nyírfa helyett a kukorica szárát. Mára a nyírfacukor jelző lényegében nem több, mint egy, romantikus hangulatú reklámkifejezés" - fogalmazott Szigeti.


Az tény, hogy a nyírfacukornak hívott terméknek jobb a glikémiás indexe, mint a sima kristálycukornak, ez természetes, mert nem cukor, hanem egy teljesen más anyag. Szigeti hozzátette: a nádcukornak azonban ugyanaz az indexe, mint a kristálycukornak, hiszen ugyanaz az anyag.

A cukorügyben fontos megemlíteni a szintén egészségesebbnek kikiáltott barnacukrot, amelyet szintén a helyén érdemes kezelni. Semmivel sem egészségesebb, mint a kristálycukor, a színe onnan származik, hogy kevésbé tisztítják meg, így a cukorban lévő melasz nagyobb mennyiségben marad benne.

NÉHÁNY TANULSÁG LEVONHATÓ

Jobban szét kell nézni. Még annak is, aki "szakavatott" a vásárlásban, és úgy gondolja, hogy átlát a márketingködön. 

A gyártók, a média, a tőke által az emberek elé állított kép egy óriási lufi. Ami kitakarja a valóságot. És ez csak egy. A vásárló abban a hitben van, hogy a futószalagra tett csomag másmilyen hatással bír, mint amit korábban használt, hiszen olyan szép zöld csomagolása van ennek a nyírfacukornak. Vagy minek. Természetközeli. Pontosabban annak tűnik.

Szigeti Tamás elmondása, ha maradéktalanul igaz, akkor elgondolkodtató az is, hogy a bioboltok többségében kapható fent említett cukrok nagyrésze szintén átverés! Jó ha tudjuk, hogy a bioélelmiszerekre is egyre nagyobb a kereslet a társadalom ébredezőbb egy-én-ei miatt, tehát a piacon létrejön egy új szükséglet. Aminek kielégítésére van 2000 forintos nyírfaátverés. Csöbörből - Vödörbe algoritmus. A 200 forint helyett.

A megvezetéshez ránk is szükség van. Pontosabban a tudatlanságunkra. - a szerk.

A cikkhez felhasznált forrás: http://mindenar.postr.hu/nad


szerk.: woteska

Sanyi (Atenolol)

Miért igyunk bort, sört, pálinkát? - (De csak módjával)

Vajon tényleg vannak-e jótékony hatásai a legnépszerűbb alkoholos italoknak, mint a sör, bor és pálinka?
Hosszas kutatások végeredményeként állítják, hogy napi 20 gramm alkohol fogyasztása két és fél évvel hosszabbította meg a páciensek életét, azokhoz képest, akik egyáltalán nem ittak. A sör és a bor az immunrendszer működésére jótékony hatással van, magas ásványi anyag, vitamin- és antioxidáns tartalma vírusfertőzések ellen is védelmet nyújt.

Rendszeres mérsékelt sör és borfogyasztás gátolja az artériákban a véralvadék és a lerakódások kialakulását, ezáltal a szívinfarktus-esélye
50%-kal csökkenhet, emeli a jó HDL koleszterint, csökkenti az ártalmas LDL koleszterint és jó hatású a vérkeringésre.

Hangsúlyozni kell, hogy valóban csak a mérsékelt fogyasztásnál lépnek fel a pozitív hatások, a túl sok fogyasztás változatlanul ártalmas!

A tanulmányok kimutatták, hogy a nélkülözhetetlen vitaminok és ásványi anyagok kombinációja éppen az alkohollal együtt növelik a szervezet elektrolit tartalmát, az enzim aktivitást, a hormonszintet, a vérkeringést, az izom és anyagcsere folyamatokat, valamint fokozzák a vértestek képződését.
Ismertté vált, hogy 1 liter sörben ugyanannyi antioxidáns van, mint 4-5 adag gyümölcsben. Naponta fél liter sör a vesekő rizikót 40%-kal csökkenti.
Egy milánói orvos-csoport a sörfogyasztást a leggazdaságosabb vesekő megelőzési módszerként javasolja. Egy átlagos sör kevesebb, mint 140 kalóriát tartalmaz, dobozonként, kb. 4 %-os alkoholtartalom mellett, így a mértékletes fogyasztása nem hizlal. Kísérletek kimutatták, hogy az árpa csírázása és malátává történő átalakulása során nagyon sok vitamin keletkezik. Különösen jelentősek a B1, B2, B3, B6, és H mind jelen vannak, valamint az ásványi anyagok a Cu, Fe, Zn, Ph, és a Mg.
Néhány sörfajtában a Folat (B9) olyan nagy mennyiségben van jelen, mint 100g brokkoliban, vagy 0,5 kg paradicsomban. Ezen kívül a komló növény évszázadok óta gyógynövényként ismert. Népi megfigyelések is azt bizonyítják, hogy a komlót a szoptató anyák is használták az anyatej mennyiségének növelésére, valamint az érzékeny csecsemők nyugtatására az anyatejen keresztül. A komló megtalálható tabletta formában és különböző gyógytea keverékekben is, nyugtató, altató és emésztést elsegítő hatása van.

Vörösbor fogyasztása kifejezetten mérsékli az érelmeszesedés kialakulását, naponta egy pohárnyi, 1,5-2 dl bor kb. 15%-kal csökkenti a szívinfarktus rizikóját. A borban lévő anyagok csökkentik az inzulinrezisztenciát, kedvező hatással vannak az anyagcserére, csökkentik a pulzust és a szívet jó energetikai állapotba hozzák. Ugyanakkor ennek a mennyiségnek nincs kimutatható máj- és idegkárosító hatása és nem okoz függőséget sem.

A pálinka alkoholtartalma 40-50% körüli, hazánkban a reggeli fél kupica, illetve az étkezések előtti, aperitifként való fogyasztása terjedt el, mely nem túl kedvező élettani szempontból. Az üres gyomorra ivott pálinka, bár étvágygerjesztő hatású, károsan hat a gyomorra.
A tömény italok fogyasztásának ideális ideje étkezés után van. Ekkor felszívódásuk, hatásuk mértéke csökken ugyan, de a szervezet ilyenkor emésztést serkentő szerként hasznosítja. Fertőtlenítő hatása miatt a pálinka megfázás esetén is jól jöhet.
Népi gyógymódok köhögés és rekedtség ellen az ágyas pálinkák különféle formáit és a mézes pálinkát javasolják.
A pálinka önmagában jó a magas vérnyomás ellen. A foghagymás pálinka valóságos varázsszer.

Álljon itt a saját (Máthé Károly) tapasztalatom: Valamikor a 60-as évek végén, drága jó APÁM a következő recepteket adta át nekem.
Fiam, a gyomor-bél fertőzésre a legjobb szer a valódi barackpálinka, míg a szívgörcs azonnali ellenszere a jófajta (nem aromából készült) konyak. Az előbbit többször megtapasztaltam, az utóbbira a feleségem betegsége emlékeztetett. Ma már otthon a gyógyszerek mellett mindig van konyak, ami többször húzott ki percek alatt a szívgörcsből. Érdekességként jegyzem meg, amikor megpróbáltam a neten utánanézni a konyak eme jótékony hatásának, csak áttételesen véletlenül akadtam egy orvos javaslata alapján az igazságra. Terhes nőknek javasolta, hogy a nem kívánt méhgörcsöt egy pohárka konyakkal megszüntethetik. Annyit meg én is tanultam biológiából, hogy a méh, a szív és az erek mind-mind a sima izmok családjába tartoznak.
Így ha közvetve is, de a doki megerősítette az apám által átadott recept hatásosságát, amit orvosi leiratokban hiába kerestem.

Az alkoholok ételek melletti alkalmazása során azt találták, hogy mind a vörösboros, mind a sörös pácolás hat órán keresztül a káros vegyületek megjelenését 90 százalékban megakadályozta. A harmadik rákkeltő anyag kifejlődését a sör már négy óra alatt olyan mértékben csökkentette, mint a vörösbor hat órai pácolás végére! A kutatók úgy gondolják, hogy a sörben és a borban található természetes cukrok gátolják a húsban lévő, vízben oldódó molekulák kiáramlását a felszínre, ezért azok a hő hatására nem alakulnak át rákkeltő anyagokká. Arról nem is beszélve, hogy a pácolás eredményeként a hús is ízletesebb lesz.

Kertészetben a növények ápolásához is jól jöhet egy kis sör. Csodákat művel, hatására a fű is gyorsabban nő. A sört a fodrászatban is előszeretettel használják a haj formázására és ápolására. B6 és B2 vitamintartalmának köszönhetően erősebbé és fényesebbé teszi a hajat.
A különféle hajhabok és zselék helyett is használhatják, mivel a világos sör kitűnő hajformáló. Hajmosás után a fejbőrt és a hajszálakat is jól be kell dörzsölni, majd 15 perc után bő vízzel leöblíteni.

Egy neurológus orvos azt is mondta, hogy ez a levél, ha eljut legalább 100 címre, szinte biztos, hogy legalább egy életet megment. Én is beálltam a sorba.

 Ezt a cikket interneten , levélben kaptam, nem tudom megnevezni, hogy ki írta, csak érdekességként hoztam ide.

 

1 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.05.24. 21:17
Admin

Vicuska köszönöm szépen. Hasznos tanácsokat kaptunk, hisze benne.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
2024.04.06. 07:42
2024.04.05. 11:09
2024.04.05. 03:58
2024.04.03. 22:03
2024.04.03. 05:35
2024.04.03. 05:19
2024.04.03. 05:06
2024.04.01. 06:34
2024.04.01. 04:40
2024.03.31. 18:34
2024.03.30. 10:39
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon