– Tündérkéim! Tündérkéim! – kiáltotta el magát harsányan a Tavaszanyó – Sietnünk kell, mert maholnap itt a tavasz.

– Tündérkéim! Tündérkéim! – kiáltotta el magát harsányan a Tavaszanyó – Sietnünk kell, mert maholnap itt a tavasz. Addig még nekünk rengeteg a dolgunk. Rendet kell raknunk a közeli réten. Télapó csintalan fiacskái mindent szétszórtak, amerre csak jártak. Nem is tudom, hogyan végzünk ennyi munkával. Ne feledjétek, mindent szál füvet szép zöldre kell festenünk, a virágokat meg különböző színűre. Nosza, induljunk is, hogy elvégezzük ezt a rengeteg munkát.

A sok tündérlány és fiú kissé álmosan feltápászkodott a virágok szirmából készített vackából, és elindult Tavaszanyó után a közeli rétre.

Ott mindjárt neki is láttak a munkának. Minden évben a tündérek szorgalmas keze nyomán szépül meg a rét. Mire hivatalosan is bejelentik a tavaszt, arra minden ragyog, és olyan szép, hogy aki látja, annak eláll a lélegzete.

Kezdetben minden úgy haladt, mint mindig. A kis kezek szaporán dolgoztak, csinosították a tájat, amit a Télapó csintalan kölykei elrondítottak. Sepertek, hordták a szemetet, sikálták a piszkos növényeket, a virágok szirmait színesre festették. Tavaszanyó nagyon elégedett volt kicsinyeivel, és megállás nélkül buzdította őket:

– Csak így tovább drágaságaim! Meglássátok, nemsokára elvégzünk, és a rét megint a régi fényében fog pompázni.

Természetesen ez alatt ő sem henyélt. Ugyanúgy dolgozott, mint a többi tündér. Nem kímélte magát. Ha szükséges volt még a legnehezebb vagy a legpiszkosabb munkát is elvállalta.

A tündérek ezét is szerettek vele dolgozni, mert mindig példát mutatott, és elől járt a munkában.

Már majdnem végeztek a takarítással, mikor a távolban egy hatalmas felhő közeledett. Az irigy zivatar fiúk jöttek, hogy felforgassák a környéket, bepiszkítsák az erdőt, a mezőt, mit a tündérek kitakarítottak. Irigyek voltak, és elhatározták, feldúlják a mezőt, hadd legyen ronda, mint amilyen tél végén volt.

Már előre nevettek, hogy milyen jól fognak szórakozni. Legalább most az emberek nem dicsérik a tündéreket, amiért megszépítették a mezőt.

– Jaj, jaj, Tavaszanyó, itt vannak az irigy zivatar fiúk! Fussunk, meneküljünk, mert még végül minket is besároznak! – sírta el magát az egyik picinyke tündérlány.

Ezt meghallván a többiek is megijedtek és már futottak volna is, ha Tavaszanyó meg nem állítja őket.

– Hová? Hová, aranyoskáim? Miért ez a nagy sietség?

– Fussunk Tavaszanyó, itt vannak az irigy zivatar fiúk! Ha elkapnak, jól nyakon öntenek bennünket hideg vízzel.

– Nem kell mindjárt megijedni néhány, rosszcsont zivatar fiútól. Meglássátok, túljárok az eszükön. Maradjatok csak a helyeteken, és végezzétek a dolgotok. Még rengeteg munka vár reánk. Csinossá kell tennünk az egész rétet, mire az emberek megérkeznek.

Szegény kis tündérek remegve a félelemtől a helyükön maradtak, és szünet nélkül kémlelték az eget, hogy mikor zúdul a nyakukba egy jó adag hideg víz.

Tavaszanyó eltűnt, mintha ott sem lett volna. Néhány tündér kissé rosszallóan össze is súgott:

– Könnyen beszél, Tavaszanyó, ha nincs itt. Nem őt fogják leönteni vízzel a rosszcsont zivatar fiúk. Bizonyára bebújt a házába, és onnan nézeget kifelé, míg elmúlik a vihar.

A tündérek nem tudták az igazságot. Tény, hogy elment a rétről, de nem azért, hogy megússza a nyakon öntést. Szélapóhoz sietett, aki a közelben fütyörészett, és elmesélte neki a rosszcsont zivatarfiúk csínytevéseit.

Szélapó nem tetszően csóválta a fejét.

– Megint ezek az átkozott kölyök. Mindig csak baj van velük. Ideje lenne már móresre tanítani őket. Várjon csak Tavaszanyó, mindjárt kitalálok valamit! Ígérem, elmegy a kedvük a rosszalkodástól.

Senki nem tudta, mit fog kitalálni.

A zivatarfiúk már egészen közel voltak, és amerre elmentek ott megcibálták a fák, bokrok leveleit és ágait. Szegénykék ijedten felszisszentek a fájdalomtól:

– Miért bántatok bennünket?

Közben Szélapó megérkezett hozzájuk.

– Hol vagytok, mihasznák? – kiáltotta el magát.

– Hozzánk szólt Szél apó? – kérdezték meglepődve

– Jertek közelebb, szeretnék beszélni veletek.

A zivatarfiúk közelebb somfordáltak, és kíváncsian várták, mit akar velük az öreg.

– Egy jó tréfát eszeltem ki – mondta ravaszkásan, amikor a gézengúzok köréje sereglettek.

– Mi lenne az? – ugrottak tettre készen, mert mindig benne voltak egy kis mókába.

– Meg kellene tréfálni Tavaszanyót, és tündérkéit.

Ez nagyon tetszett a zivatarfiúknak, és érdeklődéssel hallgatták, mit eszelt ki Szélapó.

– Tudjátok, tündéreivel szép rendet rakott a réten, és nézzétek, csak ott van az a nagy szeméthalom…

– Ugye szórjuk szét a réten – szakította félbe az egyik – Ez nagyon jó tréfa lesz.

– Jaj, de csacsi vagy – mosolyodott el Szélapó – te csak ilyen közönséges tréfára tudsz csak kitalálni? Én ennél jobbat tudok. Elcsenjük a szeméthalmot, és eldugjuk jól a közeli szeméttelepen. Meglássátok, Tavaszanyó és tündérkéi, hogyan megijednek, ha nem találják a helyén a szemetet! Gyertek, lássunk azonnal munkához, még mielőtt észbe kapnak, és rájönnek, hogy meg akarjuk tréfálni őket.

A zivatarfiúk nem nagyon értették, mi ebben a tréfa, de hűen követték Szélapó javaslatát. A szemetet mind egy szálig villámgyorsan elszállították a szeméttelepre, és ott jól eldugták.

– Most pedig menjünk vissza, és nézzük meg, keresik-e a tündérkék. Képzelhetitek, milyen képet fognak vágni, ha nem találják a helyén a szemetet.

Visszakullogtak a rétre, ahová már az emberek is megérkeztek, és nem győztek csodálkozni a tisztaságon.

– Sehol egy szemét. Minden tiszta, és ragyog. Idén Tavaszanyó és tündérkéi jó munkát végeztek. Köszönjük meg nekik!

Még mielőtt az emberek hálálkodni kezdtek volna, Szélapó előjött a rejtekhelyéről és fütyörészve a vendégek feje felett mondta:

– Valóban, Tavaszanyó és tündérkéi szép munkát végeztek, de idén három zivatarfiú is segített a szemét elszállításában. Ugye gézengúzok?

Azok kénytelenek voltak kidugni fejüket a bokrok mögül, ahová elbújtak. Csak ekkor jutott el tudatukig, hogy Szélapó jól becsapta őket.

Akarva akaratlanul segítettek a rét rendbetételében. Pedig, ha tudták volna, mire megy ki a játék, bíz’ Isten inkább elbujdostak volna, mint segítsenek a tündérkéknek. De már késő volt, mert az emberek a tündérkékkel a zivatarfiúkat éljenezte, és dicsérték szorgalmukat, amiért kérés nélkül is tették dolgukat, amit jó fiúknak tenniük kell.

Amint ott álltak, hallgatva a hálálkodást egyszer csak testüket kellemes bizsergés járta át, és szívük tájékán melegséget éreztek. Ekkor rájöttek, talán nem is olyan rossz dolog segíteni a másiknak. Elhatározták, ezen túl a rosszalkodás helyett, ha szükséges segítenek Tavaszanyónak, és tündérkéinek. Többé nem okoznak nekik kellemetlenséget, még ha az olyan jó mókának is tűnik.

Ha találkoztok a három zivatarfiúval, ne ijedjetek meg tőlük. Lehet, hogy egy kicsit mókáznak, friss esőpermettel megcsiklandozzák hátatok, de általában véve jó fiúk. Rájuk is szükség van, mert ők öntözik meg a száraz földet, hogy a határ mindig szép, üde legyen.

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.