Caesar-kép

LIMITLESS


Létezünk – Descartes nélkül is tudjuk, hogy létezünk, ( Cogito ergo sum – gondolkozom, tehát vagyok, a 17. századi francia filozófus alaptétele ), hogy csak magamagában bízhat az elme, s ha „el is akarja érni az igazságot”, - az már az értelem jogos emancipációja. A tételt elvitatni nem lehet, mely igényes és viharos visszatérő térerősség csúcshatásában keletkezik, mint a limitless, a saját bizonyító erejében bízó ész, önmagának minden tekintetben elegendő megoldás. Erre teszi fel G.W.Fr.Hegel a döbbenetet eredményező kérdést: „Az ember saját meggyőződése csakugyan a végső dolog, - az tökéletesen lényeges, -  amit az ész, a filozófia a szubjektivitás oldaláról a megismeréshez követel. De nagy különbség, vajon a meggyőződés érzelmeken, sejtéseken, és szemléleteken stb., szubjektív alapokon, általában a szubjektum különösségén alapul-e, vagy pedig a gondolaton, s a dolog fogalmába és természetébe való belátásból eredt-e?”
Úgy tűnik, mintha többet ártanának, mint használnak – írja Farkas Réka a Háromszék mai számában Beteg egészségügy világnapja címmel, mert hiába magyarázzák a pénzpazarlást annak, aki nem jut hozzá életmentő gyógyszeréhez, aki mind betegebbé válik, mert nem futja a létfontos vizsgálatokra...- zokogja tovább az egészségügy hallatlan fájdalmait... Magam pedig a Descartes-bírálatában a „tudat” szót ajkamra sem véve, száműzve azt a filozófiai nomenklatúrából limitlessi fordulattal az egészségügyi világszervezet létrejöttének napján arra gondolok – különben, amiért e sorokat írom, - hogy mit is jelentett néhány nappal ezelőtt a piros, helyből függőleges irányba is felemelkedni tudó forgószárnyas légi mentő szolgálatos helikopter a háromszéki Kovásznából felemeljen, s mindössze 48 perc alatt a marosvásárhelyi Egyetemi Klinika szívgyógyászati műtő asztalára juttasson.
Csodatevő hatalmak segítőkész és gyors támogatásának sora után marad teljesen egyedül a magatehetetlen, maga segíthetetlen, az időközben eszméletét rohamosan vesztő beteg ember, - tehát én. Szívizom perfúzió és egyéb műtéti kellékek beiktatását követően, egymásután színes és baktériummentes terítőkkel borítanak be, akár az úrasztalát, majd felülről lefelé a már megnyitott résen át hatol be egy egész sor orvosi műszer és segédszemélyzet működtetésével az intervenciós szakorvos-professzor. Ebben a mezítelen és sötét (csak parányi fény szűrődik felülről – mindig is felülről!) helyzetben mikor már  csak magammal vagyok, mint megannyiszor másoknak, most itt magamnak mondom: „Atyai bölcsességed úgy rendelte, hogy e pillanatban homályba boruljon előttem mindaz, amit emberi tekintet láthat. Könyörgök tehozzád, Istenem, hogy szívem  csodás módon hatalmadnak mennyei ereje által teljesedjék be azokkal a lelki ajándékokkal, amelyeket a  bűnbocsánattal, megtartó szerelmednek bizonyságával, az örökélet reménységével ajándékozol. Könyörgök tehozzád, hogy ha lehetséges és szent akaratoddal megegyezik, te, aki a halottakat is életre tudod hívni, mutasd meg irgalmas szereteted nagyságát abban, hogy derítsd fel kegyelmed nagyságát, nyisd meg szemeimet földi látásra, ajkaimat szólásra, adj vissza azoknak, akik engem szeretnek. Újítsd meg gyönge testem erejét. De rendelj bármit.” Féltem, mert a pulzusszám ekkor már 37 alá esett, fáztam, hisz a klinikai világfázás a vérnyomás diastolés értékében 4o. Hgmmben jelentkezett és reszkettem a „platinatégelyben”, amely alkalmasnak mutatkozott - a különben mindenki számára kikerülhetetlen – a mágiának, ahol örök titok nyílik meg a vízszintes anyagi
és vertikális lelki dolgok találkozásában, és  katarzisnak, amely az erkölcsi megtisztulásnak olyan módja, ahol a szánalom, harag, szeretet, gyűlölet, kavargó érzései a kiskörforgás világából kiemel és egy magasabb erkölcsi-lelki világba helyez ...A külvilágot csak az orvos jelentette, aki a lent és fent dimenziója lehetett és minden kérdésére válaszolnom kellett, hogy el ne aludjak.                        
             Istennel való beszédem ideje alatt, - míg mások is zaklatták érettem, vagy tettek felelőssé felelőseket, jöttek és mind-mind egyre többen jelentek meg olyanok, kiket a Lélek oda óhajtott vagy ódiumra rendelt. Nevük a tégelyben, az újból elindult szívemben maradt...
            A verselők közül is csak néhány neve maradt meg. Talán Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Pilinszky János  és Czegő Zoltáné..


                                                      Pásztori Tibor Endre