ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

 

LÉLEK  CSEREPEK-

 

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL

***

* kedvenc versek*    

Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „JÓZSEF ATTILA TEDD A KEZED Tedd a kezed homlokomra. mintha kezed kezem volna. Úşy ki gyilkolna, őrizz, mint mintha éltem élted volna. Úgy szeress, mint jó volna, mintha szívem szíved volna.”

 
*FŐOLDAL

Ember és viselet

2014.02.20. 19:11

.

EMBER ÉS VISELET!!!

Bolgár György! Egy név a sok közül, melyet nem tudom valóban bolgár e, vagy balkánian hülye!? Nem is kérdés ez, hanem egy olyan égbekiáltás miután megtudtam, hogy az is baj, ha az emberek egy alkalomhoz kellő képen való öltözködése fejtörést is okozhat. Pedig drága barátaim, nemzettársaim ez történt! Ugyan is a szóban forgó élőlény, akit ezen túl, csak Gyurinak nevezek, kifogásolta, hogy a Miniszterelnök úr évértékelő - beszédén résztvevők biztosan valami okból kifolyólag oda voltak szállítva, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy szépen fel voltak öltözve! Punktum!
Na de hát az agybaj nagy baj, de ha meg van Gyurinál, Ferinél, meg mindenféle hasonlónál, nem baj! Gondolkozva a tényeken, azért mégis, mert vannak esetek és balesetek. Ebből kiindulva egy kis kitérőt kell, tegyek a gyerekkoromtól felmaradt és akkor megtanult íratlan szabályok, törvények irányában!
Mi úgy nevelkedtünk, hogy megtanultuk, minden alkalomhoz kellő képen felöltözünk. Nem kell ehhez egyetem, sem kommunista pártaktivista tenyészet, hogy ne tévessze össze az ember az istállói öltözetet, a lakodalmival!
A székelyek, mint a magyarok, tartanak egy rend, temetési öltözetet, ami fekete, több rend hétköznapit, amiben munkába járnak, vagy a kapun kimennek. Esküvői gála rendruhákat, meg természetesen a népviseletüket. Ez olyan, mint a szent misén az Ámen! Kötelező! Mert, hogy az istállóba nem megyek abban a ruházatban, amelyikben a szent misére! Gyurinak nem tudom miből hány van, de lehet neki azokból a tojásokból, amiből nekem egy pár van, neki két pár és az egyik agyhúgykövet termelt, aminek a hatása az elmezavarodottsága! Igaz ez azon az oldalon nem ritkaság, hanem veleszületett hagyomány!
Az egy dolog, és természetes, hogy az árvíz idején a kormányfő és a miniszterek, az önkéntesek nem öltönyben járkálnak a bajba esettek között, hanem gumicsizmában, és munkaruhában. Nem fényképezkedni mennek oda, hogy a lapátot fordítva fogják, meg, hanem dolgozni, segíteni.
A bálba pedig oda táncolni, igaz Gyuri? Jaj, elfelejtettem, hogy mi szoktunk népviseletben is, sőt szüreti bálba a csőszök, csőszleányok csak is abba! Tudom ez neked nincs, mert azonosságod sincs, csak sarlód, kalapácsod, és piros nyakkendőd, hogy szoruljon a nyakadra! Ne erősen, csak, vasvágó fűrésszel kelljen levágni onnan!
Azonban vissza a borozdába, mert itt többről van szó. Pontosabban másról is.
Emlékszem annak idején amikor ők még nagy hatalmú elvtársak voltak és fel kellett vonultatni a ,,népet" a haza örömére, akkor összeszedték és kötelezték azt rendőri fenyítéssel. Ezt tették a Ceausescu mellett szolgáló kommunistatársai is. Össze kellett terelni a nyájat, mivel az elvtársak süket szövegét legyen, aki hallgassa. Ma ez a szocialista gyűléseken szokás és nem rendőri hatalommal, hanem pénzzel! Észak Koreába, ma is úgy megy Gyuri, na de ott még belépőt sem kérnek. Ott kilépőt adnak gumibottal, tarkólövéssel, mint annak idején, ahogy ti is csináltátok, közben, hogy változatosabb legyen akasztófakötéllel. Innen indulhattál te el, hogy paranoiás elmédbe ilyen megfordult, ami a szádon kijött. Elég baj Gyuri, hogy nektek nem az megy be a szátokon, ami kijön!
Majd a következőkben valaki magyarországi nemzettársamat megkérem, hogy küldje el címedet, melyre postázhatok egy pársort, benne, hogy mit illik és mit nem. Hogyan öltözködjünk és mikor! Abban biztos lehetsz Gyuri, hogy pizsamába nem megyünk az istállóba, és istállóruhában templomba!
A gyűléssel kapcsolatosan megnyugtatom elme zavarodott fejedet, hogy Tusnádfürdőn sem kellett minket terelni! Abban is meg, hogy ha a miniszterelnök úr valahová érkezik, ott telt ház fogadja, olyan lelkes hallgatósággal, amiről ti még csak álmodni sem mertek! Ami még ezzel kapcsolatosan megjegyzendő, hogy ingyen és még háromszáz forintot sem kérnek, na meg nem is gyűjtögetnek, mint Lendvai botox asszony a szoci gyűlésen! Hiszed vagy nem tudtad, alkalomhoz és az alkalom méltósághoz megfelelően öltözve!
Érted Gyuri, úgy e???
Értenéd te, ha, normális ember volnál, de hülyének hiába mondom kivirradt, neki úgy is sötét maradt! Bocsánat ott nálatok ki sem virradt.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.05.06. 22:51
2024.05.06. 08:05
2024.05.04. 16:26
2024.05.02. 18:50
2024.05.02. 06:16
2024.04.30. 05:55
2024.04.30. 05:37
2024.04.30. 05:27
2024.04.29. 07:12
2024.04.28. 22:46
2024.04.24. 19:54
2024.04.24. 06:15
2024.04.23. 17:38
2024.04.23. 08:31
2024.04.23. 00:30
2024.04.22. 07:00
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!