Csendesedik az idő, tavasz illatát hozza a szél. Kimegyek a kertecskémbe, már tervezgetek, ide az idén hagymát duggatok, emide, ahová a hamut hordtam, pityókát fészkelek, ide nyári káposzta jön, amoda zöldborsó... A paradicsom, paprika palánta helye is kijelölve. Nézem a kerítést, itt-ott javítani kell, nem nagy munka, egy-két nap alatt megleszek vele. Bendegúz mókás bakugrásokkal forog körülöttem, lábamra fekszik,jelzi, most én következem: Gyömöszölöm, vigyorog, mint a fakutya. Mikor megelégelte, elégedetten feltápászkodik. A cinegék fújják a tavaszt hivogató dalt. Béke van. Harmónia. A külvilág csak interneten jön, a televízió híradásaiból, olykor, mert már nem nézem. Forog a gyomrom, hányingerem van a sok röfögő disznóból, akik egymást taposva tülekednek a vályú köré gyűlni, s a hatalom érdekében nem nézik, hogy mit pusztítanak! Hatalom, hatalom, hatalom, röfögik elvakultan, s nem jut eszükbe, hogy az ország szerit intézni közfeladat! A nemzetért, a hazáért, értünk, egyszerű magyar emberekért. Dúlnak, rombolnak! Minden mocskos lesz, amihez hozzáérnek. Forog a gyomrom. Így éltem le az életem, végig hazugságban, egy hazug ideológia mentén, ahol olyanok döntöttek a sorsom, sorsunk felett, akik a sáros cipőm sarkáig nem értek fel. Nagy Imre temetésén őrséget adtam a koporsójánál. Tele voltam reménnyel, lelkesedéssel, hogy most aztán, lesz változás, nagy változás, és a kerítés is kolbászból lesz! Hát nem lett! Maradtak a helytartók, a csinovnyikok, s lett bizony Kánaán helyett pokol. Idegen országok bankjai mélyén lapulnak milliárdok, a mi verejtékünk kisíbolt hasznán zsírosodtak, s most ismét ezek a bitang idegen szívűek akarják a hatalmat visszaszerezni, az ország szerit intézni, s újra- meg újra el akarják hitetni velünk, hogy csak a lenini út járható, nekünk, kifosztott, rabszolga sorsba taszított magyaroknak. Most végre tényleg választhatunk. Kezünkben a sorsunk: a haza sorsa! Választ kell adnunk: csattanós választ, amiből megértik végre, hogy: Elvárs urak! Vége! Nektek befellegzett! A király mezítelen!
De addig is, őrizem a nehezen megszerzett békémet, itt, a házam tájékán, mert kell az embernek legyen egy kis szigete, a béke szigete, ahová elvonulhat, ha nagy a zaj.