HONTALAN MAGYARKÉNT!

Magyarként élni - ahogy azt többen már megfogalmazták az évtizedek folyamán - egy kiváltság, melyet Isten, születésünktől fogva ránk mérte. Az Ő Mindenható akaratából kifolyólag születtünk azoknak, akik vagyunk. Mindenki úgy éli meg és fogja megélni, ahogy azt hozza, hozta otthonról.

Sokat lehet rajta rágódni, sokat lehet gondolkozni és el is kell rajta töprengeni, hogy mit jelent nekünk, mindenkinek személyenként.
Nézeteink és hitünk, valamit annak megélt mélysége szabja meg közöttünk azt a közelséget, netán távolságot, ami adatik. Mondom én, figyelmen kívül hagyva a politikait, amely nyomán egyesek játékszereivé vállunk, váltunk. Vannak, akik ebből hasznot húznak, vagyunk, akik meggyőződésből hittel hiszünk abban, ami az életünk szerves része.
Már pedig az, a mindennapjainké, az anyaországban, valamint azon túl a szülőföldünkön, melyen élünk és ahol csak a pokoli színjátéknak köszönhetően estünk olyan határokon belül, melyeket mások húztak erőszakkal magukat magyaroknak mondók beleegyezésével, segítségével. Pontosan, mert Kunék, Jásziék, kikeresztelkedett magyarellenes nem magyarok voltak, élükön a báb gróffal, a vörös szegfűt hordó senkiházival.
Azok az idők elmúltak, sajnos azok is, amikor a nemzet újra megerősödött és kiújult az utolsó nagy hazafinak köszönhetően, aki katonaként első volt az ütközetekben, kormányzóként utolsó leheletig kiállt hazája és nemzete érdekei mellett. Ő volt Vitéz Nagybányai Horthy Miklós tengernagy, Magyarország kormányzója, aki még egyszer újra alapította részben a magyar hont. Sajnos nem sokáig, mivel pont azok, akiket megmentett ásták újra sírját, most már a megmaradt fattyak Rákosival az élen.
Egy agymosás jellemezte idő következett. Hatalmas eredményekkel, mivel annyira sikerült kiirtani a nemzet fogalmát, a történelem igaz mivoltát.
Hát igen, mert azaz átkozott negyven év!- magyarázkodnak divatosan ma, azok, akik esetleg, na, de jobb, ha erről nem beszélek. Mi meg... a román elnyomás alatt, amikor még fajtánkat is kitörölték volna a történelemből, mi megtanultuk, titkon, nagyapáiktól. Ők igazán magyaroknak mondhatták magukat, feltételek nélkül, mert örökségül adták, súlyos éveket és életüket is kockára téve a magyar tudatot, a nyelvünket.
Mekkora különbség! - igaz?
Amikor nem magyarázkodni kell és nem mellé beszélni, hogy miből lesz és lett a cserebogár. A magyar cserebogár, amit ismernek a gyerekeink és fognak az övéik is, székelyesen mondva!
Sokat hallunk, hallanak megnyilvánulásokról, magyar önérzetről, öntudatról. Hallanak, olvasnak magyarellenességről, tagadásról, hazugságról, történelemhamisításokról, hőseink megtagadásáról, mert azt egyesek úgy kívánnak. Egyesek, pontosabban érdekek. Valakiknek játszani, valakiket kiszolgálni, úgy a magunk kárára is. Miért ne, ha azt úgy kívánják. A lényeg, hogy,,magyar nemes vagyok" - idézem Petőfi sorait, aki nem magyarnak született, de büszkén azzá lett és életét is a hazájáért áldozta, mint már sokan. Csak az aradi tizenhárom névsorát vegyük. Ők nem játszottak mások érdekei szerint. Nekik egy a haza és az is mindenekfölött állott.
Ma már divat és érdek faragja a magyart. Tisztelet azoknak a kivételeknek, akik vannak és lesznek. Nem rólad szólt kedves nemzettársam a jelző, még akkor, sem ha te e jellegű utalást találtál, a tegnapelőtt este megosztott kép fölött. Az én ,,véletlenszerű" pontatlanságom ennek az oka!
Ez azokról szólt, akik egy, egy fél téglával döngölik a mellüket, hogy ,,mert mi így,..a mi magyarságunk az...." , nem akarom tovább fokozni. Tudod volt még egy írásom, mely nyomán igaz emberek, akik hittel álltak és lehet igaz hittel, nem tagadták meg magukat. Na de nem fecsérelem a szót, a szavakat. Egy lényeges lényegtelen. Tudod a fél téglák ahol megtalálhatóak, ott vannak egész téglák is és azokkal könnyebb a mellet döngetni, mert nagyobbat szól! Úgy magyarkodni, hogy saját történelmük megtagadni és jobb oldali konzervatív szellemiségről próbálni szájjal, írásba tanúbizonyságot tenni, hogy a valós hőseinket megtagadni, az több mint farizeusi magatartás. Egyszerűen szánalmas! Mit várhat az olyan egyszerű magyar halandó, mint én, akinek a hite töretlen és változatlan? Mit várhat az, aki kérelmezi újra honosítását magyarként, de azt sokszorosan kell, bizonyítsa, apai, anyai ágon, míg magyarul egy szót helyesen nem tudók élvezik a magyar állam adta lehetőséget. Magyarként megalázva!
Megint! Már sokszorosan. Itthon bozgorként (Hazátlanként) a szülőföldünkön, oláh cigányként Magyarországon! Igen! Szemedbe vigyorogva, kihasználva és rongynak nézve, mert úgy e magyar vagy. Nem olyan, mint ők, akik nagyon sokan vannak, hanem ahogy azt megörökölted, ahogy a véredben van!
Úgy ahogy ott maradtak Tamási Ábelének szavai a lelked mélyén,  ,,arcán a sebhely ott maradt, a nyesett ágé, mely soha be nem gyógyult a hazavágyódásban. Elevenségét a szülőföld oltó viasza védte!" Már akinek van sebhelye! A sebhely az több fajta lehet, amit üthet ág, üthet láthatatlan ököl, és ami a legsúlyosabb, ami nem látszik, belül van. Az mélyen húzódik és újra, meg újra kiújul, addig, míg egyszer érzéstelené nem válik, magát megóvva a külső megújuló fertőzésektől!
Hogy is mondjuk el a lelki tisztulást végezve szent mise előtt? Gyónom a mindenható Istennek,...Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem...
Az enyém, hogy magyarnak születtem!