Caesar-kép

Elfelejtett szavainkra, esetleg személyneveinkre emlékeztet szerzőnk.

A szó a mottóként beszúrt népdalban maradt fenn.

Tartsuk eszünkben az írás leglényegibb mondanivalóját:

" ...a magyar név hitvallás. Igen, az is. De nemcsak az. Több annál. Nemzetmentés!"

HEJ SÁRELŐ

Hej, sárelő, sárelő, Sánta Beke állj elő!
Hej, sárelő, sárelő, Sánta Beke állj elő!
Víg nóta, ez a tánc nóta,
Búsan nincsen aki hallgatja.

Legnagyobb művészi teljesítmény úgy ábrázolni a szomorú emberi állapotokat, hogy az mégse legyen kétségbeejtő  –  fogalmazná egy ismeretlen a „sárelő” jelentését.

Lírai hangvétel érvényesül megragadó,  vígjátéki helyzetében – valójában a kort jellemző drámai állapotában. Úgyszólván maszk nélkül, természetesen áll elő Sárelő a sorstörténet élvonalába. Ritmusában parancsoló ábrázolásmód új eseményvilágba, környezetbe vezeti a szemlélőt. Valójában egy társadalmat, egy szemléletet, de egy világot nyit meg énekbe, dalba vésett névtelenségével.

*

Örömmel látom a különféle újságok szerkesztői üzenetéből, hogy mind többen és többen érdeklődnek régi magyar keresztnevek, személynevek iránt, ami természetes is, mert minden magyar kötelességének érzi külsőleg is hitet tenni a nemzetisége mellett.
Legalább is úgy gondolják, hogy a magyar név hitvallás. Igen, az is. De nemcsak az. Több annál. Nemzetmentés!

Úgy van ez is, -  mint minden más valóság tükörképét feltáró üzenet. És minden, életünk igazát merészen nyomon követő szándék remekké formálódása fájdalommal járó folyamat. Erénye a bátorság,  költői kifejező erő. Noha gyakran komikus effektusok keltése céljából   hazai hősök közé is emelik, s  felhasználják (burleszkekben, vígjátékokban) az igazi értéke mégis ott rejlik „A harag napja” című drámában, Schiller „Tell Vilmos”-ában vagy  éppen Áprily Lajos „Mózes lelkű” lúdjaiban. Valójában, a  gyakorlatban csak a bűntudatos emberekkel lehet megvalósítani az együttélést, azokkal, akik „rossz fát is tettek a tűzre”, így vagy úgy, - ezt tudják, írja Márai és azzal folytatja, hogy ezekkel lehet működtetni a társadalmakat.

A megsértettek, azok, akiknek feltétlenül igazuk van, rosszabbak, mint az egykönyvű emberek. Mert ezeknek csak egy igazságuk van, s azt akarják, hogy az egész világ ezt az egyetlen igazságot, az ő méltatlan szenvedéseik igazságát szolgálja. Értelmi és érzelmi érvekkel egyáltalán nem lehet közeledni hozzájuk. Meg kell várni, amíg az idő kiszívja lelkükből az első fájdalom kígyómérgét. Akkor megnyugosznak. S egy napon ráeszmélnek, hogy ők - az igazságtalanul üldözöttek és megkínzottak - igen, ők is felelősek mindazért, ami történt. Mindenki felelős azért, ami történik vele. Akkor vígasztald őket; ne előbb.

*

Csoda! Méghozzá lábonjáró csoda, hogy újabb unokánk: tizenegyedik, és első dédunokánk születik. Sárelők, magyar édesanyák, édesapák! Segítsetek régi neveinket újra megszokottá, ismertté tenni! A ti kezetekben van a magyar jövendő. Ti nevelitek a magyar gyermekeket, ti tanítjátok magyar szóra, magyar dalra. Ne engedjétek, hogy az első név, amit megtanul: idegen legyen! Nem a kereszténység ellen cselekesztek ezzel. Ellenkezőleg! Aki érzi a felette levő gondviselő vezetést, az érzi és tudja azt is: ok és cél nélkül semmi sem történik, Nem véletlen tehát, hogy egy nemzet sorsközösségébe születtünk, hanem cél, út és feladat, A magyar feladat Istentől ránk bízott feladat: szolgálni ezt a közösséget, hogy továbbélését, továbbhaladását biztosíthassuk. Nem más népek, nemzetek róvására. Javára. De másokért is dolgozni, csak egy külsőleg, belsőleg megerősödött nemzet képes.
„Igyekeznünk kell arra, ha van saját szavunk, ne tűrjük az idegent.”                                             (Széchenyi István)  

A szöveg megállapítását végezte:
          Pásztori Tibor Endre