Gábriel arkangyal

Lányom nagyon szerette a kis bibliai történeteket, csillogó szemekkel hallgatta a felolvasást, s abban a korban volt, amikor mindenre kérdezett: miért?

Jana két óvodába járt, délelőtt a vakok óvodájába, délután pedig egy nagyon kedves ismerősöm jóvoltából látó gyerekek között szívhatta magába a tudást.  Maya nagyon szívesen jött velem,sokszor alig tudtam kikönyörögni a sok gyermek közül, olyan jól érezte magát gyermekközösségben. Természetes, hogy az óvodában tanult énekeket, verseket is mind megtanulta az ő okos bátyuskájától, együtt énekelt vele, zengett a házunk  az éneküktől. Szerették  a népdalokat. Ebben az időben tanulta kisfiam a Gábor Áron rézágyúja című dalt, ami Mayani  kedvenc éneke lett. Sokszor rázendített erre a ritmusos, pergő dalra, csak úgy harsogott a hangja. Karácsonyra készültünk, s természetesen még mindig az angyalka hozta a fát. Igen ám, csak az én cserfesem már nem elégedett meg azzal, hogy angyal. Milyen angyal? Hogy néz ki? Van-e szárnya? Hogy tud repülni? Hogy fér be a házba?  Szóval ezer kérdéssel bombázott, s én biza meséltem: Gabriel arkangyal hozza a fát, kicsim, nagy, erős szárnyaival  huss, beröppen hozzánk, és leteszi , ide a sarokba, ahová a karácsonyfa helyét előkészítettük, s azzal már röppen is tova, viszi a többi fát más jó gyerekek házába. S nagyon vigyáz arra, hogy meg-ne lássák, mert  ember szeme nem láthatja őt! Hálából,  hogy ilyen jó hozzánk énekelni kell a karácsonyfa alatt egy szép éneket, a Mennyből az angyal című karácsonyi dalt.  Meg  is tanítottam két csemetémnek, s elképzeltem az áhítatos, szép pillanatot, amikor csengő hangjukon felcsendül  az ének  karácsonyfa alatt.

Nos, elérkezett a szenteste, s nagy titkolózások közepette édesanyám, édesapám feldíszítették a karácsonyfát, ami nem volt egyszerű feladat, mert lányom roppant izgágán viselkedett. Elhatározta, hogy ő bizony meglesi Gábriel arkangyalt, mert azt neki látnia  kell. Milyen a szülő? Még angyalt is varázsol a gyermeke kedvéért, s én is ezt tettem. Beosontam a hátsó szobába, magamra terítettem egy hófehér lepedőt, s hogy glória nélkül ne maradjak, hamarjában némi cukorspárgára kötözött szaloncukorból varázsoltam a fejemre koronát. Leoltottam a villanyt, majd kis zajt csaptam, épp, csak annyit, hogy Maya kíváncsiságát felkeltsem, s mikor bekukucskált az ajtón, átsuhantam a konyhán, és a hátsó kijáraton kiszaladtam. Maya óriási sikoltozásba kezdett: Láttam az angyalt! Láttam az angyalt! -kiáltozott, s izgatottságában nem vette észre, hogy akkor  lépek be a teraszról  a nappaliba. Édesanya, hallod, láttam a Gábriel angyalt! Kiáltozott boldog örömmel! Csillogó koronája volt, hófehér ruhája, és szép, nagy szárnya! Gyere, rángatott, még lehet, hogy te is meglátod, s húzott kifelé az udvarra. Ám ekkor megszólalt a csengettyű a belső szobában, s elterelődött a kisányom figyelme. Kézen fogta Manócskát, sietve húzta maga után, felfokozott izgalommal az angyal les után. Gyönyörűen csillogott a karácsonyfa. Szüleim mellénk álltak a szoba homályos sarkából, s könnyes szemekkel nézték a két unokát. Mayát, ahogy Jánoskának vezeti a kis kezét, magyarázva, milyen színes gömbök, cukrok, egyéb csodák  találhatók a fán. Megköszörültem a torkom. Kislányom, kisfiam, - szóltam: az ének, ne feledjétek, tudjátok…

Maya  megilletődve rám nézett, és tele torokból elkezdte énekelni, Jana pedig boldogan csatlakozott hozzá: Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva…

Azt hiszem, a kacagásunk felhallatszott a mennyekig, nem csak a Jóisten, de Gábriel arkangyal nagy-nagy örömére. ilyen víg karácsonyi ünnep láttán.