Egy történetet olvastam. Íme: Létezik-e Isten?

 
Egy ember elment levágatni a haját, és megigazíttatni a szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenrõl szót ejtettek, különféle területeken. Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette:
- Én nem hiszem, hogy Isten létezik.
- Miért ilyen biztos ebben? - kérdezte a vendég.
- Nos, csak ki kell nézni az utcára, hogy mindenki megértse, miért nem létezhet Isten. Most mondja meg õszintén, ha Isten létezne, hogy lehetne annyi beteg ember a világon? Hogy is hagyhatnának el szülõk gyerekeket? Ha Isten létezne, se szenvedés, se fájdalom nem lenne. El nem tudok képzelni egy szeretettel teli Istent, aki lehetõvé teszi mindezt körülöttünk."
A vendég gondolkodott egy kis ideig, aztán úgy döntött, hogy nem válaszol a fodrász feltevésére, mert nem akart vitába keveredni.
Miután a fodrász befejezte a dolgát, a vendég fizetett, majd elbúcsúzott tõle és kilépett az utcára. A következõ pillanatban szemébe ötlött egy ember, akinek hosszú, gondozatlan haja és loboncos szakálla volt. Piszkosnak és kulturálatlannak tûnt.
A vendég visszafordult, és megint belépett a fodrászüzletbe, ahol megszólította a fodrászát:
- Tudja mit mondok? Nem léteznek fodrászok a világon!
- Hogy mondhat ilyet uram? - kérdezte meglepetten a fodrász.
- Hiszen itt vagyok én, én fodrász vagyok, nem? Épp most fejeztem be az ön hajának és szakállának a rendbetételét.
- Nem, nem! - erõsködött a vendég. Fodrászok márpedig nem léteznek, hiszen ha léteznének, akkor nem lennének olyan hosszú, gondozatlan hajú és szakállú emberek az utcán, mint az az ember ott, látja?
- Ah, de hát attól még léteznek fodrászok!" - válaszolt a mester.
- Tehetek én arról, hogy az az ember nem jön be hozzám?"
- Hát ez az! - bólintott rá a vendég.
- Éppen errõl van szó! Isten is LÉTEZIK! Tehet Õ arról, hogy az emberek nem fordulnak Hozzá, hogy nem keresik meg Õt? Ezért van olyan sok fájdalom és szenvedés a világon.  
 
Advent harmadik hete van. Meggyújtottam a harmadik gyertyát a koszorún, és töprengek: vajon miért nem értik meg az emberek, hogy a boldogság a kezükben van? Csak a szívüket kellene kitáni, mert az Úr kitárt karral vár bennünket, nemtől, fajtól, bőrszíntől függetlenül!
 Tudom, hogy az éhség ott lakozik minden ember lelkében, szívében. A béke, a csend, a boldogság utáni éhség..
Most jobbára csak a kapzsiság, a gőg, az Istentelenség az úr. Nagyon kellene már az igazi feltámadás, a lelkek, szívek feltámadása. Csendelek, és imádkozom. Mindenki szívébe békés adventi várakozást.