2013.12.07. 16:49, Ajánlja, más tollából: suzymama
Csutak
A huszonhat éves arizonai asszony sajgó szívvel nézte leukémiában haldokló kisfiát, mégis egyfajta elszántság töltötte el. Mint minden szülő, ő is szerette volna felnevelni gyermekét, és megvalósítani az álmait. Most már tudta, hogy ez lehetetlen, a fehérvérűség nem engedi, de a fia álmait mégis valóra akarta váltani.
-- Csutak -- fogta meg a kicsi kezét ---, gondolkoztál már azon, hogy mi leszel, ha felnősz? Tervezgetted-e valaha, hogy mihez kezdesz majd az életeddel?
-- Igen, mami, mindig tűzoltó szerettem volna lenni.
-- Meglátjuk, mit tehetünk -- mosolygott az asszony, és még aznap felkereste a phoenixi tűzoltóságon az ő Bob barátját, akinek akkora szíve volt, hogy belefért az egész város. Elmondta neki hatéves fia utolsó kívánságát, és megkérdezte, nem tudná-e körbevinni a háztömb körül a tűzoltóautóval.
-- Nézd, ennél többet is tehetünk -- felelte Bob. -- Öltöztesd fel szerdán reggel hétre, én pedig tiszteletbeli tűzoltóvá nevezem ki egész napra. Bejöhet a tűzoltóállomásra, velünk ehet, és ha riasztást kapunk, kijöhet velünk a helyszínre! Sőt, ha megadod a méreteit, igazi uniformist csináltatunk neki, igazi sisakkal, nem holmi játékutánzattal, még a városi tűzoltóság emblémája is rajta lesz. Ugyanolyan vízhatlan sárga köpenyt kap, amilyet mi hordunk, meg gumicsizmát. Mindent itt, Phoenixben gyártanak, úgyhogy hamar meg tudjuk csináltatni.
Három nap múlva Bob eljött a kórházba Csutakért, tűzoltó egyenruhába öltöztette, és lekísért az odakint várakozó létrás kocsihoz, felültette a végébe, és elfuvarozta a tűzoltóságra. A kisfiú a hetedik mennyországban érezte magát.
Aznap háromszor riasztották a tűzoltókat, és Bopsy mindhárom akcióban részt vett. Más-más járművökön utazott, beült egy mentőkocsiba, sőt a tűzoltóparancsnok autójába is. Ténykedését videóra rögzítette a városi televízió.
A Valóra vált álom, a feléje áradó szeretet és figyelem annyira mélyen érintette, hogy három hónappal tovább élt, mint az orvosai jósolták.
Egy este állapota rohamosan rosszabbodott, s a főnővér, aki hitt a hospice-elvben, miszerint senki sem halhat meg egyedül, behívta a családot a kórházba. Emlékezett csutak nevezetes napjára, ezért telefonált a tűzoltóparancsnoknak is, hogy nem tudná-e odaküldeni egy egyenruhás beosztottját, aki a kis beteg mellet maradna utolsó óráján.
-- Én jobbat tudok -- válaszolta a parancsnok. -- Öt perc múlva ott leszünk. Amikor meghallja a szirénát, legyen szíves a hangosbemondón keresztül megnyugtatni a betegeket, hogy nincs tűz, csak egyik legderekabb tagja tiszteletére vonul ki tűzoltóság. Az ablakot feltétlenül hagyják nyitva! Köszönöm!
Körülbelül öt perc múlva megérkezett a szirénázó rohamkocsi, s a létra tetejéről tizenhat tűzoltó, köztük két nő mászott be Csutak harmadik emeleti ablakán. Az édesanyja engedélyével sorra megölelték, és elmondták neki, mennyire szeretik.
-- Parancsnok -- nézett fel erőtlenül a kisfiú--, most tényleg tűzoltó lettem?
-- Az bizony, Csutak -- bólintott a férfi.
A kisfiú mosolygott, és örökre lehunyta a szemét.
/ Jack Canfield és Márk V. Hansen/
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ember
Istenem, olyan kevés kell, hogy jót tegyünk egymásnak, miért nem csináljuk sűrűbben?