2004. december 5.2013.12.05. 19:04
*-Erdélyből: Magyari Tibor
2OO4 DECEMBER 5.
Volt egyszer hol nem volt egy ország! Egy meseszép, gazdag ország, boldogabb emberekkel, még akkor is, ha vihar verte volt és minden kövit vér áztatta. Akik lakták, Istent szerették, hazájukat, szülőföldjüket imádták, és vért ontottak érte: a gyergyóditrói Tatár hegyen, Rigó mezején, Mohácsnál, Temesváron, a végvárakon, Csíkmadéfalván, a Tolvajos tetőn, a kökösi hídnál, a Nyerges tetőn, Doberdónál, Ojtozon, az Úz völgyében, a Bilibók pusztáján, s.t.b. Ha kellett, dolgozta a földet, faragta a követ, faragta a gerendát, vágta a deszkát, termelte a sót, azonban volt, amikor a legszentebb dolgait is feláldozta a hazájáért. A harangokat leszedte és ágyúba öntette a háromszéki székely, mert Gábor Áronnak, Bem apónak, a hazavédelmében kellett.
Majd egyszer csak azon ébredt, hogy földjét idegen hordák tapossák francia vezérlettel. Máshol mindenki a fegyvert tette le, de ő űzte, hajtotta a ,,vadat" amíg volt fegyvere, amíg annak utánpótlását Kunék, Jásziék, meg nem tagadták. Eladták hazáját, vagy az akkori haza adta el őket.
Nem volt mit tenni, jött a terror, a kizsákmányolás, a románosítás. Már akkor megszegte a hitvány a fogadalmát, bár még a tinta meg sem volt száradva. Anya eldobta a gyermekét, árván maradt.
Nem sokáig, mert jött az utolsó honalapító, Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, akinek a szíve még nemzetben dobbant. Nem hagyta elveszni Csaba népét, a Nimródét, melynek nevét még ma is őrzi a Kézdi szék felett uralkodó Nemere. A székely, az erdélyi magyar visszatért, ha nem, mint is, de valaki, valahol érezte a nemzet összetartozását. Aztán...
Ismét sötét és terror, most még sötétebb, még keményebb. Fogyott a magyar, a székely, és napról napra szaporodott a betelepített. Az anyaország megfeledkezett rólunk, elárultak a nem magyar magyarországi kommunisták. Még az említésünket is ki törölte a tankönyvekből, a történelmünket is megtagadta. Mosta az agyat és jól kimosta. A kommunistát, mit érdekelte, nem kellett neki az, aki valóban magyar. Mi meg őriztük hagyományaink, nyelvünk, rejtve a történelemkönyveinket, melyekből nagyapáink, szüleink titkon tanítottak. Hely, de meleg és rizikós volt, de vállalta mindenki. Büszkék voltunk rá, hogy mi úgy is tudjuk, énekeltük a nemzeti imánk, szavaltuk Petőfi Nemzeti dalának minden sorát, fújtuk a Szózatot, olvastuk Wasst és Reményiket.
Aztán jött a változás, ..reménykedtünk. Romániában egy ízig-vérig magyar református püspök fellobbantotta a szikrát. Aztán az lett belőle, amit már tudunk. Jöttek az anyaországiak, ki hittel, kik csodálkozni, kik csak gúnyt űzni.
Mi meg vártunk, harcoltunk az oláhozás ellen, a kommunisták ellen, melyek meglepetésünkre, csak megtagadtak. Antal miniszterelnök úr korán meghalt, Boros miniszterelnök úr kevés időt töltött. Aztán jöttek az ávósok, kommunisták, magyarellenes nem magyarok és nem keresztények. Isten is elfordította arcát. Neki sem volt idegrendszere nézni a magyart. Szegény magyar rabolták, szapulták, elárulták, megtagadták.
Némi felszusszanás, 1998, után, magyar igazolvány, közelebb a nemzet minden szeglete egymáshoz . Nem tartott sokká, jöttek a sötét évek.
A számunkra legsötétebb 2OO4. december 5.
Tél volt és vártuk a Mikulást. Minden szem Budapest felé irányult. Aztán az azt megelőző zűrzavar: 23 millió román, szavazz nemmel, mert... szavazz nemmel, mert......Isten is nem volt, mert.....
Jött az eredmény: NEM. A szavazó urnákhoz járuló több mint 51% nem akar. Hiába mozgatott meg minden erőt a nemzeti oldal, minket Magyarország kirekesztett. Igen, fájó és soha el nem felejthető Mikulás ajándék. Miért?
Sokszor feltettem a kérdést. Választ azóta nem találok. Talán mert Kunéknak, Jásziéknak, Weiséknek ellent mondtunk? Mert évszázadokon keresztül elődeink nem elárulták a hazát, hanem védték annak határait, mert nem voltunk mások, mint magyarok, székelyek?
Majd csak Isten megmagyarázza.
Azonban ma is, amikor a nemzet visszafogadott kétharmad többségnek köszönhetően, felmerül.
- Akkor miért nem?
- Akkor hol volt a kétharmad?
Mindegy, ma már így van, kivéve azokat, akik ma is a túl oldalon maradtak.
Vannak, akik hízelegnek, mint kurva az utcasarkon, udvarolnak, mint strici a kiszemelt áldozatnak. NA DE HÁTUL OTT VAN A GERINCTELENSÉG. A hitvány ember kétszínűsége. Talán ezek hülyének néznek?
Pedig, nem vagyunk azok, még akkor sem, ha a kovács és a szabó, a mester, meg a ludas azt hiszi. Ha az akkor elkötelezett kommunisták, ma a jobbik nemzeti zöldjében tisztelegnek demagógon nyomva a süket szöveget.
Nem elvtársak, mi magyarok vagyunk, székelyek a magyar nemzet hű tagjai. Maradunk, míg a föld lesz kerek és termékeny.
Mi nem felejtünk. Nem akarunk mást, mint amit eddig. Magyarnak lenni és ezt jövőben a tudomásukra hozni azoknak, akik ma is kételkednek benne. Elűzni a délibábot a beteges agyakból.
Ma már megvan az ötszázezredik honosított, Isten akaratából egy olyan ember, aki a legjobban megérdemli.
Magyarország mi ma a Mikulást várjuk, egy olyant, amely magyar, egy olyant mely nem tagad meg. Isten küld el minden magyarnak és folytasd az Advent szeretetének a beteljesülését!
|
Minden jó érzésű embernek emlékeznie kell, erre a szégyenletes -gyászos napra-! Soha megbocsátani nem lehet a NEM-mel zavazóknak!