Wass akarattal: Tárogató Hangján Antológia 2010 (átdolgozott részlet)

Ponyvás, kamion gördült be a Vágy utcába. Óvatosan kellett az óriási kerekeknek araszolni, a keskeny úton. Az autó megállt a ház előtt, kezdődött a pakolás. Új lakó érkezett. Az ablakokban, az elhúzott függönyök mögül, arcok bukkantak fel. Lesték, mi kerül le a platóról, közben találgatták, vajon ki lesz az új szomszédjuk. Az ingóságokból azt is tudni vélték, bizonyára tehetősebb ember lehet. Az első emeleti lakásba kerültek fel a bútorok. Csinos fiatal nő vezényelte a munkát. A kigyúrt rakodólegények készségesen teljesítették a parancsot. Lassan kiürült a kocsi raktere, helyükre kerültek a tárgyak. Estefelé zene és kacagás hallatszott a lépcsőházban, ünnepelték a beköltözést. A vidám társaság valamikor hajnaltájban távozott. Lett is ebből másnapra súgás-búgás, "még meg sem melegedett, máris bulizik, hajnali vihogással veri fel a házat", pletykálták a kispadon.
Egész napra jutott téma a kényszer pihenőjüket töltőknek. Egy-két fiatalasszonyt ingerelt az új lakó rendezettsége, látható jóléte, az idősebbeket a szép régi faragott bútor, a cselszövésekre hajlókat, pedig a mulatozás. Egy idősödő fehérszemély árgus szemekkel figyelte, mikor futhat össze a lépcsőház az új lakójával, hogy mielőbb bemutatkozhasson. Minden új beköltöző vele találkozik először, most sem volt ez másként. Udvariasan odament, és közölte, ő volt az első, aki elfoglalta valamikor a lakását. Annak ellenére, hogy ez a ház ma már "átmeneti" lett, vannak egy emeletnyien, akik nem mennek sehova, maradnak őslakók.
Ezt követően kért egy kis pénzt, természetesen kölcsön. Ki merne ellenállni egy „őslakó” kérésének. Mindenki belesétált a csapdába, ez történt Tündével is. Nem volt óvatos, gondolkodás nélkül átnyújtotta a háromezer forintot holnap utánig. Azért addig, mert Juli azt mondta, akkor kap pénzt és megadja. Tehát az első ismeretség megköttetett.
Tündének tetszett az utca, főleg a tó, partján az elmaradhatatlan gyereksereggel. Valahányszor, befordult az utcába, lelassította a lépteit. Munkába nem gyalog járt, szeretett sétálni, emberekkel találkozni. Pszichológus, ez munkahelyi ártalom nála. Érdekelték a sorsok, emberek, főleg a gyerekek, a majdani felnőttek. Azt tartotta, gyermekkorban dől el az ember sorsa, hitt a szülői minta fontosságában, a szerepek egészséges megélésében.
Tünde a középső lakásban lakott. Jobbról egy mérnök az édesanyjával, balról az elvált Edit, soros barátjával, és kisfiával.
Nemigen találkoztak, mindenki más időben járt dolgozni és haza. Ha véletlenül egyszerre nyílt ki két ajtó, akkor az egyik megvárta, míg a másik elmegy, s csak azután lépett ki rajta valaki. Érdekes elszigetelődés ez a mai világban, nem szívesen találkoznak az emberek a szomszédokkal, így nem kell ismerkedni, beszélni, szükség esetén segíteni. Mindenki éli a maga életét, kicsi odújába behúzódva.
Teltek a hetek. A beköltözés óta nem volt buli, aki elment az új lakó ajtaja előtt, kellemes zenefoszlányokat, pánsíp trilláit hallhatta. Furcsállották, hogy minden este, azonos időben világosság gyúlt a szobájában, szinte óramű pontossággal. Megszűnt a sugdolózás. Amikor a postás érdeklődött Baráth Tünde pszichológus iránt, már tudni vélték, hogy csakis az új lakó lehet.
Tünde mindenkinek köszönt, a gyerekekre rámosolygott, lassan megkedvelték a házban.
Egyik alkalommal a földszinti Éva kereste meg, mivel közös tárolójuk van és nem látott ott idegen holmit. Udvariasan érdeklődött, van-e kulcsa a tárolóhoz, mert ha nincs, szívesen odaadja az övét, míg készítettet magának róla másolatot. Válaszként, megköszönte a figyelmességet, miközben felajánlotta, foglalják el nyugodtan a részét, egyelőre nincs mit letenni, ha szüksége lesz a helyre, szólni fog. Meghívta Évát egy teára, pár sütemény mellett elbeszélgettek. Kölcsönös szimpátia alakult ki a két ember között, noha más korosztályba tartoztak.
A vendég félóra múlva felállt és elköszönt, a látogatási idő betartására figyelt, udvariassága ezt kívánta. Attól fogva gyakran találkoztak. Nem telepedtek egymásra, de számíthattak a másikra, ha szükség volt a segítségre. Évike csendes szerény, segítőkész özvegy volt, akinek Ausztriában dolgozik a fia egy kutatólaborban. Minden hónapban egy hétvégét itthon tölt az édesanyjánál. Éva sokat mesélt Balázs gyerekkoráról, iskoláséveiről, tanulmányairól, csak a jelenéről hallgatott. Tünde nem faggatta, tiszteletben tartotta az asszony hallgatását, bár kíváncsivá tette a fiú körüli rejtély. Másnap többször gondolt erre.
A december, csillogó hó függönyt varázsolt estére, a tájra. A lány komótosan sétált haza a szikrázó hópelyhek között. Eszébe jutott a gyermekkora, az édesapja készítette magas támlájú szánkó, hólabdázások a kiserdőben, ródlizás a körtöltésen és boldog karácsonyok a nagyszülőknél, ott fent a hegyekben. Szép gyerekkora az édesanyja betegségéig tartott. Mikor édesanyja ágyba került, édesapját is megtámadta a rettegett kór. Főiskolára járt, amikor szüleit elveszítette. Pszichológus hallgatóként is nehezen dolgozta fel a gyászát.
A kapuhoz érve kivette a kulcsait, és elindult az emeletre. Éppen felért, mikor elaludt a villany. Ahogy nyúlt volna a kapcsolóhoz, háta mögött kinyílt az ajtó. Hirtelen megtorpant, kicsúszott a táskájában lévő ülési jegyzetek tömkelege. Ott állt a papírhalmaz fölött, az arca lángvörös lett zavarában.

- Sajnálom, ha megijesztettem, rögtön segítek, - szólt a férfi mögötte, és elé lépett. Egy pillanatra egymásba kapaszkodott a tekintetük. Furcsa remegés járta át a testét. Nem ismerte ezt az érzést, még nem találkozott vele soha. Elkezdték összeszedni a papírokat, amikor megjelent a férfi anyja az ajtóban, és rászólt a fiára:
- Péter mit művelsz? Neked fiam időre kell menned, nem érsz rá udvariaskodni.
Ez alkalommal a férfi jött zavarba, átadta a kezében lévő aktát, elköszönt, és elindult a lépcsőn. Majd csapódott az ajtó, az öreg hölgy mögött.
Lassan minden a helyére került, megérkezett az otthonába. Nemsokára hozzáfogott az ülések anyagainak feldolgozásához, közben felvillant előtte a férfi szeme, és az öregasszony éles hangja, ahogyan a fiát fegyelmezte. Ezen az estén nehezen jött álom a szemére, keveset aludt. Érdekes, kusza álma volt, reggel nem is tudta összerakni a foszlányokat. Évek óta álomnaplót vezetett, reggel üres maradt az oldal, elmaradt a szimbólumelemzés.
Karácsony előtt nagyobb a betegforgalom. A szeretet ünnepe, a magányos embernek nagy teher. A múlt ilyenkor jelentősebb szerepet kap, az emlékek megszépülnek, éppen ezért jobban is fájnak. Felkészült a nagyobb szolgálatra.
Amint beért, a kiscsoport vidáman köszöntötte. Az egyik páciens odalépett és ajándékcsomagot nyomott a kezébe. Zavarba jött, meg is feledkezett ennek a napnak a jelentőségéről. Nem értette, ez még nem fordult vele elő soha. Talán fáradt, gondolta, de abban a pillanatban egy szempár villant előtte, a tegnap esti férfi, mosolygós szeme. Elhessegette magától a képet, igyekezett nem gondolni rá, főleg a szigorú anya gúnyos megjegyzésére.
Elkezdték a foglalkozást, a pszicho-dráma napját, ami mindenkit megnyit, sokszor igen kemény feladat elé állítva a szereplőket. Csodálatos eredmények érhetőek el vele. A foglalkozáson már teljesen a munkára összpontosított. Délben vidáman ment ebédelni a barátnőjével. Gondolkodott meséljen-e a tegnap esti kalandjáról, végül úgy döntött, hallgat. Valószínű ez másnak úgy sem jelent semmit, csak egy lépcsőházi pillanatkép.
Délután, amikor az utcába befordult, a sorház ablakait kutatta, keresett egy ablakot a saját lakásának ablaka mellett, próbálta beazonosítani. Gyenge villanófényt látott, valószínű a televízió változó erősségű fénye cikázott előtte. A többi ablak még sötéten ásítozott a téli kora estében. A kapun belépve a postaládához igyekezett, ahova egy cetlit ragasztottak, Éva tette oda. A fecnin ez állt: - „Kérlek, gyere be, nagyon fontos!”
Azonnal a feladóhoz sietett, becsengetett, pár pillanat múlva kinyílt az ajtó, egy kétségbeesett asszony tekintete kapaszkodott belé. Érezte, nagy baj lehet.
A szokott helyre ültek, látta a két csészéről, süteményről és a terítékről, hogy vacsorával várták. Szomszédnéja rántott halat, majonézes krumplit tálalt fel. Mozgásában volt valami furcsa bizonytalanság, ezt eddig soha nem tapasztalta barátnőjénél. Megvacsoráztak. A teázásnál az idős hölgy előadta, nagy titkot fog megosztani vele, soha senkivel nem tudta megbeszélni, most viszont megőrül a tehetetlenségtől, tanácstalanságtól. Minden döntést felelősségteljesen meghozott eddig, nem is bánta meg, mert az élet igazolta. Ám ezúttal csődöt mondott a bölcsessége, nem tudja, hogyan cselekedjen, és viselkedjen, mi lenne a legjobb. Ettől a döntéstől függ a továbbiakban a fiával való kapcsolata. A lehető legjobb döntést szeretné meghozni. Imádja a fiát, nem szeretné elveszíteni, de a jelenlegi helyzettel nem tud mit kezdeni. Aztán elkezdődött a történet.
Jócskán elmúlt éjfél, mikor a lány felállt. Azzal búcsúztak egymástól, hogy másnap ismét összeülnek, és tovább tárgyalják a lehetőségeket.
Tündének nem jött álom a szemére. Megértette a nehéz helyzetet, életében először maga is tehetetlenséget érzett. Egyet tudott csupán; Segíteni kell! De hogyan?
Három hét múlva karácsony.
Sajnálta Évát, akiről tudta, hogy a döntés azért nehéz, mert nagy a család, és mindenkinek kénytelen lesz magyarázkodni, holott régen elfogadta a fia döntését, és életvitelét.
Addig nem zavarta, amíg nem kellett felvállalnia a család előtt, most viszont arra kéri egyetlen gyermeke, hogy mire megérkeznek, közölje a családdal a tényeket. Balázs nem szeretné a párját kellemetlen helyzetbe hozni, és fájdalmat okozni neki.
A fiú család centrikus, harmonikus légkörben nőtt fel, nem kellett titkolózni soha, így szülei régóta tudták, hogyan él, kik a barátai, ki a szerelme. Eddig nem volt gond belőle, hiszen a tágabb környezetüknek nem kellett kitárulkozniuk. Egy ekkora családban nem mindenki megértő ilyen helyzetben, ezért nehéz három hét alatt felkészíteni mindenkit, az ünnepi ebédnél megjelenő új családtag bemutatására.
Éva is csak forgolódott az ágyában, azon törte a fejét, kinél kezdje a karácsonykor szokásos meghívást. Aztán döntött. Felkelt, magára vette a köntösét és kivánszorgott a konyhába.
Főzött egy jó erős kávét, és elkezdte írni a névsort, úgy ahogyan eszébe jutott. Mikor végzett, örömmel látta, hogy elsőnek Sára van felírva. Milyen érdekes, hogy pont ő! Elcsodálkozott. Talán nem véletlen. Hányszor hallotta Sárától, aki évekkel ezelőtt szellemi asztrológiával jegyezte el magát, hogy nincsenek véletlenek.
Ránézett az órájára. Még csak hajnal van, nem hívhatja fel Balázst.
Elkezdett pakolászni, előkészítette az aznapi főznivalót, amint ezekkel végzett, nagy nyugalom ölelte át, nyoma sem volta fáradtságnak. Mi történt vele? Nem értette. Talán egy angyal sietett segítségére? Hitt az angyalokban.
Bekapcsolta a rádiót, a reggeli krónika volt adásban. Nem emlékszik a részletekre, csak a csengő hangjára. Az ajtóban Tünde állt, aki örömmel látta, hogy barátnője ma jól néz ki, és nyugodt. Megígérte este siet és benéz hozzá.
Éva tárcsázott, Sárától időpontot kért egy találkozóra, aki közölte, már indulhat is, mégis egy délutáni időpontban egyeztek meg. Balázst hívta ezt követően, aki készségesen válaszolt a feltett kérdésekre. Vidáman köszöntek el egymástól.
Délután elindult a megbeszélt időben, részletesen elmondta jövetelének célját. Semmi rendkívüli reakciót nem tapasztalt, Sára azt mondta, mostanában gyakori ez a jelenség, nem kell ebből ekkora akadályt csinálni. Minden csoda három napig tart. Amikor ránézett a papírkára, amelyen Balázs és szerelme születési adatai voltak, elmosolyodott. Elkezdett egy táblázaton dolgozni, majd számolt, az adatokat betáplálta a laptopjába.
Nem tudni pontosan mennyi idő telt el, olyan félórányira lehetett taksálni, amire elkészült a két egymásra vetített kördiagram. Sára megszólalt:
- Ez elkerülhetetlen találkozás, élethosszig tartó kapcsolat, - többet nem mondhat, fejezte be az elemzést.
Éva hallott a karmáról, de nem sokat értett belőle. Kérte Sárát fejtse ki, és mondjon el mindent.
Rokona udvariasan közölte, más sorsát senkinek nincs joga kutatni, ezért ő nem elemezheti tovább, csak akkor, ha az illető személyesen kéri. Ez nem társasjáték, szigorú erkölcsi szabályai vannak, a bizalom a legnagyobb kincs egy asztrológus kezében. Az egyetlen tájékoztatás, amit megnézhet, hogy a két ember találkozásában fennáll-e karmikus kapcsolat.
Ezzel összetépte a kezében lévő körrajzot. Még sokáig múlatták együtt az időt, beszélgettek a karmáról és Balázsról. Éva megkérte Sárát, az ünnepek után nézze meg az ő horoszkópját. Ebben megegyeztek, és kellemes ünnepeket kívánva egymásnak, elköszöntek.
Következett a második rokon, a nagynéni, a vallását gyakorló idős hölgy. Tőle tartott legjobban. Megérkezésekor azonnal belekezdett a mondandójába. Nagy érdeklődést tapasztalt Malvinka részéről, aki tágra nyílt szemekkel, figyelmesen végig hallgatta, egyszer sem szakította félbe. Mikor befejezte, bölcsen így válaszolt:
- Egy szerető anyának az a feladata, hogy elfogadja gyermeke döntését, és a lehetőségei szerint segítse annak boldogulását.
Éva nem hitt a fülének, soha nem gondolta, hogy az idős rokon ilyen bölcsen szemléli a körülötte lévő világot.


folyt. köv.

folyt. köv.

Kép: Boris Vanessza alkotása