Karácsony

Gyerekek között mindig van vita, bármennyire szeretik egymást.

A csemetéim vitáit sohasem hagytam eldurvulni, s ha összevesztek, mindig arra ösztönöztem őket, hogy durvaság nélkül, beszéddel oldják meg vitás kérdéseiket.

Természetes, hogy voltak feszültségek bennük, főleg Jánoskámban, hisz neki vakon kellett megértenie a látó testvérét, s ez nem ment zökkenőmentesen, s ez fordítottan is így működött a kislányomnál.

Lényeg, ha már túlzásba vitte valamelyik gyerekem a keménykedést, akkor azt szoktam mondani, hogy majd megfegyelmezlek, ha nem hagyod abba! Ez általában hatott, lecsendesedtek, vagy ha nem, akkor jött a „vérig sértés,” ami így hangzott: Ronda disznó vagy!

(A mai napig halálos sértés, tehát ezzel az eszközzel keveset éltem, élek.) A nevelésem nem a verésen alapult: a beszélgetésen. Az agressziót igyekeztem kiiktatni az életünkből. Van a nagybetűs életben elég.

Három éves volt Mayánk, s levelet irtunk a Jézuskának.

Maya semmi mást nem kért a Jézuskától, csak szemet. Merthogy a Manócskát szeretné vele megajándékozni. S ebbe az ötletébe annyira beleszerelmesedett, hogy észérvekkel nem lehetett meggyőzni, minden érvre azt válaszolta, hogy Jézuska tudja, hogy ő jó kislány, és igenis, teljesíti a kívánságát. Akkora csodavárás volt benne, hogy összeszorult a szívem. Nem tudtam, hogy a karácsonyi ajándékbontást hogy éli meg.

Szenteste (ekkor még az „angyalok” hozták hozzánk a fát,) nagyika, és apóka volt a fa feldíszítője, addig mi sétáltunk, beszélgettünk, énekeltünk, majd a szüleimmel megbeszélt időpontban hazamentünk.

Felcsendült a karácsonyi csengettyű, s a két csemetén ámulva nézte a szépen feldíszített fenyőfát. Maya egyszer csak kézen fogta Janikát, s húzta, vonszolta maga után, s közben kiáltozott: gyere Manó, gyere! Nagyon szép ajándékot kapsz tőlem, meg a Jézuskától. Toporzékolva a türelmetlenségtől kérte az ajándékát.

Átadtam, remélve, hogy nem lesz nagy a csalódása. (Színes ceruzák, és rajzfüzet volt benne.)

Kibontotta, s csak állt, mosolytalanul, a szeme teleszaladt könnyel, és kiment a szobából.

Utánamentem, bár fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki.

Az ajtó előtt megálltam, s hallom a síros hangját, amint a következőket mondja:

Istenke bácsi! Én szólók hozzád, Maya! Hát tudd meg, hogy a Jézuska most nagyon rossz volt! Légyszíves, jól fegyelmezd meg!