ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

 

LÉLEK  CSEREPEK-

 

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL

***

* kedvenc versek*    

Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „JÓZSEF ATTILA TEDD A KEZED Tedd a kezed homlokomra. mintha kezed kezem volna. Úşy ki gyilkolna, őrizz, mint mintha éltem élted volna. Úgy szeress, mint jó volna, mintha szívem szíved volna.”

 
*FŐOLDAL

Így sem jó, úgy sem jó

2013.09.24. 13:42
-FIGYELŐ Kanadából: Vinczer S. Péter

.

ÍGY SE JÓ, ÚGY SE JÓ.

A múlt héten a Hír TV vendége volt Karsai László, történész, az ELTE egyetemi tanára. Reméltem, hogy egy egyetemi katedrát elfoglaló történész kutatásai során igyekszik részrehajlás nélkül kialakítani a maga meggyőződését a történelmi eseményekről, és ennek tükrében a fiatalok ismereteit is ekképpen igyekszik gazdagítani.

A jövő évi holokauszt év kapcsán szóba került a József város-i  pályaudvar felújítása, és múzeummá alakítása.  Kifogásolta, hogy a feladattal, Schmidt Máriát, a Terrorháza igazgatóját bízták meg, aki szerinte  a Terrorházát sem igazgatja igazságosan. Szerinte a múzeum kevés hányada foglalkozik a rémuralommal, mármint a nyilasok, és a Szálasi kormány tevékenységével.

Nem tudni, hogy Karsai úr mivel, és mennyivel volna megelégedve, milyen arányban mutatná be a nyilas, és a kommunista terror éveit... Ha jól tudom, a németek 1944. március 19-én szállták meg, Magyarországot, amíg Horthy Hitler meghívására Németországban tartózkodott.  Szálasi október 15-én német segítséggel puccs által került hatalomra, miután Horthyt a németek letartóztatták. 17O napig voltak hatalmon, tehát a rémuralmuk kevesebb, mint fél évig tartott. Ezzel szemben a kommunista rémuralom több mint 4O évig tartott. Igaz, hogy ez idő alatt, miután kiirtották a Horthy rendszer tisztségviselőit, az intellektüelleket, és mindenkit, akit akartak, enyhült a csengőfrász, a fekete autók éjszakai tevékenykedései, de az AVH azért éberen figyelt mindenre. Ki nem tapsol, és ki meddig... No, most próbáljunk mérleget tartani, hogy melyik uralomnak mennyi idő, és hely kell, hogy az érdeklődők, a mai fiatalok megismerjék az akkori körülményeket.

Tagadhatatlan, hogy az a 17O nap is a történelmünk letagadhatatlan része, és pontosan ezért rendezett vidéken egy történész, ha jól emlékszem Bakay Kornél Szálasi kiállítást.  A kiállítás anyagának többsége privát gyűjtőktől kölcsönként volt kiállítva.  A megnyitó után hamarosan megjelentek a zsidó szervezetek vezetői, megnézték a kiállítást, és nagyon fel  voltak háborodva, hogy egyáltalán, ilyen zsidó érzelmeket sértő kiállítás létrejöhetett. Láthattuk a TV-ben a kiállítást, Katona Tamás kommentálta, én semmi provokációt nem láttam benne. Hamarosan megfenyegették a kiállítás szervezőit, és támadást helyeztek kilátásba.  Zoltai Gusztáv, és Feldmajer Péter be is tiltatta a kiállítást.

Nem tudom, hogy mi volna kielégítő Karsai úrnak, ő keveselli a Terrorházában az ezzel az időszakkal foglalkozó anyagot, Feldmayer, és Zoltai urak pedig sokallták a tényszerűen bemutatott kiállítást.

Nekem viszont valami mégiscsak gyanús. Ha valamit tiltanak, ha valamiről ne beszéljünk, akkor ott valami kellemetlen dolog lapul. Úgy tűnik, hogy általában megfelel a zsidó vezetőknek a Rákosiék által megfogalmazott, megkövesített megfogalmazása annak az időnek, és a Horthy rendszernek.

Ha valaki hozzá mer nyúlni  annak a kornak a kutatásához,  a tények feltárásához, az mindjárt megkapja az antiszemita pecsétet.  Talán túl kellemetlen az igazság feltárása?

Őszintén, én is hiányosnak tartom a Terrorháza múzeum, a német megszállás alatti deportálások bemutatását, annak előzményeit, és főleg a kollaboránsok felfedését. Bejártuk az összes termet, de sehol nem találkoztunk a zsidó kollaboránsok neveivel, és a tevékenységüket bemutató dokumentumokkal. A Központi Zsidó Tanács teljes mértékben együttműködött a németekkel. Groszmann Zsigmond főrabbi, Berend Béla szigetvári főrabbi, a sárgacsillag viselésének terv kidolgozója, Bosnyák Zoltán, Stern Samu aki kiáltványt tett közzé 1944 április 13-án:”Dolgozz, ne ess Kétségbe!... az illetékes hatóságok minden utasítását rendelkezését, rendeletét és parancsát pontosan panasz és zúgolódás nélkül kell teljesíteni”

Felmerül a kérdés, hogy miért nem vonták ezeket az egyéneket felelősségre, Zuroff úr miért nem keresgél ezek az urak között is? Randolph L. Braham:  A magyar holokauszt könyvében  felmenti az említett személyeket, mert német nyomásra, parancsot teljesítettek!! De ha ez felmentő magyarázat, akkor legyen a magyar rendőrök, csendőrök és köztisztviselőkre is vonatkoztatható, mert ők is német nyomásra, parancsot teljesítettek.  Ahogy Sternék nem mondhattak nemet a német parancsra, úgy a magyarok sem, de ennek ellenére Horthy parancsára 1944. július 7-én vitéz Koszorús Ferenc páncélosaival megakadályozta a zsidók deportálását. Lantos Tamás egykori szenátor szerint ezzel több ezer zsidó életét mentették meg.

Karsai úr Orbán miniszterelnök úr nyilatkozatából, miszerint a magyarok védik a zsidókat, azt olvassa ki, hogy a zsidók nem magyarok. Helyes a felismerése, mert bár tény és való, hogy a honfoglaló magyarokkal érkeztek Kazáriából zsidók is, és miután a kazár birodalom felbomlott, az évszázadok folyamán folyamatosan, de azzal, hogy Magyarországon letelepedtek, zsinagógákat építve megtarthatták a vallásukat, még nem váltak magyarokká. Voltak, és vannak magyar érzelmű kazár zsidók, akik Magyarországot hazájuknak tekintették, tekintik, és mi magyarok befogadjuk őket. Azonban engedtessék meg nekünk, hogy azzal a feltétellel, hogy tiszteletben tartsák a befogadó ország szokásait, törvényeit, és nem tesznek keresztbe a magyar érdekeknek, hanem a magyarokkal együtt az ország boldogulásáért dolgoznak.

Elvárjuk a kisebbségektől, a bevándorlók leszármazottjaiktól, hogy alkalmazkodjanak a befogadó országhoz, mert őseink nem hívták őket, és tartsák magukat hasonlóan az Ausztrál miniszterelnök, vagy Putyin megállapításaihoz: Magyarországnak nincs szüksége a kisebbségekre, a kisebbségeknek van szüksége Magyarországra. Aki nincs megelégedve  a magyarországi  lehetőségekkel, követheti ősei szokásait, szabad tovább vándorolni.

Nincs szükség a Tett és Védelem Alapítványra, erre a félkatonai zsidó szervezetre, nem fenyegeti a zsidókat senki, főleg ha nem provokálják a magyarokat. Ugyanakkor a közbiztonság hiánya miatt létesült a Magyar Gárdát betiltották, amely a magyar emberek védelmére szerveződött.

Vinczer S. Péter

2 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.09.26. 08:46
*Csuti*

Péter mi mindig olvassuk ám az írásaidat, de csak én tudok bejelentkezni és hozzászólni a családból, de én is ritkán írok, mert mindig félig úton vagyok. Szeretejük a naplódat, mert az igazságra mutat.

2013.09.24. 16:08
lenhardt

Nagyon igaz! A befogadottaknak kell(ene) alkalmazkodni a befogadó ország rendjéhez, szokásaihoz. Nem értem, hogy miért kell ezt egyáltalán kimondani, miért nem természetes? Ha vendégségbe megyünk valahová, akkor ott sem próbáljuk a háziakat terrorizálni, uralni. Miért nem értik ezt a befogadott népek?

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.05.06. 08:05
2024.05.04. 16:26
2024.05.02. 18:50
2024.05.02. 06:16
2024.04.30. 05:55
2024.04.30. 05:37
2024.04.30. 05:27
2024.04.29. 07:12
2024.04.28. 22:46
2024.04.24. 19:54
2024.04.24. 06:15
2024.04.23. 17:38
2024.04.23. 08:31
2024.04.23. 00:30
2024.04.22. 07:00
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!