Vasárnapi gondolatok.

Ma túl a vasárnapon Kis Boldog Asszony Ünnepe van. Csíksomlyón az őszi búcsú napja. Azonban a mai gondolataim nem ehhez kapcsolódnak, bár lehet még is kellene, vagy talán kapcsolódnak is.
Ma olvastam az egyik én általam nagyon kedvelt ismerősnőm, nemzettársnőm oldalán egy bejegyzést, mely dr. Súrján László Európa Parlamenti alelnökhöz kacsolódnak. Pontosabban az aradi látogatásán tett kijelentéséhez, véleményéhez. Nem tudom, hogy mennyire takarja a magyar kormány álláspontját, vagy mennyire az európai ,,Antant" szellemiségét fedi, de...

Nem a legmeggyőzőbb összefoglalója annak, amiről kellene, szóljon. Olyan túlzott, semmitmondó az egész. Nem akarok én észt osztani, mert nem áll szándékomban, mivel azért vannak a politikusok. Azonban túlmenően a semmitmondó diplomáciai nyelven, van egy igen, vagy nem elv. Egy határozott vélemény, ami minden embernek természetszerűen ott kell, legyen a nyelvén a szürkeállománya, a felfogása, a nézete nyomán. Ezek melyek egy értékrendbe gondolkozó közösségbe tömörítenek, egy valós világban. Igen ám, de ezt megfogalmazni, kimondani oda egyenes gerinc kell. Egy olyan mely nem hajlik, nem enged a diplomácia hatására sem. Az alelnök úr elfelejtett kifejteni a gyulafehérvári kiáltványba foglaltakra, vállaltakra, melyet a román állam jószántából írt alá, vállalt és nem teljesített máig sem. Kimaradt a nemzeti kisebbségeket érintő és azok fenn maradását elősegítő, szavatoló önrendelkezési joghoz való ragaszkodás és létjogosultság.
Ide földrajzi régiók szavatolta autonómia, oda annak előnyei, vagy hátrányai, akinek, és akiknek azok, azonban a parciumi magyarról, a székelyföldi székelyről nem szólnak. Nem biza alelnök úr, mert ennek csak ránk nézve hátrányai vannak ebben a formában, amit Ön mélységesen elhallgatott.
Mit szavatolhat az olyan csoportosítás mely szerint minden út a felszámolásunkhoz, a megsemmisítésünkhöz vezetne ebben az alakban.
Magyarul a beolvasztásunkhoz egy olyan földrajzi formába, melyben elveszünk, elveszik a többségi létünk, szabaddá válik, szabadabbá az elrománosítás e történelmi vidékeken! Élő és történelmi példaként, lehetőségként Tőkés püspök úr által megfogalmazottak az egyetlen kiút, lehetőség. A Dél Tirol példája kellene, szem előtt legyen Önöknek is, Önnek is, mint magyarnak, mint az összmagyar nemzet képviselőjének.
Talán tévednék?
Lehet, azonban a mai világban, a ma politikusaitól már semmi sem meglepő. Nekünk, székelyeknek nem, mert kaptunk mi már pofont eleget. Mi lassan csak eszköze vagyunk valakiknek, akik a fejünk fölött, a hátunk mögött akarnak teret nyerni, előbbre lépni, én általam nem ismert irányban. Mi maradunk a béke és autonómia tüntetéseink lehetőségével, legközelebb az önrendelkezésért meneteléssel.
Szemlélő és lelkileg támogató politikusunk van elég. Teljes gerincességgel, kiálló, küzdő, netán harcoló az sokkal kevesebb.
Székelynek, magyarnak lenni itt nálunk, az őseink földjén egyet jelent, nap, mint nap küzdeni a sors ellen, a szabadságunkért, megmaradásunkért, addig, amíg az anyaországban, a roma tisztelettel, az elfogadással, a zsidóság kiszolgálásával vannak elfoglalva. Nem is látok ebben semmi rosszat. Mindenkinek joga van valamihez. Azonban a mi jogunk mindig egy más tányérba van feltálalva, és nem fér meg azon az asztalon, melyen a többiekét tálalják.
Akkor imádkozzunk, ,,Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes, az Úr van teveled..." Mi magunkért, mert nekünk ez marad, meg a magunk ereje!
Köszönjük!