ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Alattomos veszély: erre nem figyelmeztet a betegtájékoztató

2013.09.08. 13:01, Ajnló:Admin

Példákon keresztül foglalkozott a Napközben a gyógyszerfüggés kialakulásával és veszélyeivel - beteg és szakember is megszólalt a Kossuth Rádió műsorában.

Alábecsült, alattomos veszély a gyógyszerfüggőség. Az orvosságok ugyan csökkentik a fájdalmakat, gyógyítják a betegségeket, de megtörténhet, hogy amikor már nincs rájuk szükség, a páciens akkor is nagyon nehezen hagyja el őket, illetve továbbra is beveszi az adagokat.

Rádió adása hallható >

Egy volt pánikbeteg, akit tíz évig kínzott a kór, a Napközben csütörtöki adásában elmondta, gyógyszeres kezelésre volt szüksége, a felírt készítményt naponta kellett alkalmazni, és amikor jobban érezte magát, akkor sem merte abbahagyni a szedését. Attól félt, hogy visszajönnek a tünetei. Több év után mégis úgy gondolta, valahogy véget kell vetni a gyógyszerfogyasztásnak, és fokozatosan csökkentette az adagját. Végül úgy szokott le, hogy egy nap elfelejtette bevenni a szert, a tünetei mégsem tértek vissza, ezért belátta, hogy már nem kell neki a hosszú ideig szedett orvosság.

Egy másik volt gyógyszerfüggő azt mondta, fiatalabb korábban napi akár 16 órákat is dolgozott, aminek az lett a következménye, hogy alvászavarai lettek, keveset pihent, fáradékony lett, ingerültté vált, nem csak otthon, hanem a munkahelyén is. Úgy érezte, segítségre van szüksége, ezért privátban elment orvoshoz, aki azt javasolta, szedjen altatót és nyugtatót. Megfogadta a tanácsot, de valódi javulás nem történt. Emelték az adagját, a gyógyulás azonban így sem jött el, egy idő után pedig egy orvos barátja megállapította róla, hogy függővé vált és a mája is nagyon rossz állapotban van – akkoriban már levélnyi gyógyszert, tíz-tizenkét szemet szedett naponta.

Szakember ismerőse átállította napi egy szemre, amitől az első napokban elvonási tünetek jelentkeztek nála, zsibbadt, remegett. Felhívta orvosismerősét, aki elmondta neki, hogy ez szokványos kezdeti reakció, egyúttal azt is tudatta vele, hogy még évekig tarthat, amíg teljesen megszabadul függőségétől. A beteg férfi végül úgy döntött – az orvos tudta nélkül –, hogy természetgyógyászhoz fordul, méregtelenítésre és stresszoldó kezelésekre járt. Ezek kezdete után három-négy héttel teljesen gyógyszermentessé vált. Úgy véli a tanulság az, hogy miközben a páciens megbízik orvosában, észrevétlenül gyógyszerfüggővé válhat.

Petke Zsolt pszichiáter, addiktológus a Kossuth Rádió műsorában azt mondta, elsősorban nőkre jellemző a gyógyszerfüggőség, az esetek nagy részében szorongáscsökkentőkről és altatókról van szó. Ez nem véletlen folyamat, ugyanis, akik függőségre hajlamosak, azok átlagon felüli mértékben szoronganak, befelé forduló személyiségek. Ez tulajdonképpen ugyanúgy működik, mint az alkohol- vagy a kábítószer-függőség, nem véletlen, hogy kit talál meg a szorongáscsökkentő gyógyszer. Az esetek nagyon kis töredéke magyarázható orvosi tévedéssel, hanyagsággal. Ezek a betegek azonban nagyon gyorsan megszabadulnak a valójában indokolatlan gyógyszertől, mert maguktól rájönnek, hogy „ennek fele sem tréfa” – fogalmazott az orvos.

forrásoldal:http://www.hirado.hu/Hirek/2013/09/05/19/Alattomos_veszely_nem_csak_gyogyulast_hozhat_a_gyogyszer.aspx

***

B.kép: admin fotó

4 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.09.10. 10:26
palinkas34

Prevenció!!! Amíg csak lehet el kell kerülni a rendszeres gyógyszer szedést. Szerintem szűrésekre ajánlatos eljárni legalább egy évben egyszer, sokat mozogni, amennyire lehet egészségesen étkezni, de legalább is betartani azt a szabályt, hogy "mértékletesség a hosszú élet titka". Az  immunrendszer erősítése, ez a legfontosabb!

2013.09.09. 19:40
Vica

Betegség - Gyógyszer - mellékhatások -még több gyógyszer. Ez egy ördögi körforgás..

Nincs időnk figyelni a szervezet figyelmeztető jeleire, tünetekre, mint olyan, hogy fájdalom, rossz közérzet, mert rettegnek az aktív dolgozó emberek a táppénztől , a kiszolgáltatottságtól, a gazdasági tönkremenéstől..  Mindezeket a , szerintem mindenki által jól ismert tüneteket alaposan kihasználja a gyógyszer ipar.

A gyógyszergyáraknak teljesen megfelelő egy olyan ember , aki fél a betegségtől, válogatás nélkül kapkod be mindent amit ajánlanak neki.. Mert ajánlat az bőven van!

Soha nem látott mértékben lehet ma már kapni vény nélkül is gyógyszereket. lehet, hogy most nem lesz rokonszenves amit mondok, de szerintem ez nem teljesen jó. A betegeket teljesen leszoktatja az orvoshoz menésről. Bár mostanában sajnos 1 háziorvos, sőt még kettő sem tehet semmit. Azt kell felírnia, amit a főnökei és a gyógyszergyárak diktálnak neki. Be vagyunk kerítve alaposan ...

Szerintem a kiút az a betegség megelőzése. Minden módszert  ami ebben segít üdvőzítőnek tartok.

2013.09.08. 20:43
Admin

A depressziós ember saját magát nem szereti, ez gyógyszerrel nem gyógyítható. Nagyon sok komoly és értelmes ember tette magát tönkre, miután gyógyszerfüggő lett belőle. Valamikor nem ismertük a pánikbetegséget, szerintem a pszichiátriai gyógyszerek mellékhatásából születtek...

2013.09.08. 19:26
lenhardt

Érdekes, hogy milyen sok gyógyszerfüggő ember van. Én nem tartozom közéjük, sőt! Éppen a héten kaptam egy fejmosást, amiért nem szedek semmilyen gyógyszert pl. a csontritkulásomra. Tényleg el kell gondolkodnom, hogy most már vegyem komolyan ezt a dolgot, de az biztos, hogy nem fogok átesni a ló másik oldalára...

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
2024.04.06. 07:42
2024.04.05. 11:09
2024.04.05. 03:58
2024.04.03. 22:03
2024.04.03. 05:35
2024.04.03. 05:19
2024.04.03. 05:06
2024.04.01. 06:34
2024.04.01. 04:40
2024.03.31. 18:34
2024.03.30. 10:39
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.