Magyarnak lenni magyarul!

A magyar anyanyelvű ember. aki naponta olvas magyar nyelvű napilapokat, folyóiratokat, hallgat magyar nyelvű rádiót, néz magyar nyelvű televízió csatornákat, legyenek azok közrádió és tévéadók, vagy kereskedelmi csatornák, szembesül alapvető dolgokkal. Hírekkel, napi művészeti eseményekkel, szórakoztató műsorokkal, a világ kisebb, nagyobb bajaival. Magyarul, azaz, anyanyelvén. Ez szép is, jó is és érthető is. Azaz mondanám, ha az lenne, mert nagyon sokan vannak, akik nem értenek egyes dolgokat és elgondolkoznak, hogy vajon ez milyen nyelven is van? Magyarul?
Zajlik az élet az anyaországban, külhonban, egyre több figyelem szenteléssel a nemzeti öntudatunkra utalva. Van ahol jó irányban, sarkalva a magyarságot önismeretre, történelmének, jelenének megbecsülésére, a jövő megalapozására utalva. Jól irányzott pályázatok, mint például szülőföldön magyarul, vagy a Rákóczi alapítvány által létrehozott összmagyar diákságot felkaroló, átölelő tevékenységekkel. Mind, mind egy lelket, szívet melengető tevékenység, tervek, szervezett tevékenységek.
Tehát magyarul, az anyanyelvünkön. De vajon tényleg az anyanyelvünkön?

Sokszor hallgatva a hiteket, nézve a televíziót, olvasva a sajtót felkapom a fejemet én is, hogy mi ez? Mire jó, mire való? Hol tanultak és kitől magyarul? Igen mert valami olyan nyelvet hallok mely néhol hasonlít a magyar irodalmi nyelvhez, de valami torz szülemény, ahogy van.
Demes Gabriella magyar nyelv és irodalom tanárnőm, a szeretett Gabi nénink, sokszor kihangsúlyozta magyar órán, amikor valami furcsa idegen eredetű fölösleges szavakat csempéztünk be a nyelvhasználatunkba: ,,GYEREKEK MI EZ? ANNYIRA GAZDAG AZ ANYANYELVÜNK ÉS EGYEDÜLÁLLÓ, HOGY NE CSÚFOLKODJATOK VELE. MINDENRE MEGVAN A MEGFELELŐJE, MŰVELJÉTEK, NE GYILKOLJÁTOK!''
Ezt rajta kívül máshol tanítják? Nem úgy érzem, mert lassan anyanyelvünk felismerhetetlen és szánalmas lesz. Nem kell, más gyilkolja, idegenek, megteszik a hírességeink, színészek, közszereplők, műsorvezetők, újságírók, vagy divathóbortból, vagy feltűnési viszketegségből, vagy nem utolsósorban nagyzolási magatartásból, tudatlanságból. Mert az nem tesz nagyobbá, ha egy idegen szó a szájunkra jön és kiköpjük, hanem az, ha azt magyarul, a magyar megfelelőjével értelmezzük, közvetítjük nemzettársaink irányába.
Fájdalmas és még fájdalmasabb, amiket hall az ember egy sportesemény, sport hírek alkalmával, közvetítésekor. Csak néhány ,,gyöngyszem''. Jégkorong: jéghoki, vagy korong, pakk, emberelőny, forr, igen forr a víz és az agyadban a káposztalé, kedves bemondó! Netán a vízilabda helyett vízipóló! Igen a mez a hátadon, ha leöntenek jéghideg vízzel, hogy térj magadhoz!, na de sorolhatnám, de térjünk egy más műfajra. Művészet és események, mint népművészet helyett folklór, vagy művészet: kultúra, előadás: produkció! Nem tudtam, hogy a művész az termel, és úgy tudtam alkot, nem de? Vagy a továbbiak, mint kitelepítés, kimentés helyett evakuálás, építés helyett konstruálás, újraépítés, újralétesítés helyett rekonstruálás, na de mindjárt kitörik az ember nyelve! Édesanyám otthon mindig az éléskamarából vette ki az eltett savanyúságot és nem a spájzból, és a hűtőszekrényből kivett húst szeletelte, majd elkészítette, olyan mesterszakácsot is megszégyenítő ügyességgel. Ma azonban a mama filéz, majd a séfet megkérdi mi a recept?
Hát a recept biza egyszerű, a magyar nyelvet-édesanya nyelvünket- művelni kell szépen, olvasni sokat, hogy gazdag szókincsünk legyen, ápolni és óvni az elkorcsosodástól, mert azt zengjük úgy e: ,,nyelvében él a nemzet!'' Ha így él, akkor mondom nektek, hogy haldoklik!