2013.08.20. 14:44
-FIGYELŐ Kanadából: Vinczer S. Péter
BAJ VAN A FEJEKBEN
Kezdhetném az e heti zsörtölődésemet, figyelőmet azzal is hogy, megmondtam előre!
Mint a hírekből megtudhattuk, megrongálták a csúrogi magyar mártírok emlékművét. Nem akarom újra leírni mindazt, amit két korábbi cikkemben, a MEGBÉKÉLÉS, és a BOCSÁNATKÉRÉS-ben már leírtam, érdemes újra elolvasni, most csak megerősítette az esemény a korábbi feltételezésemet, hogy a Köztársasági Elnökök főhajtása felszínes, alapnélküli ceremónia. Addig, amíg a fejekben nincs rend, addig az is marad. A térmegfigyelő kamera be sem lett kapcsolva, és ha be is lett volna kapcsolva, azt leverik, és a megrongálók soha nem kerülnek kézre, még kevésbé megbüntetésre.
Sajnos üzenet értéke is van az eseménynek, mert aki képes az emlékművet megrongálni, az képes a magyar-verésre, és ha egy újabb háborús zavaros idő bekövetkezik, ezek a személyek gyilkolni fognak.
Tehát, mindenek előtt rendet kellene tenni a fejekben, a gondolkodásban, a magyarok iránti reális kapcsolatokban. Ez viszont szinte lehetetlen, mert évszázados sérelmeket hordoznak magukban a szerbek, amit nem mi követtünk el, és azt elfelejtik, hogy a török uralom elől menekülőket befogadtuk, menedéket nyertek Magyarországon. Ezzel szemben azt tanítjuk, hogy az 56-os menekülteket nagylelkűen befogadták Bácskába, és most kinyílt a magyarok szeme jogokat követelnek Szerbiában.
A szerbek nem első esetben nem teljesítik az ígéretüket. Ez történt, amikor Cseres Tibor Hideg napok könyve alapján a magyarok elkésztették a filmet. A Meleg napok megírása, és forgatása ígéret maradt.
Hasonlóan a magyarok kollektív bűnösségét sem törölte el a szerb fél, nem kért bocsánatot az ártatlanul megölt 4O, OOO magyar haláláért a Köztársasági Elnök. Arról szó sem esik, ami a közelmúltban történt, amikor a jugoszláv néphadsereg tagjaként a magyarok az alapszabály szerint megtagadták a nép, és annak vagyona ellen irányuló parancs végrehajtását. Hornyik Miklós professzor úr szerint tizenkét lecinezett koporsó kerül haza Bácskába, mint a feladatuk végrehajtása közben hősi halált haltak. Néhányat felnyitottak, és tarkón lövés végzett velük…
Sajnos Magyarországon is baj van a fejekben. Először is a legnagyobb minisztériumot vezető Balog miniszter úr foghatna hozzá a saját fejében a rendcsináláshoz. Mint roma felzárkóztató miniszter semmit nem ért el, hiába költött milliókat a programjaira. A napokban újabb eszeveszett kijelentéseket tett, miszerint “tisztességes kártérítést” fizetnek a roma gyilkosságok hozzátartozóinak.
Érdemes ezt a kérdést egy kicsit körüljárni…
Szeptember elején tárgyalnak a hozzátartozókkal, és reméli, hogy meg tudnak egyezni a kártérítés összegében. “A pénz kifizetésével nem kell megvárni a másodfokú ítéletet, még az idén szeretnék az ügynek ezt a részét lezárni”. A kivételezett sietség szembetűnő az mellett, hogy már korábban, mint ellenzéki politikus 8,5 millió forinttal segítették a károsultakat új lakásokba juttatni.
Balog Zoltán reményét fejezte ki, hogy a romagyilkosságokhoz hasonló esemény soha többé nem fog előfordulni, és kiderül a teljes igazság. Erre mi is várunk, akkor megtudhatjuk, hogy ki állítatta le a megfigyelést, miért nem akadályozta meg a rendőrség a készülő tragédiát. Ki volt, aki hagyta, hogy bekövetkezzen.
“egyértelmű, hogy az államnak jót kell állni azokért a károkért, amelyek emberéletekben és anyagi javakban keletkeztek. “ Nagyon helyes. Bőlcs megállapítás, és érdeklődve várjuk, hogy az egyenlőségi elv alapján, a magyarokat ért gyilkosságok, és személyi javak eltulajdonítása, megrongálása esetén is ilyen nagylelkűen, a másodfokú bírósági döntések meghozatala előtt fog-e kártérítési javaslatot tenni. Reméljük, hogy mi magyarok is emberszámba számítunk a cigányok mellett.
Akaratlanul is elkezdek gondolkodni, hogy vajon a Szögi tanár úr családja kapott-e kártérítést? Vagy a többi több száz magyar kárvallott, akik már manapság be sem jelentik az eseteket, mert egyrészt a rendőrség ki sem megy, ha kimegy, semmit nem tesz, de annál inkább kell komolyan venni a cigányok fenyegetéseit, miszerint megölik a feljelentőt. Ezt megteszik a rendőrök jelenlétében is, de ez nem ok a feljelentésre a rasszista megnyilvánulásra.
“Elmondta, azt is, hogy minden évben gyászistentiszteletet tartanak az áldozatok emlékére, a Szent Egyed közösség pedig pasztorálja a hozzátartozókat.”
Ez már nem sémi! Különbek vagyunk az amerikaiaktól, azok nem tartanak évfordulós gyászistentiszteletet sem Linkoln elnök , sem Kennedy elnök meggyilkolásának emlékére.
De a 18 évet betöltött Manszfeld Pétereknek sem, és a Biszku Béla által jóváhagyott 56-osok több mint 3OO kivégzettjeinek sem!!!
Nem gondolja, kedves Balog úr, hogy ezzel megsérti a magyar mártírok emlékét? Azt hiszik, hogy elegendő azt a néhány ezerforintnyi kiegészítést elvenni, ami kb. egy százaléka a kiemelt nyugdíjuknak?
Bocsássanak meg, de ez olyan, mint amikor a kocsmában szólnak a cimborának, hogy a szódás szeretkezik a feleségével.. Elrohan,és visszatérve büszkén kijelenti: Megbosszultam!! Kétszer se…berúgtam a lovát!!
Röhögnek a komcsik, mi meg sírhatunk, mert a kettős mérce nem csak az EU-ban dívik, hanem otthon is.
A magyarok vagyonát, személyi biztonságát a rendőrség nem védi meg, a cigányok feneketlen zsákjába meg öntik a milliókat, de egy magyar kisgyerek operációjára nincs pénz, gyűjteni kell!
A cigányok ingyen kapják a tankönyveket, a magyarok megfizetik.
Tehát a fejekben kell rendet tenni, és ebben járjon elől a Miniszter Úr, megfelelő igazságos részre nem hajló gondolkodásával, igazságos intézkedéseivel.
Vinczer S. Péter
A képet ma kaptam. Illik ide. Címét a küldő adta. "Ez így rendben van?"
Szerintetek?
BML
Nem értem, a képet nem lehet kinyitni, nem értem a monandóját.
Péter