6. Államrendészet

„A bíróságokat is, melyek oly gyakran hoznak felháborító és a demokráciára szégyenletes ítéleteket, az idén szemügyre fogjuk venni és intézményesen gondoskodunk arról, hogy az új magyar szellem közéjük is teljes erővel benyomuljon.” Lásd: Rákosi Mátyás: A fordulat éve. Szikra, Budapest 1950. 164. o. A Magyar Dolgozók Pártjának szintén a fordulat évében, 1948-ban kiadott programnyilatkozata alapján is egyértelmű, hogy Rákosiék egyik fő célja az igazságszolgáltatás és a jogrendszer gyökeres átalakítása lett. Lásd: A Magyar Dolgozók Pártja határozatai 1948–1956. Napvilág Kiadó, Budapest 1998.

A politikai küzdelmek éleződése, a koalíciós pártok egyre fokozódó küzdelme a hatalom megszerzéséért, majd a hatalomváltás miatt a politikai rendészet ismét látható, kiemelt szerepet kapott.

Néhány nappal Pest felszabadítása után a Budapesti Nemzeti Bizottság már ki is nevezte a főváros rendőrfőkapitányát: „A Budapesti Nemzeti Bizottság a magyar államrendőrség budapesti főkapitányává Sólyom László, ny. százados, budapesti lakost kinevezi.” (I/3.–1945. BNB. sz.) Lásd: A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945 – 1946. Szerkesztette: Gáspár Ferenc, Halasi László. In.: Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai VII. Szerkesztő: Ságvári Ágnes. Budapest 1975. 19. o. Ezen első határozatok a BNB által 1945 júniusában kiadott „Határozat-gyűjtemény” –ből valók. A Fővárosi Közlöny első száma 1945. február 16. napján jelent meg, ami szintén január 21-i kelettel közli a BNB megalakulását és iménti határozatait. Más adatok szerint azonban néhány nappal korábban, az MKP Tisza Kálmán téri székházában alakult meg a BNB, a január 21. napi alakuló ülés már csak a hivatalos formalitás volt. Több visszaemlékezés szerint a BNB által kinevezett dr. Csorba János már január 19. napján megkezdte hivatali működését a Vízművek igazgatóságának székházában. Erre vonatkozólag lásd Lestyán Sándor: Az újjászületett Városháza. Budapest, 1946. február. Dr. Gulácsy György e visszaemlékezését közli Pál – Radó: Debreceni feltámadás. Debrecen, 1947. 308. o.; illetve erre vonatkozólag lásd még Vas Zoltán: Hazatérés 1944. Budapest, 1970. 176. o.

Mint korábban már említettem, az újjászerveződő fővárosi rendőrségen belül a politikai osztály az elsők között jött létre. Dokumentum igazolja, hogy Péter Gábor vezetésével már 1945 januárjának legvégén működött a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya (PRO), hatvan fővel. Az elsőként kivégzett háborús bűnösök, a munkaszolgálatosokkal kegyetlenkedő és azokat legyilkoló Rotyits és Szivós keretlegények ügyét már a PRO vizsgálta ki. Budapesten, 1945. január 29. napján kezdődött el jogi értelemben véve az első népbírósági per a Zeneakadémián, ugyanis a Budapesti Rendőrfőkapitányság ezen a napon tette át az első ügyet a megalakuló népbírósághoz.

A BNB 1945. január 27. napi teljes ülésén elnöklő Vas Zoltán jelentette be, hogy „két bitang, akik maguk több mint száz hazafit végeztek ki, már kézre került… Az egész nemzetegyetem követeli, hogy ezeket a bűnösöket… felelősségre vonják.” Javasolta, hogy az öttagú bizottság állítsa fel az egy jogvégzett elnökből és négy kiküldöttből, valamint egy ügyészből álló bíróságot, amely a vizsgálatokat folytassa le, s ha kell, halállal sújtson le.
A „folyamatba tett bűnvádi ügyben” maga Péter Gábor vezette a nyomozást és a kihallgatásokat. A per kezdete előtt 2 nappal, 1945. január 27-én jelent meg a Budapesti Nemzeti Bizottság (BNB) teljes ülésének határozata, amely „egyhangúlag megadja a felhatalmazást a szűkebb bizottságnak a Népbíróság felállítására és egyben kimondja a sürgősséget.” (II/9 – 1945. BNB. sz. Lásd: A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945 – 1946. i. m. 20. o.) Egyébként a Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. január 27. napi teljes ülésén számolt be részletesen Faragho Gábor miniszter a kormány népbírósági rendeletéről is.

Másnap, azaz január 28-án az „ötös bizottság” deklarálta „a Népbíróságok felállításának sürgős szükségességét” és megalakítását: „A Budapesti Nemzeti Bizottság kimondja a Népbíróságok felállításának sürgős szükségességét és egyben a Népbíróság elnökévé Major Ákos volt hadbíró századost kinevezi. A Népbíróságba a Nemzeti Bizottságban részt vevő négy politikai párt egyenkint egy-egy tagot delegál, akiknek nevét a titkári hivatallal a pártok folyó hó 31-ig közölni tartoznak.” (III/2.–1945. BNB. sz.) Lásd erről bővebben a Budapesti Nemzeti Bizottság ötös bizottsága első gyűlésének (1945. január 28.) határozatait: A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945 – 1946. i. m. 21 – 22. o.

A dr. Major Ákos vezette tanács pedig e felhatalmazással hozta meg első ítéletét február 3-án, Rotyits Péter tartalékos főtörzsőrmester és Szivós Sándor tartalékos szakaszvezető ügyében, akik a 401. számú különleges munkásszázad tagjainak sérelmére követtek el 124 rendbeli gyilkosságot. Részletesen lásd erről Kossa István: Dunától a Donig. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2. kiadás; valamint Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség… i. m. 120. o. – 121. o. Kossa kötete számos, a PRO által készített kihallgatási jegyzőkönyvet közöl. „A Budapesti Néptörvényszék, mint ítélőbíróság N.T. 1/1945 szám alatt 1945. február 3. napján hozta meg az első ítéletét. A Magyar Nép Nevében a bíróság Haynal Alajos vezérőrnagy, Rotyits Péter t. főtörzsőrmester és Szivós Sándor t. szakaszvezető ügyében ítélkezett.” (Dr. Lukács Tibor: i. m. 80. o.)

Csupán érdekességként jegyeznék meg ide két dolgot:
1.
A népi demokrácia hajnalán a kihallgatók kényszervallatási módszerei – amiket akkoriban természetesen nem tekintettek annak – általában (elsősorban) a durva viselkedésben és a pofonokkal kísért verbális bántalmazásban nyilvánult meg, de nem volt idegen tőlük ugyanazon kínzási módszerek alkalmazása sem, amit a nyilasok használtak áldozataik sérelmére elkövetve.
De természetesen lehetne idézni arra is példákat, hogy egyáltalán, még ilyen durvább viselkedés sem történt a kihallgatottal szemben. A Péter Gábor által kihallgatott, a Horthy-korszakban elhíresült, Sallai – Fürst ügyben ítélkező egyik tanácstag, dr. Méhes Ignác első kihallgatási jegyzőkönyvében a következő szerepel: „A Fürst-ügyben csak tagja voltam a tanácsnak és a jogszabályok szerint jártam el. Élek a törvényadta jogommal, semmiféle vallomást vagy felvilágosítást nem vagyok hajlandó tenni.” – nyilatkozta az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított (Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség… i. m. 146. o.).
2.
A Budapesti Nemzeti Bizottság egy négytagú bizottságot küldött ki 5 népbírósági tanács megszervezésére, 1945 januárjának végén. A bizottság tagjai voltak: dr. Hubert Gusztáv, dr. Major Ákos, dr. Némethy Jenő és dr. Ries István. E bizottság 1945. február 19. napján jelölte ki az első négy népbírósági tanács vezető bíráját, valamint a népügyészség vezetőjét és a népügyészeket. A népbírósági tanácsokba a négy párt és a szakszervezet 2-2 tagot delegált. Lásd erről bővebben a Budapesti Nemzeti Bizottság ötös bizottsága első gyűlésének (1945. január 28.) határozatait: A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945 – 1946. i. m. 21 – 22. o.

Kezdetben a Tisza Kálmán téren (ma: Köztársaság tér) levő Magyar Kommunista Párt központjában, majd az Eötvös utca 7. szám alatt, s végül az Andrássy út 60. szám alatt, a korábbi, nyilas „Hűség Házában” volt elhelyezve az újjáalakított államrendőrség politikai osztálya. A PRO egyik helyettes vezetője az a Fehér Lajos lett, aki később, a Kádár korszak 1968-as gazdasági reformjainak egyik kezdeményezője volt. Fehér 1945 januárjától 1946 szeptemberéig volt a PRO munkatársa, majd saját kérésére átkerült a Szabad Föld című újsághoz.

Fentebb már szintén említésre került, hogy ebben az időben, politikai ügyekben egy másik szervezet is tevékenykedett a fővárosban, a Tömpe András által vezetett belügyminiszteri különítmény – azaz a „debreceniek” –, amely azonban nem tartozott a főkapitányság szervezetébe. A különítmény első dolga volt, hogy még januárban beköltözött a nyilasok által elhagyott Andrássy út 60-ba. Egy 1945. február 7-én kelt levél tanúsága szerint, a két szervezet között már a kezdeteknél ellentétek mutatkoztak. Február 20-án, a Péter által vezetett osztály létszáma már 98 főre nőt. Az egymással rivalizáló két szervezet néhány hétig egy fedél alatt dolgozott. Tömpe egysége, átmenetileg, mint a Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Osztálya kezdte meg működését, majd, szintén Tömpe vezetésével, a debreceni egységből májusban létrejött a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya (Palasik Mária: i. m. 35. o.).
A PRO kiemelt feladata volt a háborús bűnösök felkutatása és a népbíróság elé állítása. A PRO megalakulásától, 1945. április 12-ig, 5722 „fasiszta és más reakciós elemet” vont ki a társadalomból. Április 12-én az őrizetesek száma az alábbi volt:

- A politikai rendőrség házi fogdájában: 639 fő,
- A kerületi kapitányságokon: 902 fő,
- A Fogház és Toloncügyi Osztályon: 1038 fő.

1387 fő pedig az alábbi internálótáborokban volt elhelyezve: IV. ker.: Kecskeméti utca, V. ker.: Tutaj utca, VI. ker.: Áfonya utca, X. ker.: Gyűjtőfogház, XII. ker.: Böszörményi úti volt csendőrlaktanya, XIV. ker.: Egressy út. Csepel: Királymajor, Széchenyi út; Kispest: Bercsényi úti rendőrlovassági laktanya; Mátyásföld; Kistarcsa; Pestszentlőrinc: Attila út; Pestszenterzsébet: Gubacsi úti téglagyár; Rákospalota: Árpád út.

1946. október 4-én került pont a két szervezet rivalizálásának a végére, mivel a budapesti és a vidéki osztályt Péter Gábor vezetése alatt a budapesti főkapitányság szervezetébe tartozó, de országos hatáskörű, egységes politikai rendőrséggé egyesítették Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) néven (lásd az 533.900/1946. számú BM rendeletet). Az átszervezésre a működés hatékonyabbá tétele mellett az is okot adott, hogy a PRO tevékenysége – túlkapásai – ellen sok panasz érkezett.
Az ÁVO feladata rendkívül széleskörű volt, és érthetően sokfajta érdeket sértett. Feladata volt többek között a demokratikus államrend és közbiztonság védelméről szóló 1946. évi VII. tc.-be ütköző cselekmények nyomozása és feljelentése. Aztán a népbíráskodásról szóló és az 1945. évi VII. tc.-be iktatott háborús és népellenes bűncselekmények nyomozása és feljelentése. Továbbá az egyesületek keletkezésének és működésének figyelemmel kísérése, politikai vonatkozású röpiratok szerzőinek és terjesztőinek nyomozása és bejelentése, a bejelentett és tudomásul vett gyűlések lefolyásának megfigyelése, államrendészeti vonatkozású bel- és külföldi adatok gyűjtése és nyilvántartása. Javaslattétel az illetékes rendőrhatóság vezetője számára az állambiztonság vagy közbiztonság szempontjából káros személyek kitiltására, internálására, valamint feladata volt még a titkos rádióállomások felderítése is.

A megyei rendőri szervezetekben a rendőrkapitányságok mellett is működtek államvédelmi osztályok. A megfigyelők az osztályvezetők alá, azok pedig, a budapesti ÁVO alá tartoztak. A politikai rendészet összlétszáma felállításakor 2000 fő volt. A szervezet működését közvetlenül a belügyminiszter felügyelte és ellenőrizte.

A kommunista irányítás alatt álló Belügyminisztériumon, valamint rendőrségen belül, a különösen elkötelezettnek számító ÁVO-nak meghatározó szerepe volt az állami hivatalokat a jobboldali beállítottságú, vagy annak tartott személyektől megtisztító, úgynevezett „B” -listázások végrehajtásában is.

A 190.165/1947. IV. 1. számú BM rendelet szerint az ÁVO véleményét minden internálásnál ki kellett kérni, s az ÁVO is kezdeményezhetett internálást. A 191.104/1947. számú BM rendelet alapján pedig a rendőrségi munkára jelentkezők esetében mindenkor ki kellett kérni a területileg illetékes ÁVO véleményét, vagyis egy általános „átvilágító” szervként is működött.

A kommunista pártnak a hatalom megragadásáért folytatott harcában döntő eszközévé vált az ÁVO, amely a politikai ellenfelek ellen is kíméletlen nyomást gyakorolt, és fellépéseivel jelentősen hozzájárult a két munkáspárt egyesüléséhez. Az ÁVO kulcsszerepet játszott a „köztársaság elleni összeesküvés” kapcsán „realizált” hét perből álló persorozat előkészítésében, amelynek során 1946-1947 fordulóján összesen 229, nagyrészt a FKgP-hez közel álló személy került a népbíróságok külön, ún. „ötös tanácsai” elé. Aztán 1948-ban új vonás jelent meg az ÁVO munkájában, ugyanis a kommunista pártvezetés megrendelésére már a Magyar Dolgozók Pártja belső élete iránt is élénken érdeklődtek.

A hatalom megragadása után már arra a látszatra sem volt szükség, hogy a politikai rendészet a rendőrség szervezetében tevékenykedik. 1948. november 25-én az ÁVO kivált a rendőrség kötelékéből és középszintű hatósági szervezetként BM Államvédelmi Hatóság (BM ÁVH) néven folytatta tevékenységét. Az ÁVH magába olvasztotta az Útlevél Alosztályt, a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóságot, a Határ-, Folyam- és Légirendészetet, a Gazdasági Rendészeti Ügyosztályt és a Bűnügyi Osztály Operatív Alosztályát. Az őrszemélyzetét pedig, önálló karhatalmi osztállyá fejlesztették fel. Az ÁVH létszáma megalakulásakor 5000 fő lett, és csak 1956. október 28-án, tehát már az 56-os forradalom és szabadságharc alatt oszlatták fel.

7. A katonai rendészet

„A Magyar Népköztársaság társadalmi életének meghatározó és alapvonása az, hogy ez egy szocialista ország és szocialista társadalom. Nálunk az embernek ember általi kizsákmányolása megszűnt, kizsákmányoló osztályok megszűntek. Nálunk osztályok még vannak, de ezek valamennyien dolgozó osztályok, és az osztályok között kibékíthetetlen ellentmondások nincsenek. Magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van, és az is marad.” (1985. március. Az MSZMP XIII. Kongresszusa. Idézet az MSZMP főtitkárának, Kádár Jánosnak a záróbeszédéből.)

Már a Magyar Királyi Csendőrség megszületése előtt, 1878-ban voltak kísérletek egy tábori rendőrség megszervezésére. Ez a hadsereg mozgósításakor került volna felállításra. Még békeidőben kijelölték volna a tábori rendőrtiszteket a lovassági tisztekből, a tábori rendőr legénységet pedig a gyalogsági, a vadász és a lovassági altisztekből. De 1881-ben felállításra került a csendőrség, amelyre építve aztán megszervezték a tábori csendőrséget is.

A tábori csendőrség a csapatok teljes körű tábori rendészeti biztosítását látta el, vagyis katonai rendőrségként működött. A Tanácsköztársaság megszüntette a csendőrséget, így a tábori csendőrséget is. A Magyar Királyi Csendőrség újjá szervezése 1921-tõl indult meg, de a tábori csendőrség újbóli felállítására csak 1938-ban került sor. 1942-ben pedig megszületett a Tábori Rendészeti (Biztonsági) Szolgálat, amely önálló szabályzattal rendelkezett. Ez részletesen meghatározta a Tábori Rendészeti Szolgálat hatáskörét, illetékességét, feladatait.

E feladatokat 1945-ig a Tábori Csendőrség (azaz annak az állományából átvezényelt tábori csendőrök) valósította meg, amelyik a mozgósítás alkalmával került felállításra a csendőrség béke idején kijelölt állományából. A Tábori Csendőrség feladata általános érvényű katonai rendészeti tevékenység ellátása volt, míg a Tábori Biztonsági Szolgálat fő feladata elsősorban csak a katonai rend, a fegyelem biztosítása, fenntartása, vagy annak helyreállítása volt, méghozzá, akár a legkeményebb eszközök (azonnali felkoncolás) igénybevételével is. A Tábori Biztonsági Szolgálat is tábori csendőrség volt lényegében, vagyis itt tulajdonképpen tábori csendőrök (csak a Tábori Csendőrség láthatta el ezt a feladatot, vagyis csak a Tábori Csendőrség állományából válogatott csendőrök lehettek a Tábori Biztonsági Szolgálat emberei, a tábori rendészeti szolgálatra egyébként, főleg a hadtáp csendőrzászlóaljakat szokták alkalmazni) láttak el elsősorban csak katonai rendészeti és rendfenntartási feladatokat. A témáról bővebben lásd Szakály Sándor: A Magyar Tábori Csendőrség Története. 1938 – 1945. Ister, Budapest 2000. valamint Hollós Ervin: Rendőrség, csendőrség, VKF 2. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1971. (1972.) illetve Csendőrségi Lapok XXXII. évfolyam 17. szám (1942. szeptember 1.), Pinczés Zoltán ezredes cikkét a tábori rendészetről. Hasznos információk találhatók továbbá a Tábori Rendészeti Szolgálat Budapest, 1942. című kiadványban is.

A csendőrség 1945-ös megszűntetésével végleg eltűnt a Tábori Csendőrség és a Tábori Biztonsági Szolgálat is. 1945. január 31. napjával felállításra kerültek a honvéd kerületparancsnokságok, és persze ez alapvető változásokat jelentett. A kerület parancsnokságok feladata volt az illetékességükbe tartozó kerületben a katonai rend és fegyelem fenntartása. Ezt a feladatot az alárendeltségükbe tartozó őrszázadokkal látták el.

Az 1950-es évektől, a szovjet típusú államigazgatási rendszernek megfelelően épült ki a fegyveres erők szovjet mintájú rendszere is. 1951. szeptember 1-től állították fel a Budapesti Komendáns Hivatalt. A fővárosban lévő katonai körzetek parancsnokságainak ügyeleti szolgálatai mellett 9 fős ügyeletes alegységek dolgoztak, amelyek a közterületeken, vendéglőkben, szórakozóhelyeken folyamatosan járőröztek és ellenőrizték a katonákat, egészen az alezredesi rendfokozatig. 1956-ban ezek az egységek karhatalmi feladatokat is elláttak.

1957. január 12. napjával a Komendáns Hivatal Budapesti Helyőrségparancsnokság néven folytatta tovább munkáját, míg vidéken, az erre a célra kijelölt laktanyák politikai alapon szervezett (vagyis politikailag megbízható) őrszemélyzete látta el ezt a feladatot.

1971-tõl új szakasz kezdődött, létrehozták ugyanis a Hátország Védelmi Parancsnokságot, amelynek alapvető feladata az országos hatáskörű katonai rendészeti tevékenység volt. Az 1990-es években pedig a Magyar Honvédség katonai rendészeti szerveinél, a helyőrségekben lévő komendáns hivatalok tervezése alapján került végrehajtásra a katonai rendészeti, valamint a gépjármű ellenőrzési szolgálat ellátása. A feladatokat a katonai rendészek ekkor már némely esetekben a rendőrséggel együttműködve látták el.

Megállapítható, hogy az 1945 és 1990 között létező katonai elhárítás, a karhatalom és a Munkásőrség megléte nem indokolta katonai rendőrség, mint speciálisan olyan létezését.

A tanulmányban felhasznált fontosabb irodalmak és dokumentumok jegyzéke

- A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945 – 1946. Szerkesztette: Gáspár Ferenc, Halasi László. In.: Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai VII. Szerkesztő: Ságvári Ágnes. Budapest 1975.
- Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára iratai
- Balázs Béla: Népmozgalom és nemzeti bizottságok 1945-1946. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1969.
- Balogh Sándor – Izsák Lajos – Gergely Jenő – Föglein Gizella: Magyarország története 1918 – 1975. Tankönyvkiadó, Budapest 1986.
- Budapest Főváros Levéltára iratai
- Csizmadia Andor: A nemzeti bizottságok állami tevékenysége 1944-1949. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1968.
- Fehér Lajos: Így történt. Budapest, 1979.
- Földi Pál: Horthy tábornokai 1938 – 1945. Anno Kiadó, 2007.
- Györkei Jenő: Idegen bírák előtt. Szombathelyi Ferenc újvidéki pere és kivégzése. Zrínyi Kiadó, Budapest 2002.
- Hajdu Gyula: Jogfejlődés a népi demokráciában. Jogtudományi Közlöny, 1948. évi 19 – 20. szám
- Horváth Ibolya: Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 2. Kúriai teljes ülések, vizsgálatok és „vallomások”, „párt”-ítéletek, elvi határozatok, az ’56-os megtorlás iratai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1993.
- Korom Mihály: A magyar népi demokrácia első évei. Valóság, 1984. 3. szám
- Dr. Lukács Tibor: A magyar népbírósági jog és a népbíróságok (1945-1950). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – Zrínyi Kiadó, Budapest 1979.
- Magyar Országos Levéltár iratai
- Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései. Minerva, Budapest 1988.
- Molnár János: A gazdasági rendőrség megalakulásának körülményei. Sic Iturad Astra, 2003. 2 – 3. szám
- Nemzetgyűlés 22. ülésének jegyzőkönyve – 1946. február 27.
- Okváth Imre: „Sziget egy reakciós tenger közepén.” – Adalékok a Katpol történetéhez, 1945-1949. In.: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerkesztette: Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest 2000.
- Ordass Lajos: Válogatott írások (folytatás). Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya. Budapest, 1998.
- Palasik Mária: Bizalmas belügyminiszteri rendelet az internálások ügyében (1945). Társadalmi Szemle 1997. 7. szám
- Palasik Mária: A politikai rendőrség háború utáni megszervezése. In.: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerkesztette: Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest 2000.
- Politikatörténeti Intézet Levéltára iratai
- Rendőrségi Közlöny (Az államrendőrség hivatalos értesítője.) 1945. szeptember 1. és november 15. valamint 1948. december 15.
- Sarlós Márton: Szemelvények a NOT joggyakorlatából. Jogtudományi Közlöny, 1947. 23 – 24. szám
- Sas Ferenc: A 125 éves fővárosi rendőrség története. A kiadvány a Magyar Rendészettudományi Társaság szervezésében és gondozásában jelent meg a 2006. évben
- Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23. – 1945. november 15. A-B kötet. Magyar Országos Levéltár, Budapest 1997. (A-kötet)
- Tábori Rendészeti Szolgálat Budapest, 1942.
- Történeti Hivatal iratai
- Zinner Tibor: Háborús bűnösök perei. Internálások, kitelepítések és igazoló eljárások 1945–1949. Történelmi Szemle, 1985. 1. szám

A tanulmányban felhasznált napilapok
Kis Újság 1945. év
Szabad Nép 1945. év

A tanulmányban felhasznált periratok, kúriai döntvények
- Népbíróságok Országos Tanácsa:
NOT. III. 818/11/1945 – 1946. január 21.
NOT. IV. 465/1946-10 – 1946. július 23.
NOT. II. 1589/1946/14 – 1946. november 13.
- A Magyar Királyi Kúria 848. számú Jogegységi Határozata
- 12604/1946. Budapesti Uzsorabíróság
- Budapesti Ítélőtábla 875/1947.
- Budapesti Megyei Bíróság 495/1948.

A felhasznált internetes források jegyzéke
http://www.arta.hu/2011.
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/index.html
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/who/index.html
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/index.html
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/who.html
http://hdke.hu/tudastar/enciklopedia/ki-kicsoda
 

FORRÁS: http://www.kanizsaujsag.hu/

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés