3. Új osztályok alakulnak

„A politikai rendőrség működésének 1948 politikailag meghatározó esztendeje lett. A már korábban figyelés alatt tartott, majd kellő időben leleplezett gyanúsítottak bűnösségét már nem évtizedekre visszavetített politikai spektrumanalízissel kellett tisztázni, mint a háborús főbűnösök esetében (amikor az analízis eredményét minden párt a saját színérzéke szerint igyekezett kiértékelni), hanem olyan közvetlen bizonyítékok álltak rendelkezésre, amelyek valós voltában aggály nélkül hittünk. A politikai rendőrség működése belügyi vonalon közvetlenül a belügyminiszter felügyelete alatt állott, pártvonalon pedig Rákosi Mátyás ellenőrizte és irányította gyakorlatilag Farkas Mihályon keresztül. Később pártdöntés alapján közvetlenül már csak az MDP főtitkárának irányítása alatt állt. Közel négy évtized távlatából nyomban szembetűnik, hogy 1948-ban minden jelentős bírósági ügy valamilyen politikai eseményhez kapcsolódott. Egyengette az időszerű politikai fejlődés útját.” (Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség… i. m. 366 – 367. o.)

A kihirdetésre nem került januári rendelettervezet után az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. március 28-án foglalkozott újra a rendőrség kérdésével. Ekkor Erdei Ferenc újabb tervezetet ismertetett, amelyet a minisztertanács jóváhagyott. Így ez a rendelet a csendőrség feloszlatása mellett egy 30 000 fős rendőrség alapjait rakta le (Szűcs László: i. m. A-kötet 303. o.).

Az 1945. április 23. napi minisztertanácson készült el a rendelet végleges változata, amely május 10-én jelent meg a Magyar Közlönyben. Az 1690/1945. III. ME. számú és az 1700/1945. III. ME. számú rendelet értelmében a felállított rendőrségen belül a Budapesti Főkapitányság mellett Vidéki Főkapitányság jött létre. A rendelet az államrendőrség szerveinek feladatává tette a közbiztonság megőrzését, az államrendészet minden ágának ellátását, a hatáskörébe utalt közigazgatási ügyek intézését, és a rendőri kihágási büntetőbíráskodást is. Karhatalmi alakulatokat, nyomozó csoportokat, s más szükségesnek vélt speciális szerveket kellett létrehozni. A rendőrség új felfogásának fontos eleme volt, hogy tagadta a rendőrség pártatlanságáról szóló „ködösítést” és megengedte azt, hogy a nemzetgyűlésben szereplő pártokba belépjenek a rendőrök.

A fővárosi rendőrség hivatalos neve Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság lett. Ez a főkapitányság a romos épületéből a Magyar-Olasz Bank, Nádor utca 16. sz. alatti épületébe költözött. A Vidéki Főkapitányság politikai rendészeti osztályának vezetője lett Tömpe András, míg a Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Rendészeti Osztályát továbbra is Péter Gábor irányította.

Ennek a rendőrségen belül kialakult politikai rendészetnek a feladata volt a háborús és népellenes bűnelkövetők felkutatása és cselekményeik nyomozása egészen 1946 októberéig. Ekkor jött létre a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), Péter Gábor vezetésével, amelybe beolvasztották a Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályát is. Az ÁVÓ-t közvetlenül a belügyminiszter, Rajk László irányította.

Ez az állambiztonsági szervezeti felépítés 1948 szeptemberéig állt fenn, amikor is egy hónappal az új belügyminiszter, Kádár János hivatalba lépése után az ÁVO helyébe a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (ÁVH) lépett.

3. 1. A „Katpol”

„A Belügyminisztérium Politikairendészeti (később Államvédelmi), valamint a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya annak idején az adott mostoha lehetőségek között mindent megtett a háborús főbűnösök sürgetett tárgyalásainak nyomozati előkészítéséért. A vádemelés kizárólag ezeken a bizonyítási anyagokon alapult. A Budapesti Népügyészség a sajtóosztályunk anyagával egészítette ki, ha volt ilyen. A minőségi hiányosságokért nem a nyomozóhatóság volt hibás, azokat a sürgősség miatt nagyrészt megoldhatatlan objektív nehézségek okozták. 1947-ben az ún. magyar közösségi összeesküvés hiánytalan felgöngyölítése szakmai és politikai továbblépést jelentett. Az ügyek politikai stratégiai értékelése már túl is nőtt a hatáskörükön. A demokratikus rendőrség megalakulásának harmadik évfordulóján, 1948. január 24-én a politikai rendőrség vezetőjét, Péter Gábor vezérőrnagyot altábornaggyá léptették elő. (Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség… i. m. 366 – 367. o.)

Néhány szóban meg kell említetni a Katona Politikai Osztályt (Katpol) is, hiszen nem egészen ötéves fennállása alatt komoly részt vállalt a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonásában.

Először a pesti harcok idején alakult meg egy katonai elhárítással foglalkozó szervezet, de két hét után megszűnt. Ezután dr. Vészy István százados szervezte meg Vörös János honvédelmi miniszter megbízásából a katonai elhárítást a Honvédelmi Minisztérium 40. osztálya néven. Dr. Vészyről hamarosan kiderült, hogy se nem doktor, se nem százados, viszont kilencszeresen büntetett előéletű csaló. Így aztán végül Pálffy György, volt vezérkari százados szervezése alatt jött létre 1945 márciusában a Katona Politikai Osztály (Okváth Imre: „Sziget egy reakciós tenger közepén.” – Adalékok a Katpol történetéhez, 1945-1949. In.: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerkesztette: Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest 2000. 58. o.).

A honvédelmi miniszter rendelete 1945. március 12-én intézkedett egy, a VKF/2 jogutódjaként felállítandó szerv létrehozásáról. Az 1945. november 15-e után már közvetlenül a honvédelmi miniszter alárendeltségébe kerülő Katona Politikai Osztály nyomozásai elsősorban az egykori csendőrség tiszti és tiszthelyettesi állományára, a VKF/2 vezetőire, beosztottjaira, ügynökeire és a volt munkaszolgálatos századok kerettagjaira irányultak. Azonban – a több helyszínen kialakított hadifogoly szűrőtáborok beiktatásával – a honvédség más helyeken szolgáló tiszti és tiszthelyettesi állományát is vizsgálták. A gyanús, illetve gyanúsítható személyeket kiemelték, majd ezután megkezdődtek a kihallgatásaik.
1947 közepétől a belügy külön szerve foglalkozott a volt csendőrök nyilvántartásával, 1949-től pedig az ÁVH ezen az adatbázison alapulva vonta hatáskörébe a volt csendőrök ügyeit, mégpedig a Hálózati Főosztályon működő Belső Reakció Elleni Harc Osztályán belül működő egyik alosztállyal.

Például 1945. október 23-án ezen az osztályon került hivatalosan előzetes letartóztatásba többek között Szombathelyi Ferenc vezérezredes, volt vezérkari főnök is. Ezután nyomban megkezdték a kihallgatását a Katpol vezető nyomozói, úgymint Pálffy György, Toldy őrnagy, dr. Vértes Imre őrnagy, Nagy százados, dr. Erdélyi és Kornis Pál. A Katpol gyorsan dolgozott, mert 1945. november 13-án már át is adták Szombathelyit a Budapesti Népbíróságnak (Györkei Jenő: Idegen bírák előtt. Szombathelyi Ferenc újvidéki pere és kivégzése. Zrínyi Kiadó, Budapest 2002. 27. o.).

De Jány Gusztáv vezérezredes, hadseregparancsnok is a Katpolra került. Ő Münchenben élt, és nem szerepelt az amerikai katonai hatóságok által vezetett háborús bűnösök listáján. Ezért nem adták ki a magyar hatóságoknak 1945 őszén – 1946 elején. 1946 őszén Jány úgy határozott úgy, hogy hazatér – vesztére – egy szabályos hazatérő csoporttal. Így került a kaposvári katonai szűrőtáborba, ahol egyenként vizsgálták meg a hazatérőket. Amikor a tábor parancsnoka, Sólyom András őrnagy, felismerte a hazatértek között egykori parancsnokát, rögtön közölte vele, hogy őrizetbe veszik. Jány ezen csodálkozott, majd felháborodottan méltatlankodni kezdett. Kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek semmiért sem, ő csak egy katona volt, aki a kapott parancsokat végrehajtotta. Sem a kaposvári első kihallgatásán, sem Budapesten, a Katona Politikai Osztályon, de még később, a Budapesti Népbíróság előtt sem állította azt soha, hogy ő, mint a 2. magyar hadsereg volt parancsnoka vállalja a felelősséget. Ez a nyomozati és a népbírósági iratokból egyértelműen kiderül. Hazajött, de nem a felelősséget vállalni, hanem azért, mert egyszerűen itthon akart élni. Mivel nem szerepelt az amerikaiak háborús bűnös listáján, joggal hihette azt, hogy Magyarországon nem fog bántódása esni. A kihallgatásai során – ez kiderül a nyomozati anyagokból is – végig tagadott, csak az általa kiadott – és elétárt – írásos parancsok szerzőségét vállalta el, de azokét is csak akkor, ha eredetijüket vagy másolatukat eléje tudták tárni.
Vagyis egyértelműen megállapítható, hogy a hős, bátor, alárendeltjei helyett mindent magára vállaló, és ezért hazatérő parancsnok víziója valóban csak egy vízió, nem több mint elfogult szerzők, írók – mint például Földi Pál – által keltett romantikus illúzió. Ugyanis egy kissé romantikusan és – véleményem szerint – nagyon is elfogultan írja róla Földi: „(...) amikor a kommunista pribékek a háború után a honvédség tisztikarának felszámolását megkezdték, és azokat, akiknek semmi más ’bűne’ nem volt, minthogy katonák voltak, egyre-másra végezték ki és ítélték börtönbüntetésre, Jány Gusztáv nem bírta elviselni, hogy ne álljon ki értük. A biztonságot nyújtó Németország nyugati feléből önként jött haza, hogy minden felelősséget magára vállaljon. A kivégző osztag előtt nem engedte szemét bekötni, úgy nézett szembe a ráirányuló puskacsövekkel.” (Földi Pál: Horthy tábornokai 1938 – 1945. Anno Kiadó, 2007. 42. o.)
A népbírósági tárgyalásra 1947. szeptember 25., 26. és 29. napjain került sor. A tanácselnök kérdésére, hogy bűnösnek érzi-e magát, azt felelte, hogy nem, mert ő csak a kapott parancsokat teljesítette, mint katona. 1947. november 26-án, Budapesten, a népbíróság ítélete szerint agyonlőtték, miután kegyelemben nem részesült.

A Honvédelmi Minisztérium Katona Politikai Osztályát a honvédelmi miniszter 1950. január 31. napi parancsa szüntette meg, beolvasztva az eddig önálló katonai biztonsági szolgálatot az Államvédelmi Hatóságba.

folytatjuk