2. 1. Néhány név nélküli példa az internálási gyakorlatból

„Jeleztem, hogy problémáink keletkeztek a politikai rendőrséggel. A rendőrség ugyanis a gyorsfényképész, s az ilyen gyorsfénykép gyakran torzít. Ha a bíróság retusál, az nem kozmetika, hanem a torzítások eltávolítása. Mi a hivatástudatunk szerint retusáltunk, ha kellett. Lassan ismertük fel, hogy ítélkezési gyakorlatunk nem talált kedvező visszhangra náluk. Ilyen előzmények után érthető, hogy minisztériumunk népbírósági (X.) osztálya elrendelte, hogy a népügyészség minden megszüntető határozatát, a népbíróság pedig minden felmentő ítéletét küldje meg a politikai rendőrségnek. 1946 januárjától ezt már 10 naponként kellett megtennünk. A NOT tett ugyan intézkedést a másodfokon jogerősen felmentettek nyombani internálásának megakadályozására, természetesen sikertelenül. A politikai rendőrség törvénytipró eljárása a parlamentben éles ellentéteket robbantott ki, de a NOT intézkedéséhez hasonlóan ez is hatástalan maradt.” Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései. Minerva, Budapest 1988. 161. o.

- B. E. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést a Népbíróságok Országos Tanácsa az internálásnak nevezett rendőri őrizetben tartással teljesen kitöltöttnek vette (NOT. IV. 465/1946-10 – 1946. július 23.).

- Egy másik ítéletében a NOT egyértelműen megfogalmazta, hogy az internálás ideje a Btk. 94. § alapján minden olyan esetben beszámítandó a büntetésbe, amikor a rendőri őrizet kétségtelenül a vád tárgyává tett okból történt (NOT. III. 818/11/1945 – 1946. január 21.).

- B. S. a Magyar Rádió osztályvezetője és közismert bemondója volt. Mint bemondó, sorozatosan felolvasta a rádióban a népellenes, vagy éppen háborút dicsőítő tartalmú szövegeket. A népügyészség emiatt vád alá helyezte. A Budapesti Népbíróság e magatartása miatt nem vonta felelősségre, a NOT pedig osztotta a népbíróság véleményét. Kifejtette, hogy a vádlott az inkriminált rádióközvetítések alkalmával, mint bemondó kötve volt az eléje letett szöveghez, ő azt a munkájánál fogva csak beolvasta, s így e cselekménye bűncselekményt nem valósít meg. Mivel azonban, a vádlott a közvetítéseiről írt egy hetilapban is, ezzel viszont már megvalósította a népellenes bűncselekményt: „Ugyanis, kényszerű szükség nélkül szegődött a nép és a demokrácia elleni hírverés szolgálatába. Ez még akkor is így van, ha való lenne azon állítása, hogy hatósági kívánságra jelentek meg a riportok. A vádlott, mint a Magyar Rádió osztályvezetője és bemondója semmiféle hatóság által nem volt kötelezhető arra, hogy közvetítéseiről riportot szerkesszen, és ha erre bármilyen kívánalom folytán vállalkozott, úgy ennek felelősségét viselnie kell.” A népbíróság 1 év börtönbüntetésre ítélte, de a szabadságvesztést az előzetes letartóztatásban, illetve az internálásban töltött idő beszámításával kitöltöttnek vette (NOT. II. 1589/1946/14 – 1946. november 13.).

Ez a népbírósági, valamint NOT gyakorlat szintén éles kritikát váltott ki, és a népbíróságokat újból csak a fasiszta bűnösök javára ítélő, azokat mentegető szervezetnek bélyegezte. Sarlós Márton emígy fogalmazott: „A NOT –nál minden ellenállást elsöprő módon érvényesült ez a törvénytapodás az elítélt fasiszták javára. Pirult Justicia, és az igazságügyi kormányzat a reformjavaslatban gondoskodott arról, hogy legalább törvényesítse, ami addig törvénytelen volt.” (Sarlós Márton: Szemelvények a NOT joggyakorlatából. Jogtudományi Közlöny 1947. 23 – 24. szám. 365. o.)

Ha a kérdést részletesebben is megvizsgáljuk, akkor az Nbr.nov 1. § azon rendelkezéséből kell kiindulni, amely tudniillik szabadságvesztés büntetésként csak a fegyházat és a börtönt ismerte. Ez a rendelkezés megegyezett az akkor hatályos Btk. 20. § -ával (1878. évi V. törvénycikk, a „Csemegi – kódex”). Az Nbr. 10. § lehetővé tette, hogy a népbíróságok a hatályos Btk. első részében foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazzák, ha azok nem ellentétesek a népbírósági joggal. A Btk. 94. § engedélyezte a vizsgálati fogság beszámítását. Így a népbíróságok az Nbr. 10. § felhatalmazása alapján a vizsgálati fogságban eltöltött időt a büntetés kiszabásánál beszámíthatták a kiszabott fegyház vagy börtönbüntetés tartamába. Viszont a vizsgálati fogság és az internálás azonosságáról semmilyen jogszabály nem rendelkezett. Az addigi köztörvényi gyakorlat szerint az internálás szabadságvesztés büntetésbe való beszámítása nem volt lehetséges. Ugyanis a Horthy-rendszerben is működött az internálás intézménye biztonsági rendszabályok jogcímén. Ezek az internálást elrendelő közigazgatási határozatok (rendelkezések) gyakran bírósági ellenőrzés nélkül, a kontradiktórius eljárás mellőzésével születtek. A Horthy-rendszer Magyarországán több helyütt, így Nagykanizsán, Kistarcsán, Zalaegerszegen, Garanyban stb. is internáló táborokat állítottak fel.

Egy kúriai határozat pedig konkrétan ki is mondta, hogy az internálásban eltöltött időnek a szabadságvesztésbe való beszámítása törvénysértő (a Magyar Királyi Kúria 848. számú jogegységi határozata). Így tehát, ha következetesek akarunk maradni, akkor megállapíthatjuk tulajdonképpen, hogy a NOT helytelenül járt el (jogdogmatikailag mindenképpen) a beszámítás kérdésénél. Viszont ez a tény is egy újabb kézzelfogható érv azokkal szemben, akik a népbíróságokat vérbíróságoknak titulálják, hiszen azok tulajdonképpen törvénysértő módon jártak el, pont a háborús és népellenes bűncselekményekkel vádoltak előnyére.

„Nem is oly régen, a magyarországi ellenforradalom idején és utána, bizonyos nyugati propagandisták, mint annyiszor 40 éven át, ismét arról szónokoltak, hogy a kommunizmus csődbe van. A népi demokráciák és a Szovjetunió vereségéről beszéltek. Hallhattunk és olvashattunk olyat is, hogy a Szovjetunió elszigetelődött. Elvesztette vezető szerepét a világ politikájában. Csődbe jutott a marxizmus-leninizmus. Azóta másfél esztendő sem telt el. Hol vannak ezek a propagandisták, mit látunk? A szocialista országok Szovjetunió vezette tömörülése erősebb, mint valaha.” Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának ünnepi beszéde 1958. április 4. napján Budapesten, Magyarország felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából.

 

Következzék egynehány további példa az internálás gyakorlatából:

- Cs. B., aki 1941-ben lépett a rendőrség szolgálatába, 1944. március 25-én helyezték a politikai osztályra, „a zsidótörvények kijátszásával kapcsolatos intézkedések foganatosítására”. Cs. B. és társai internálására a Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztálya 1945. július 23-án tett javaslatot, amiről 1945. július 27-én született véghatározat. Ennek indoklásaként a következő szerepel: „A politikai osztály 9084/945 számú átirata értelmében fent nevezett a Hain Péter-féle politikai rendőrség tagja volt. Összekötő szerepet játszott csoportja és a svábhegyi kirendeltség között, mint detektív népellenes tevékenységet tanúsított, az általa lefolytatott ügyekben a gyanúsítottakkal szemben erőszakosan viselkedett, azokat tettleg bántalmazta.” 1946. december 3-án internálásának megszüntetéséről intézkedtek, s egyben rendőrségi felügyelet alá helyezését rendelték el (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára /a továbbiakban ÁBTL/ 3.1.9. V-102290. CS. B. és társai).

- Dr. B. J., mint rendőr-főtisztviselő az 1930-as és az 1940-es években Szegeden, Győrben, majd Pécsett teljesített szolgálatot. Szegeden és Győrben a baloldaliak elleni erőszakos fellépések egyik fő felelőse volt, Pécsett pedig, mint főkapitány-helyettes a város zsidó lakosságának gettóba kényszerítésében működött közre. Dr. B. J.-t 1945. december 11-én a Magyar Államrendőrség Szegedi Főkapitánysága internálta, majd mivel a Győri Népügyészséghez szállították, internálását megszűntették. Dr. B. J.-t utoljára 1951-ben, a Legfelsőbb Bíróság ítélte 5 évi börtönbüntetésre és a közügyektől való 10 éves eltiltásra a pécsi zsidóság gettóba gyűjtésében való részvételéért (ÁBTL 3.1.9. V-58944. Dr. B. J.).

- Dr. Cs. I. tagja volt a rákosszentmihályi nyilaskeresztes párt szervezetének. Eljárt a pártösszejövetelekre, éjszakánként nyilas röpcédulákat szórt, a házak falaira pártszimbólumokat és jelszavakat festett. A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya egy eredeti nyilas pártjegyzékre hivatkozva megállapította, hogy mint „100 %-os hungarista, megbízható tag” volt nyilvántartva. Mindezekért 1946. augusztus 26-án kelt javaslatában rendőri felügyelet alá helyezését javasolta. Az indoklásban az szerepel, hogy cselekményei alapján internálása lenne indokolt, de „ügye elbírálásánál figyelembe vettem azon körülményt, hogy gyanúsított, mint fizikai munkás igyekszik beleilleszkedni a demokratikus újjáépítésbe.” (ÁBTL 3.1.9. V-96900. Radnóti Radocsay László)

- M. M.-né az 1942-es népszámlálás alkalmával német anyanyelvűnek vallotta magát. Ugyanebben az évben, szeptemberben belépett a Volksbundba, eljárt az összejövetelekre, tagdíjat fizetett. 1944. december 8-án Németországba menekült. Mindezekért 1946. január 9-én internálták. Internálását egy 1946. december 7-én kelt véghatározattal megszüntették. 1947. február 24-én intézkedtek rendőrségi felügyelet alá helyezéséről, amelyet 1947. december 12-én szüntettek meg (ÁBTL 3.1.9. V-79701. M. M.-né Volksbund-tag).

- Hétköznapi kisember volt M. A.-né, akit azért vontak eljárás alá, mert 1943. december 15-től egy éven keresztül segéd-házfelügyelő volt az Andrássy út 60-ban. Takarítási munkájáért bentlakási lehetőséget kapott a „Hűség Házában”. Az 1945. június 13-án és 1945. július 3-án kelt véghatározatok tanúsága szerint az állambiztonsági szervek bizonyítottnak nem látták, csak vélelmezték M. A.-né nyilas párttagságát, ezért internálását rendelték el. 1945. szeptember 20-án az internálását megszüntették és rendőri felügyelet alá helyezték. M. A.-né ügyére az állambiztonsági szervek még az 1948-as, 1949-es években is visszatértek. Ekkor arra vonatkozólag hallgatták ki, ismét gyanúsítottként, hogy mennyiben volt tudomása az Andrássy út 60. pincéjében 1944 végén, 1945 elején történtekről. Vádat azonban nem emeltek elenne, bizonyítékok hiánya miatt. Az iratanyagában az utolsó, 1949. június 11-én kelt ÁVH általi feljegyzés szerint „a gyanúsított ellen megkeresésében foglaltakra adatok nem voltak beszerezhetők, mert az érdemleges tanúvallomást tehető Truczka Andrást kivégezték.” Egyébként Truczka András volt az Andrássy út 60. nyilas őrségének a parancsnoka, őt 1947-ben végezték ki (ÁBTL 3.1.9. V-55123. M. A.-né).

Említésre méltó még, hogy 1945 júliusától az Igazságügyminisztérium X. számú Népbírósági Osztálya elrendelte, hogy a népügyészség minden megszüntető határozatot, a népbíróság pedig minden felmentő ítéletet juttasson el az állambiztonsági szervekhez. Majd 1946-tól már szinte rendszeres gyakorlattá vált, hogy a rendőrség bírált felül népbírósági ítéleteket (Palasik Mária: A politikai rendőrség háború utáni megszervezése. In.: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerkesztette: Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest 2000. 42. o.).

 

2. 1. Néhány név nélküli példa az internálási gyakorlatból

„Jeleztem, hogy problémáink keletkeztek a politikai rendőrséggel. A rendőrség ugyanis a gyorsfényképész, s az ilyen gyorsfénykép gyakran torzít. Ha a bíróság retusál, az nem kozmetika, hanem a torzítások eltávolítása. Mi a hivatástudatunk szerint retusáltunk, ha kellett. Lassan ismertük fel, hogy ítélkezési gyakorlatunk nem talált kedvező visszhangra náluk. Ilyen előzmények után érthető, hogy minisztériumunk népbírósági (X.) osztálya elrendelte, hogy a népügyészség minden megszüntető határozatát, a népbíróság pedig minden felmentő ítéletét küldje meg a politikai rendőrségnek. 1946 januárjától ezt már 10 naponként kellett megtennünk. A NOT tett ugyan intézkedést a másodfokon jogerősen felmentettek nyombani internálásának megakadályozására, természetesen sikertelenül. A politikai rendőrség törvénytipró eljárása a parlamentben éles ellentéteket robbantott ki, de a NOT intézkedéséhez hasonlóan ez is hatástalan maradt.” Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései. Minerva, Budapest 1988. 161. o.

- B. E. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést a Népbíróságok Országos Tanácsa az internálásnak nevezett rendőri őrizetben tartással teljesen kitöltöttnek vette (NOT. IV. 465/1946-10 – 1946. július 23.).

- Egy másik ítéletében a NOT egyértelműen megfogalmazta, hogy az internálás ideje a Btk. 94. § alapján minden olyan esetben beszámítandó a büntetésbe, amikor a rendőri őrizet kétségtelenül a vád tárgyává tett okból történt (NOT. III. 818/11/1945 – 1946. január 21.).

- B. S. a Magyar Rádió osztályvezetője és közismert bemondója volt. Mint bemondó, sorozatosan felolvasta a rádióban a népellenes, vagy éppen háborút dicsőítő tartalmú szövegeket. A népügyészség emiatt vád alá helyezte. A Budapesti Népbíróság e magatartása miatt nem vonta felelősségre, a NOT pedig osztotta a népbíróság véleményét. Kifejtette, hogy a vádlott az inkriminált rádióközvetítések alkalmával, mint bemondó kötve volt az eléje letett szöveghez, ő azt a munkájánál fogva csak beolvasta, s így e cselekménye bűncselekményt nem valósít meg. Mivel azonban, a vádlott a közvetítéseiről írt egy hetilapban is, ezzel viszont már megvalósította a népellenes bűncselekményt: „Ugyanis, kényszerű szükség nélkül szegődött a nép és a demokrácia elleni hírverés szolgálatába. Ez még akkor is így van, ha való lenne azon állítása, hogy hatósági kívánságra jelentek meg a riportok. A vádlott, mint a Magyar Rádió osztályvezetője és bemondója semmiféle hatóság által nem volt kötelezhető arra, hogy közvetítéseiről riportot szerkesszen, és ha erre bármilyen kívánalom folytán vállalkozott, úgy ennek felelősségét viselnie kell.” A népbíróság 1 év börtönbüntetésre ítélte, de a szabadságvesztést az előzetes letartóztatásban, illetve az internálásban töltött idő beszámításával kitöltöttnek vette (NOT. II. 1589/1946/14 – 1946. november 13.).

Ez a népbírósági, valamint NOT gyakorlat szintén éles kritikát váltott ki, és a népbíróságokat újból csak a fasiszta bűnösök javára ítélő, azokat mentegető szervezetnek bélyegezte. Sarlós Márton emígy fogalmazott: „A NOT –nál minden ellenállást elsöprő módon érvényesült ez a törvénytapodás az elítélt fasiszták javára. Pirult Justicia, és az igazságügyi kormányzat a reformjavaslatban gondoskodott arról, hogy legalább törvényesítse, ami addig törvénytelen volt.” (Sarlós Márton: Szemelvények a NOT joggyakorlatából. Jogtudományi Közlöny 1947. 23 – 24. szám. 365. o.)

Ha a kérdést részletesebben is megvizsgáljuk, akkor az Nbr.nov 1. § azon rendelkezéséből kell kiindulni, amely tudniillik szabadságvesztés büntetésként csak a fegyházat és a börtönt ismerte. Ez a rendelkezés megegyezett az akkor hatályos Btk. 20. § -ával (1878. évi V. törvénycikk, a „Csemegi – kódex”). Az Nbr. 10. § lehetővé tette, hogy a népbíróságok a hatályos Btk. első részében foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazzák, ha azok nem ellentétesek a népbírósági joggal. A Btk. 94. § engedélyezte a vizsgálati fogság beszámítását. Így a népbíróságok az Nbr. 10. § felhatalmazása alapján a vizsgálati fogságban eltöltött időt a büntetés kiszabásánál beszámíthatták a kiszabott fegyház vagy börtönbüntetés tartamába. Viszont a vizsgálati fogság és az internálás azonosságáról semmilyen jogszabály nem rendelkezett. Az addigi köztörvényi gyakorlat szerint az internálás szabadságvesztés büntetésbe való beszámítása nem volt lehetséges. Ugyanis a Horthy-rendszerben is működött az internálás intézménye biztonsági rendszabályok jogcímén. Ezek az internálást elrendelő közigazgatási határozatok (rendelkezések) gyakran bírósági ellenőrzés nélkül, a kontradiktórius eljárás mellőzésével születtek. A Horthy-rendszer Magyarországán több helyütt, így Nagykanizsán, Kistarcsán, Zalaegerszegen, Garanyban stb. is internáló táborokat állítottak fel.

Egy kúriai határozat pedig konkrétan ki is mondta, hogy az internálásban eltöltött időnek a szabadságvesztésbe való beszámítása törvénysértő (a Magyar Királyi Kúria 848. számú jogegységi határozata). Így tehát, ha következetesek akarunk maradni, akkor megállapíthatjuk tulajdonképpen, hogy a NOT helytelenül járt el (jogdogmatikailag mindenképpen) a beszámítás kérdésénél. Viszont ez a tény is egy újabb kézzelfogható érv azokkal szemben, akik a népbíróságokat vérbíróságoknak titulálják, hiszen azok tulajdonképpen törvénysértő módon jártak el, pont a háborús és népellenes bűncselekményekkel vádoltak előnyére.

„Nem is oly régen, a magyarországi ellenforradalom idején és utána, bizonyos nyugati propagandisták, mint annyiszor 40 éven át, ismét arról szónokoltak, hogy a kommunizmus csődbe van. A népi demokráciák és a Szovjetunió vereségéről beszéltek. Hallhattunk és olvashattunk olyat is, hogy a Szovjetunió elszigetelődött. Elvesztette vezető szerepét a világ politikájában. Csődbe jutott a marxizmus-leninizmus. Azóta másfél esztendő sem telt el. Hol vannak ezek a propagandisták, mit látunk? A szocialista országok Szovjetunió vezette tömörülése erősebb, mint valaha.” Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának ünnepi beszéde 1958. április 4. napján Budapesten, Magyarország felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából.

 

Következzék egynehány további példa az internálás gyakorlatából:

- Cs. B., aki 1941-ben lépett a rendőrség szolgálatába, 1944. március 25-én helyezték a politikai osztályra, „a zsidótörvények kijátszásával kapcsolatos intézkedések foganatosítására”. Cs. B. és társai internálására a Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztálya 1945. július 23-án tett javaslatot, amiről 1945. július 27-én született véghatározat. Ennek indoklásaként a következő szerepel: „A politikai osztály 9084/945 számú átirata értelmében fent nevezett a Hain Péter-féle politikai rendőrség tagja volt. Összekötő szerepet játszott csoportja és a svábhegyi kirendeltség között, mint detektív népellenes tevékenységet tanúsított, az általa lefolytatott ügyekben a gyanúsítottakkal szemben erőszakosan viselkedett, azokat tettleg bántalmazta.” 1946. december 3-án internálásának megszüntetéséről intézkedtek, s egyben rendőrségi felügyelet alá helyezését rendelték el (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára /a továbbiakban ÁBTL/ 3.1.9. V-102290. CS. B. és társai).

- Dr. B. J., mint rendőr-főtisztviselő az 1930-as és az 1940-es években Szegeden, Győrben, majd Pécsett teljesített szolgálatot. Szegeden és Győrben a baloldaliak elleni erőszakos fellépések egyik fő felelőse volt, Pécsett pedig, mint főkapitány-helyettes a város zsidó lakosságának gettóba kényszerítésében működött közre. Dr. B. J.-t 1945. december 11-én a Magyar Államrendőrség Szegedi Főkapitánysága internálta, majd mivel a Győri Népügyészséghez szállították, internálását megszűntették. Dr. B. J.-t utoljára 1951-ben, a Legfelsőbb Bíróság ítélte 5 évi börtönbüntetésre és a közügyektől való 10 éves eltiltásra a pécsi zsidóság gettóba gyűjtésében való részvételéért (ÁBTL 3.1.9. V-58944. Dr. B. J.).

- Dr. Cs. I. tagja volt a rákosszentmihályi nyilaskeresztes párt szervezetének. Eljárt a pártösszejövetelekre, éjszakánként nyilas röpcédulákat szórt, a házak falaira pártszimbólumokat és jelszavakat festett. A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya egy eredeti nyilas pártjegyzékre hivatkozva megállapította, hogy mint „100 %-os hungarista, megbízható tag” volt nyilvántartva. Mindezekért 1946. augusztus 26-án kelt javaslatában rendőri felügyelet alá helyezését javasolta. Az indoklásban az szerepel, hogy cselekményei alapján internálása lenne indokolt, de „ügye elbírálásánál figyelembe vettem azon körülményt, hogy gyanúsított, mint fizikai munkás igyekszik beleilleszkedni a demokratikus újjáépítésbe.” (ÁBTL 3.1.9. V-96900. Radnóti Radocsay László)

- M. M.-né az 1942-es népszámlálás alkalmával német anyanyelvűnek vallotta magát. Ugyanebben az évben, szeptemberben belépett a Volksbundba, eljárt az összejövetelekre, tagdíjat fizetett. 1944. december 8-án Németországba menekült. Mindezekért 1946. január 9-én internálták. Internálását egy 1946. december 7-én kelt véghatározattal megszüntették. 1947. február 24-én intézkedtek rendőrségi felügyelet alá helyezéséről, amelyet 1947. december 12-én szüntettek meg (ÁBTL 3.1.9. V-79701. M. M.-né Volksbund-tag).

- Hétköznapi kisember volt M. A.-né, akit azért vontak eljárás alá, mert 1943. december 15-től egy éven keresztül segéd-házfelügyelő volt az Andrássy út 60-ban. Takarítási munkájáért bentlakási lehetőséget kapott a „Hűség Házában”. Az 1945. június 13-án és 1945. július 3-án kelt véghatározatok tanúsága szerint az állambiztonsági szervek bizonyítottnak nem látták, csak vélelmezték M. A.-né nyilas párttagságát, ezért internálását rendelték el. 1945. szeptember 20-án az internálását megszüntették és rendőri felügyelet alá helyezték. M. A.-né ügyére az állambiztonsági szervek még az 1948-as, 1949-es években is visszatértek. Ekkor arra vonatkozólag hallgatták ki, ismét gyanúsítottként, hogy mennyiben volt tudomása az Andrássy út 60. pincéjében 1944 végén, 1945 elején történtekről. Vádat azonban nem emeltek elenne, bizonyítékok hiánya miatt. Az iratanyagában az utolsó, 1949. június 11-én kelt ÁVH általi feljegyzés szerint „a gyanúsított ellen megkeresésében foglaltakra adatok nem voltak beszerezhetők, mert az érdemleges tanúvallomást tehető Truczka Andrást kivégezték.” Egyébként Truczka András volt az Andrássy út 60. nyilas őrségének a parancsnoka, őt 1947-ben végezték ki (ÁBTL 3.1.9. V-55123. M. A.-né).

Említésre méltó még, hogy 1945 júliusától az Igazságügyminisztérium X. számú Népbírósági Osztálya elrendelte, hogy a népügyészség minden megszüntető határozatot, a népbíróság pedig minden felmentő ítéletet juttasson el az állambiztonsági szervekhez. Majd 1946-tól már szinte rendszeres gyakorlattá vált, hogy a rendőrség bírált felül népbírósági ítéleteket (Palasik Mária: A politikai rendőrség háború utáni megszervezése. In.: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerkesztette: Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest 2000. 42. o.).

 

2. 1. Néhány név nélküli példa az internálási gyakorlatból

„Jeleztem, hogy problémáink keletkeztek a politikai rendőrséggel. A rendőrség ugyanis a gyorsfényképész, s az ilyen gyorsfénykép gyakran torzít. Ha a bíróság retusál, az nem kozmetika, hanem a torzítások eltávolítása. Mi a hivatástudatunk szerint retusáltunk, ha kellett. Lassan ismertük fel, hogy ítélkezési gyakorlatunk nem talált kedvező visszhangra náluk. Ilyen előzmények után érthető, hogy minisztériumunk népbírósági (X.) osztálya elrendelte, hogy a népügyészség minden megszüntető határozatát, a népbíróság pedig minden felmentő ítéletét küldje meg a politikai rendőrségnek. 1946 januárjától ezt már 10 naponként kellett megtennünk. A NOT tett ugyan intézkedést a másodfokon jogerősen felmentettek nyombani internálásának megakadályozására, természetesen sikertelenül. A politikai rendőrség törvénytipró eljárása a parlamentben éles ellentéteket robbantott ki, de a NOT intézkedéséhez hasonlóan ez is hatástalan maradt.” Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései. Minerva, Budapest 1988. 161. o.

- B. E. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést a Népbíróságok Országos Tanácsa az internálásnak nevezett rendőri őrizetben tartással teljesen kitöltöttnek vette (NOT. IV. 465/1946-10 – 1946. július 23.).

- Egy másik ítéletében a NOT egyértelműen megfogalmazta, hogy az internálás ideje a Btk. 94. § alapján minden olyan esetben beszámítandó a büntetésbe, amikor a rendőri őrizet kétségtelenül a vád tárgyává tett okból történt (NOT. III. 818/11/1945 – 1946. január 21.).

- B. S. a Magyar Rádió osztályvezetője és közismert bemondója volt. Mint bemondó, sorozatosan felolvasta a rádióban a népellenes, vagy éppen háborút dicsőítő tartalmú szövegeket. A népügyészség emiatt vád alá helyezte. A Budapesti Népbíróság e magatartása miatt nem vonta felelősségre, a NOT pedig osztotta a népbíróság véleményét. Kifejtette, hogy a vádlott az inkriminált rádióközvetítések alkalmával, mint bemondó kötve volt az eléje letett szöveghez, ő azt a munkájánál fogva csak beolvasta, s így e cselekménye bűncselekményt nem valósít meg. Mivel azonban, a vádlott a közvetítéseiről írt egy hetilapban is, ezzel viszont már megvalósította a népellenes bűncselekményt: „Ugyanis, kényszerű szükség nélkül szegődött a nép és a demokrácia elleni hírverés szolgálatába. Ez még akkor is így van, ha való lenne azon állítása, hogy hatósági kívánságra jelentek meg a riportok. A vádlott, mint a Magyar Rádió osztályvezetője és bemondója semmiféle hatóság által nem volt kötelezhető arra, hogy közvetítéseiről riportot szerkesszen, és ha erre bármilyen kívánalom folytán vállalkozott, úgy ennek felelősségét viselnie kell.” A népbíróság 1 év börtönbüntetésre ítélte, de a szabadságvesztést az előzetes letartóztatásban, illetve az internálásban töltött idő beszámításával kitöltöttnek vette (NOT. II. 1589/1946/14 – 1946. november 13.).

Ez a népbírósági, valamint NOT gyakorlat szintén éles kritikát váltott ki, és a népbíróságokat újból csak a fasiszta bűnösök javára ítélő, azokat mentegető szervezetnek bélyegezte. Sarlós Márton emígy fogalmazott: „A NOT –nál minden ellenállást elsöprő módon érvényesült ez a törvénytapodás az elítélt fasiszták javára. Pirult Justicia, és az igazságügyi kormányzat a reformjavaslatban gondoskodott arról, hogy legalább törvényesítse, ami addig törvénytelen volt.” (Sarlós Márton: Szemelvények a NOT joggyakorlatából. Jogtudományi Közlöny 1947. 23 – 24. szám. 365. o.)

Ha a kérdést részletesebben is megvizsgáljuk, akkor az Nbr.nov 1. § azon rendelkezéséből kell kiindulni, amely tudniillik szabadságvesztés büntetésként csak a fegyházat és a börtönt ismerte. Ez a rendelkezés megegyezett az akkor hatályos Btk. 20. § -ával (1878. évi V. törvénycikk, a „Csemegi – kódex”). Az Nbr. 10. § lehetővé tette, hogy a népbíróságok a hatályos Btk. első részében foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazzák, ha azok nem ellentétesek a népbírósági joggal. A Btk. 94. § engedélyezte a vizsgálati fogság beszámítását. Így a népbíróságok az Nbr. 10. § felhatalmazása alapján a vizsgálati fogságban eltöltött időt a büntetés kiszabásánál beszámíthatták a kiszabott fegyház vagy börtönbüntetés tartamába. Viszont a vizsgálati fogság és az internálás azonosságáról semmilyen jogszabály nem rendelkezett. Az addigi köztörvényi gyakorlat szerint az internálás szabadságvesztés büntetésbe való beszámítása nem volt lehetséges. Ugyanis a Horthy-rendszerben is működött az internálás intézménye biztonsági rendszabályok jogcímén. Ezek az internálást elrendelő közigazgatási határozatok (rendelkezések) gyakran bírósági ellenőrzés nélkül, a kontradiktórius eljárás mellőzésével születtek. A Horthy-rendszer Magyarországán több helyütt, így Nagykanizsán, Kistarcsán, Zalaegerszegen, Garanyban stb. is internáló táborokat állítottak fel.

Egy kúriai határozat pedig konkrétan ki is mondta, hogy az internálásban eltöltött időnek a szabadságvesztésbe való beszámítása törvénysértő (a Magyar Királyi Kúria 848. számú jogegységi határozata). Így tehát, ha következetesek akarunk maradni, akkor megállapíthatjuk tulajdonképpen, hogy a NOT helytelenül járt el (jogdogmatikailag mindenképpen) a beszámítás kérdésénél. Viszont ez a tény is egy újabb kézzelfogható érv azokkal szemben, akik a népbíróságokat vérbíróságoknak titulálják, hiszen azok tulajdonképpen törvénysértő módon jártak el, pont a háborús és népellenes bűncselekményekkel vádoltak előnyére.

„Nem is oly régen, a magyarországi ellenforradalom idején és utána, bizonyos nyugati propagandisták, mint annyiszor 40 éven át, ismét arról szónokoltak, hogy a kommunizmus csődbe van. A népi demokráciák és a Szovjetunió vereségéről beszéltek. Hallhattunk és olvashattunk olyat is, hogy a Szovjetunió elszigetelődött. Elvesztette vezető szerepét a világ politikájában. Csődbe jutott a marxizmus-leninizmus. Azóta másfél esztendő sem telt el. Hol vannak ezek a propagandisták, mit látunk? A szocialista országok Szovjetunió vezette tömörülése erősebb, mint valaha.” Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának ünnepi beszéde 1958. április 4. napján Budapesten, Magyarország felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából.

 

Következzék egynehány további példa az internálás gyakorlatából:

- Cs. B., aki 1941-ben lépett a rendőrség szolgálatába, 1944. március 25-én helyezték a politikai osztályra, „a zsidótörvények kijátszásával kapcsolatos intézkedések foganatosítására”. Cs. B. és társai internálására a Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztálya 1945. július 23-án tett javaslatot, amiről 1945. július 27-én született véghatározat. Ennek indoklásaként a következő szerepel: „A politikai osztály 9084/945 számú átirata értelmében fent nevezett a Hain Péter-féle politikai rendőrség tagja volt. Összekötő szerepet játszott csoportja és a svábhegyi kirendeltség között, mint detektív népellenes tevékenységet tanúsított, az általa lefolytatott ügyekben a gyanúsítottakkal szemben erőszakosan viselkedett, azokat tettleg bántalmazta.” 1946. december 3-án internálásának megszüntetéséről intézkedtek, s egyben rendőrségi felügyelet alá helyezését rendelték el (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára /a továbbiakban ÁBTL/ 3.1.9. V-102290. CS. B. és társai).

- Dr. B. J., mint rendőr-főtisztviselő az 1930-as és az 1940-es években Szegeden, Győrben, majd Pécsett teljesített szolgálatot. Szegeden és Győrben a baloldaliak elleni erőszakos fellépések egyik fő felelőse volt, Pécsett pedig, mint főkapitány-helyettes a város zsidó lakosságának gettóba kényszerítésében működött közre. Dr. B. J.-t 1945. december 11-én a Magyar Államrendőrség Szegedi Főkapitánysága internálta, majd mivel a Győri Népügyészséghez szállították, internálását megszűntették. Dr. B. J.-t utoljára 1951-ben, a Legfelsőbb Bíróság ítélte 5 évi börtönbüntetésre és a közügyektől való 10 éves eltiltásra a pécsi zsidóság gettóba gyűjtésében való részvételéért (ÁBTL 3.1.9. V-58944. Dr. B. J.).

- Dr. Cs. I. tagja volt a rákosszentmihályi nyilaskeresztes párt szervezetének. Eljárt a pártösszejövetelekre, éjszakánként nyilas röpcédulákat szórt, a házak falaira pártszimbólumokat és jelszavakat festett. A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya egy eredeti nyilas pártjegyzékre hivatkozva megállapította, hogy mint „100 %-os hungarista, megbízható tag” volt nyilvántartva. Mindezekért 1946. augusztus 26-án kelt javaslatában rendőri felügyelet alá helyezését javasolta. Az indoklásban az szerepel, hogy cselekményei alapján internálása lenne indokolt, de „ügye elbírálásánál figyelembe vettem azon körülményt, hogy gyanúsított, mint fizikai munkás igyekszik beleilleszkedni a demokratikus újjáépítésbe.” (ÁBTL 3.1.9. V-96900. Radnóti Radocsay László)

- M. M.-né az 1942-es népszámlálás alkalmával német anyanyelvűnek vallotta magát. Ugyanebben az évben, szeptemberben belépett a Volksbundba, eljárt az összejövetelekre, tagdíjat fizetett. 1944. december 8-án Németországba menekült. Mindezekért 1946. január 9-én internálták. Internálását egy 1946. december 7-én kelt véghatározattal megszüntették. 1947. február 24-én intézkedtek rendőrségi felügyelet alá helyezéséről, amelyet 1947. december 12-én szüntettek meg (ÁBTL 3.1.9. V-79701. M. M.-né Volksbund-tag).

- Hétköznapi kisember volt M. A.-né, akit azért vontak eljárás alá, mert 1943. december 15-től egy éven keresztül segéd-házfelügyelő volt az Andrássy út 60-ban. Takarítási munkájáért bentlakási lehetőséget kapott a „Hűség Házában”. Az 1945. június 13-án és 1945. július 3-án kelt véghatározatok tanúsága szerint az állambiztonsági szervek bizonyítottnak nem látták, csak vélelmezték M. A.-né nyilas párttagságát, ezért internálását rendelték el. 1945. szeptember 20-án az internálását megszüntették és rendőri felügyelet alá helyezték. M. A.-né ügyére az állambiztonsági szervek még az 1948-as, 1949-es években is visszatértek. Ekkor arra vonatkozólag hallgatták ki, ismét gyanúsítottként, hogy mennyiben volt tudomása az Andrássy út 60. pincéjében 1944 végén, 1945 elején történtekről. Vádat azonban nem emeltek elenne, bizonyítékok hiánya miatt. Az iratanyagában az utolsó, 1949. június 11-én kelt ÁVH általi feljegyzés szerint „a gyanúsított ellen megkeresésében foglaltakra adatok nem voltak beszerezhetők, mert az érdemleges tanúvallomást tehető Truczka Andrást kivégezték.” Egyébként Truczka András volt az Andrássy út 60. nyilas őrségének a parancsnoka, őt 1947-ben végezték ki (ÁBTL 3.1.9. V-55123. M. A.-né).

Említésre méltó még, hogy 1945 júliusától az Igazságügyminisztérium X. számú Népbírósági Osztálya elrendelte, hogy a népügyészség minden megszüntető határozatot, a népbíróság pedig minden felmentő ítéletet juttasson el az állambiztonsági szervekhez. Majd 1946-tól már szinte rendszeres gyakorlattá vált, hogy a rendőrség bírált felül népbírósági ítéleteket (Palasik Mária: A politikai rendőrség háború utáni megszervezése. In.: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerkesztette: Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest 2000. 42. o.).

 

folyt. köv

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés