Zúgott és zúg a fenyves a Hargitán, a Bucsinon, a Nemerén vagy az Isten székén, had hallja Isten, hogy felkiált. Nem is csoda az elmúlt napok eseményei nyomán, még szép hogy hegyomlás nélkül bírja. Bírja mert Isten megparancsolta neki, méltósággal és kitartással bírnia kell. Hiszen már menni mindenen túl van, háborúk, győztes és vesztes csaták évezred és évszázadokon át. Megvívtuk már a honfoglalással, honmegtartásért a tatár és török ellen, Labanc és orosz ellen. Mindennek tanúi voltak ők és maradnak, amíg ember lesz e földön e vidéken. Az pedig lesz.
Hiába is próbálnak mások más szeleket kergetni, fordítani e tájakra, vidékekre, Kököstől, Holtmarosig, Mezőbándtól Gyimesbükkig, Ojtoztól, Apácáig nem tör át, nem minden szél bírja itt átsuhanni, átvergődni. Jöhet az délről, netán nyugatról, makacs e táj és embere. Tudja ezt Bukarest, de nem Budapest.

Próbálkoztak már sokan, Bukarestben, mindenféle képen, és próbálkoznak ma is. Van amikor kezesbárány módjára, csalogatva, hízelegve, mint annak idején Băsescu államelnök Tusnádfürdőn, fogva Orbán miniszterelnök úr kezét az egyik oldalon és Tőkés püspök úr kezét a másikon. Udvarolt és súrlódott mint a gyenge erkölcsű nő a telepénztárcájú, vagy jó befolyású pasihoz. Amíg tart a buksza és kiürül a zacskó. Aztán keres egy másikat, mellyel kiélheti furcsa, de számára oly természetes világát.
Itt is fordult mert, hogy a tegnapi barátnak mondott szövetségesek már nem kellenek. Orbán miniszterelnök úr és Magyarország egy veszélyes gócpont a térségben, mely felforgatja a magyar kisebbséggel rendelkező országok belbiztonságát. Tőkés püspök úr egyenesen nem érdemli meg, hogy román állampolgár legyen. Na de ő nem is kérte, mint én sem, a baj, hogy a történelem annyira eljátszott velünk, és őseinkkel, hogy mi egy szép napon annak születtünk azon a földön melybe még nagyapáink magyar állampolgárnak születtek.
Ami a mi, tízen annyi millió magyar miniszterelnökit illeti semmi egyebet nem tett, csak azt amit a román állam tesz. Még annyit sem, mert a csatlakozások előestéjén nem tett olyan feltételeket kétmillió magyar számára, amit tesz és tenni akar Románia százezer román, oláh esetében Szerbiával szemben. Biza, biza, rossz aki paranoiás beteg elmével született. Még rosszabb annak aki pontra akarja tenni Budapestet, mivel, egyelőre hálával kellene tartozni, amiért engedi majmolni, követni. Ellenben erről nem szól a fáma.

Túl a vizeken, Olton, Maroson, Szamoson és Tiszán bontakozik egy másik erő. Annyira veszélyes és szánalmas a nemzetre nézve mint amilyen lehet Funar, Vadin Tudor együtt véve. Talán annál is. Az egyikről szóltam a tegnap, a másikról ma és mi több üzentem is nyilvánosan nekik egyenesen a honlapukra, amit szó szerint átmásoltam. Akik követnek olvashatták. A mai napom azzal kezdtem.
Gondolkozom még ki nem jöhet, kik nem próbálkozhatnak. Annyira széles körben elharapozódott Budapesten az Alzheimer kór? Isten hiszi, bár úgy néz ki. Felejtenek, de mi nem. Ők teszik a hülyét, mint azok akik olyanokat írogatnak üzenetben : NAGYON SZERETIK A KÉPEIMET, DE A SZÖVEGEIMBEN ÓVATOSAN BÁNJAK A MINISZTERELNÖK ÚRRAL ÉS A FIDESZ társaságával. Óvva intenek, hogy ne álljak annyira ki, mert az nem a legjobb. Na de én azt üzenem, hogy tessék beljebb ülni, mert kiesnek.
Magyarul el kell hallgatni.
Na de szerencsém Istenen kívül nem félek senkitől. Istenen kívül nem hiszek másban, csak akiben én akarok. Hitem egy van és a mondás szerint egy ,királyom.'' A nemzetem nem én választottam, Isten teremtett de ez a dicsőség ami kevesünknek adatott. Végül pedig ,,NEMZETEMHEZ HŰ ÖRÖKRE'' jelszóval éltem és élek. Százszor elmondtam de még egyszer el kell úgy érzem. Uraim, hölgyeim: A VÍZ SZALAD, DE A KŐ MARAD! A KŐ MARAD!