A mi kis falunk végén lakott egy öreg, szegény nénike. Olyan üres volt az éléskamrája, hogy még az éhenkórász egerek is elpártoltak tőle.

 

 

A mi kis falunk végén lakott egy öreg, szegény nénike. Olyan üres volt az éléskamrája, hogy még az éhenkórász egerek is elpártoltak tőle.

A háza mögött volt egy kicsi virágoskert. Ott dolgozgatott reggeltől estig serényen. Kapálgatta, öntözgette szebbnél szebb virágait, akik hálásak voltak a gondoskodásért. Csodás színeikkel és bódító illataikkal köszönték meg az öregasszonynak, hogy törődik velük.

Bezzeg a szomszédasszony irigy volt és kapzsi. Mindig csak a pénzen járt az esze. Az is bántotta, hogy az öreg néni virágai szebbek voltak, mint az övéi. Hiába iparkodott, kertjében sohasem nőttek olyan szép virágok, mint a szomszédban. Irigykedve leskelődött a kerítés lécein át, hogy mi a titka a szép virágoknak?

Sokáig kukucskált, de semmi olyat nem látott, amitől okosabb volna. Ez nagyon bántotta a szomszédasszonyt. Egész nap dúlt – fúlt, nem bírta elviselni, hogy másnak szebbek a virágai.

Egyik nap estefelé, amikor leskelődött a kerítésnél egy vándor érkezett a faluba.

– Jó estét asszonyság! – köszöntötte a nőt illően – tudna-e egy szál rózsát adni a gomblyukamba, mert a régi már elszáradt?

Az irigy szomszédasszony mérgesen ráförmedt a vándorra:

– Takarodjék innen, mert mindjárt magára eresztem a kutyákat! Mit képzel, majd éppen egy ilyen jöttmentnek szakítom le a legszebb rózsáimat a kertemből.

A vándor szomorúan odébb akart állni, amikor a másik ház ablakán kinézett a néni, és meghallotta a szomszédasszonya rikácsolását.

– Fiam! Állj meg egy szóra? Ne siess annyira! Adok én neked egy szál rózsát a gomblyukadba. Nehogy rózsa nélkül menj leánykérőbe!

A vándor elcsodálkozott, hogy az öregasszony, honnan találta, minek kell neki a virág.

– Öreganyám, honnan a csudából találta ki, hogy leánykérőbe megyek?

– Ej, fiam, csak rád kell nézni. Még a vak is látja, mi a jövetelednek célja. Ne feledd, valamikor nagyon régen én is voltam fiatal! Tudom, mi a dörgés, ha egy fiatalember virágot tűz a gombja likába. 

Az öreg néne bementek a kertbe, és a legszebb rózsát leszakította a vándornak.

– Fogd, és tűzd ki, hogy a leánykának tetsszél! – mondta barátságos hangon.

A vándor átvette a szál rózsát és megköszönte:

– Nagyon köszönöm, kedvességét öreganyám! Cserébe hadd adjak én is valamit – a bő köpenye alól előhúzott egy kicsinyke vékát, amolyan játékszernek valót – Fogadja el tőlem, ezt a kicsi vékát, talán egyszer majd tudja valamire használni?

A néni érdeklődve nézegette az ajándékba kapott vékát, majd mosolyogva mondta a vándornak.

– Jó lesz benne rózsaszirmokat tartani a szobámban, hogy kellemes illat legyen, amikor nyugovóra térek.

A vándor még egy kicsit diskurált az öreg nénivel, majd elköszönt tőle, és ment megkérni a kiválasztott leányzó kezét.

Este mielőtt az öregasszony lefeküdt volna a kicsi vékába rózsaszirmokat rakott. Egész éjjel csodás illat terjengett a szobában, ami kellemesé tette az álmát. Reggel, amikor felébredt, mindjárt az éjjeliszekrényen lévő vékára vetődött a szeme. Nem akarta elhinni, amit látott. A kicsi véka teli volt sok – sok bankóval. Valaki éjjel úgy megtömte, hogy többet még csak véletlenül sem lehetett beletenni. A néni nem értette, ki lehetett a jótevője. Eltette a pénzt, és újból telerakta a vékát rózsaszirommal, hogy a szobában jó illat legyen.

Nappal annyi dolga volt a ház körül, hogy egészen megfeledkezett a vékáról. Este, amikor le akart feküdni, elképedve látta, hogy a rózsaszirmok helyén megint pénz van. Ez, már igazán furcsa volt a dolog. A lefekvés előtt kiürítette a vékát, és reggelt kíváncsian várta, hogy vajon most is lesz-e bankó benne, mint előző alkalommal?

A véka nem hazudtolta meg magát, a következő reggelen sem. És így ment ez napról napra. Végül az öregasszonynak olyan sok pénze lett, hogy nem tudta hová tenni. Másnap boldogan elújságolta szerencséjét a szomszédasszonyának, aki majdnem szétpukkadt az irigységtől.

– Ha már olyan sok a pénze, hogy nem tudja, hová tenni, nem adná-e kölcsön azt a vékát egy napra? Nekem is jól jönne egy kis pénzmag.

– Nagyon szívesen, nekem mostanában úgysem lesz rá szükségem.

A szomszédasszony égre, földre fogadkozott, hogy hamar visszahozza, de amikor megkapta az első dolga az volt, hogy mindjárt készített egy ugyanilyet, amit majd visszaad. Az eredetit pedig úgy megtömte rózsaszirommal, hogy majdnem kidőlt a véka oldala. A szemét le sem vette egész éjjel, mert kíváncsi volt, mi fog történni?

Hosszú órák múltak el esemény nélkül. Hajnal felé a fáradtságtól, elaludt, és amikor felébredt meglepődve látta, hogy a vékában valóban rengeteg bankó lapul. Nagyon megörült az asszonyság a sok pénznek. Most már biztos volt, hogy nem adja vissza a kölcsönbe kapott vékát, hanem a másolatot viszi vissza az öregasszonynak.

Így is tett.

– Visszahoztam a vékáját, ami által egy kis pénzecskéhez jutottam. Úgyis rám fért, mert szegény asszony vagyok.

– Szívesen kölcsön adom máskor is – mondta az öregasszony, mit sem tudva, hogy nem az eredetit kapta vissza.

A szomszédasszony alig várta, hogy hazaloholjon, és megtömje a vékát rózsaszirommal. Egész nap azon ábrándozott milyen gazdag lesz a véka segítségével. Elhatározta, hogy új házat vesz, szép ruhákban fog járni, és amit megkíván, azt mind megveszi.

Már esteledett, amikor megnézte, mit produkált a véka. De majdnem elájult, amikor meglátta, hogy mi van benne. Először azt hitte, hogy csak álmodik, és az álommanók űznek vele rossz tréfát. A vékából kígyók tekeredtek kifelé ellepve az egész szobát. Ahová csak nézett, mindenhol kígyó volt. Sziszegve, fejüket emelgetve üdvözölték gazdaasszonyukat, aki meglátva a csúszómászókat lélekszakadva kirohant a szobából, sőt még a házból is, hogy minél messzebbre kerüljön a kígyóktól.  

Közben az öreg nénét meglátogatta kicsi unokája, és amikor meglátta a szobában az éjjeliszekrényen levő vékát, kérlelni kezdte nagyanyját:

– Nagymami, add nekem ezt a vékát! Úgy szeretnék játszani vele! Belerakom a babámat, és ez lesz az ágya.

Az öregasszony nem tudott nemet mondani a csöppségnek, és odaadta neki.

– Tessék drágaságom, neked adom, játsszál vele, de azért vigyázz rá, mert hátha még valamikor szükségét vesszük, ha kiürül a bugyelláris. Addig meg csak elleszünk valahogyan.

A kislány boldogan magához szorította a vékát, és csillogó szemmel futott édesanyjához.

– Nézd édesanyám, mit kaptam a nagymamámtól!

Évek múltával az öreg néni meg is feledkezett a pénzes vékáról, mert annyi bankót összegyűjtött, hogy élete végéig kitartott. Nem volt rá szükség.

Mi lett az igazi vékával?

Ha hiszitek, ha nem, egyik nap érdekes mód a véka végképp eltűnt a kígyókkal együtt. Senki sem tudta hová lett, de az irigy szomszédasszony nem is firtatta. Örült, hogy megszabadult a hívatlan vendégektől. Továbbra is irigykedve nézte öreg néni csodás virágait, és bosszankodott, hogy az övéi, miért nem olyan olyanok? Pedig a válasz egyszerű, irigy szívvel nem lehet szép virágokat nevelni.

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.