Lehetőség nyílott a kitörésre: talán az egyetlen és utolsó alkalom.

Lehetőség nyílott a kitörésre: talán az egyetlen és utolsó alkalom.  Ezért „sokan feddik vala őt, hogy hallgasson; de ő annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam.” (Márk 10:48)                                                                                   .         

Látni akaró vak Bartimeus segítségért kiált a Jerikó közelében Jeruzsálem felé vezető úton elhaladó Jézus után. Ha nem látott is vak szeme,  élesen látott a lelke! Ezt mutatja az a körülmény, hogy amikor intik, dorgálják és hallgatásra akarják kárhoztatni,  -  mint sokunkat!  -  nem némul el, sőt annál inkább kiált. Nem megszégyenítő-e az a megtántoríthatatlan tudat, amelynek ő birtokában volt, reánk, nyitott szemmel látó emberekre, közösségekre nézve,  akik „látván látunk”és ezerszeresen könnyebben birtokában vagyunk a rálátásnak is?  Nem imponáló-e az az állhatatosság, amely előtt minden lebeszélés, befolyásolás és fenyegetőzés dacára is erősen megáll?                                                                            .         

Ugyan?  Megérintette valami, Valaki? Bizony sokszor pironkodnunk kell, ha visszatekintünk azokra a harcainkra, amelyeket az emberek véleményével szemben feladtunk, s amely miatt a jó ügye elbukott általunk s önmagunk sem gyógyultunk meg.

Csak van ám „... egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásban szenved, hozzájárulván hátulról, illeté az ő ruhájának szegélyét.  Mert ezt mondja vala magában: Ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok.” (Máté 9:20,21).         

Igen,  én vagyok az, akit eltemettek az élet hiábavalóságai, az emberek véleménye. Én vagyok az, akit félretolt életútjáról leánygyermeki tévedésem, sok emberi önzés és önmagam bűnös volta.  De élni, élni akarok s tudom, hogy van, aki énérettem is eljött, hogy megragadjon, megérintsen, megmentsen.

A gyakran elítéltekről és vádakkal érintettekről, „rólunk ” ír ez az Érintés című írás és egyben a gyűjtemény első kötete. Közös írás ez. Tudatjuk azokkal, akiket illet, hogy több évtizedes, évszázados fájdalommal érintettek sorsával érintettük hátulról az Elvonuló ruhájának szegélyét.                                                   .        

Amíg hitünk remegő karjait kinyújtjuk - jó szülők, tisztaszívű óvónénik, szavahihető tanítók, tudósok, politikusok, költöző madár barátok, vagy maga a földdé vált hűség, lopakodó remény, suttogó félelem, Kücsük-Kajnardzsi béke, gyilkos Tia-NON, és szélvész-szerelem, értelmes halál – egy lélegzetvétellel kiáltjuk: „Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk.”

Mi tagadás? Igen, mitikusan ők írták e könyvet!

Csak a szöveg megállapítását végezte:

             Pásztori Tibor Endre