TRIANON SEBEI

Az elmúlt napokban sokféle  vélemény látott napvilágot, kezdve attól, hogy minek erről beszélni a „mindent visszáig”. Nem most hallottam először, hogy mit kezdenénk öt millió románnal, ezt már vagy harminc éve kérdezte  az akkori kereskedelmi attasé...

Nem tudom, hogy igaz-e, hogy a Trianoni békediktátum titkos záradéka szerint, az elcsatolás csak 5O évre hadisarcként lett volna... és az évfordulón lehetett volna kezdeményezni a tárgyalások újrafelvételét.  Az biztos, hogy sem az 5O. sem a 75. évfordulón nem volt olyan kormányunk, amely ezt felvetette volna. Azt hiszem, hogy ez olyan ábránd lehet, mert ha létezne ez a záradék, akkor Mária Barki is említette volna, vagy Gaudi Nagy Tamás, Morvai Krisztina.

Jogi lehetőség, hogy maga a szerződés érvénytelen, mert az aláíráskor az ország megszállás alatti kényszerből írta alá. Ez nekem sántít, mert  Németország is a Párizsi szerződés idején megszállás alatt volt.  Másrészt mire várhatnánk attól a bíróságtól, amelyik a vörös csillagot legalizálta, és a szlovák állampolgárság megvonásában nem tartja magát illetékesnek.

A Wilsoni önrendelkezés viszont ma is érvényes, és jól mutatja a soproni népszavazás eredménye, hogy mi lett volna, ha nem ijednek meg a győzők az eredmény láttán.  Nem kellett volna félnünk más területeinken sem, hiszen a horvát falvak is Magyarországhoz szavazták magukat. A felvidéki szlovákokat sem kérdezték meg a Benesék, az elszakadási nyilatkozatot az USA-ban szerkesztették az emigráns szlovákokkal. A felvidéki szlovákok jól tudták, hogy Magyarországon szerzik be aratás idején a búzát, szalonnát a napszámukért, és  az ablakos tótoknak is nagyobb területet jelentett Magyarország, akik a felvidéki hutákból hordták a hátukon az üveget. „Ablakot csinyáni ablakot” kiabálva járták az utcákat. De a drótostótok is hasonlóan meg lehettek elégedve.

Erdélyben tudjuk jól mi történt, a románokat ingyen szállította a MÁV a nagy gyűlésükre, de amikor a magyarok gyülekeztek volna, azt a katonaság megakadályozta.

No de maradjunk a nyakunkba kényszerített tényeknél, mit lehetne tenni? A legjobb tudomásom szerint, Antall miniszterelnök urat Londonba, a Citybe rendelték, és közölték vele, hogy a kölcsönök átütemezése nem tárgyalható, és a Trianon felülvizsgálatáról szó sem lehet.  Az már nem számít, hogy a békediktátum megengedte a tárgyalások útján való határmódosításokat.

Antall Miniszterelnök Úrnak nem sok mozgástere maradt, de annyit megengedhetett magának, hogy

 „ Olyan Magyarországot akarok, amelyre a környék felnéz”.  Értjük? Én igen. Ha Magyarországon az élet és a gazdaság, a megélhetés, a jövő olyan lesz, amihez érdemes csatlakozni, akkor az elcsatolt területeink maguk kérik a csatlakozásukat. Ehhez azonban nem szockomcsi kormány kell, mert annak idején a ruszinok kérték a csatlakozásukat, de a Német Miklós kormány nem fogadta el Őket… Jól ismerem a közvetítőt, egészen megbízható a történet.

Tehát mi a legfontosabb a folyamatban. Az, hogy a gazdaság jó legyen, a megélhetés, az életszínvonal fokozódjon, hogy a környék felnézzen ránk. Én úgy érzem, az Orbán féle magyar út ezt a célt szolgálja. Ezért fúrják azok, akik nem kívánják az ország kitörését az adósság függőségének a csapdájából. Amikor elérünk odáig, hogy már nem autonómiát követelnek a magyarok, hanem a lakosság többsége is közigazgatásilag Magyarországhoz kíván tartozni, akkor jöhet a referendum, a népszavazás. Ennek is lehet két változata:

a./ Hogy azok a polgárok szavazzanak, akiknek a felmenőjük magyar állampolgár volt. A betelepült polgárok választhatnának, hogy akarják-e felvenni a magyar állampolgárságot, vagy inkább visszatelepülnek oda, ahonnan ők, vagy a felmenőik betelepültek.

b./ Vállalva a kockázatot, és a teljes lakosság bevonásával megtartani a referendumot. Persze, számolni kell a románok, ukránok, szerbek, osztrákok minden áron való ragaszkodásukhoz a saját országukhoz.

Erre utal az EU-ban való ellenzéki, és kormánypárti összezárás, ha az országukat éri támadás. Sajnos nem mondható el a magyar ellenzékiekről, akik nemhogy nem zárnak össze, hanem büntetési, anyagi megvonásokat indítványoznak a saját országuk ellen.

Minden esetre mintaértékű a magyarországi kisebbségek helyzete, a nemzeti azonosságuk megtartása, önkormányzataik, kultúrközpontjaik támogatása.

Valójában az /a./ változat volna igazságos, mert az némileg választ adhatna a felmenőik helyett, a hovatartozást illetően. Kárpátalján kellene kezdeni, a ruszinok már kínálták magukat, és Ők a Rákóczi ruszinjai/magyarjai.

Az igazi ünnep, és a Trianoni sebek begyógyulása akkor kövezik be, ha ez valóra válik.

Remélem, hogy a századik évfordulón a természetes határainkon belül ünnepelhetünk a befogadott népekkel együtt.

Vinczer S. Péter