Legnagyobb unokám - a húszéves Bálint - tegnap ballagott egy ötéves középiskolában, így aztán az egész család összejött.

Virágokkal és ünnepélyes mosollyal várakoztunk, és találgattuk, merre fognak jönni a ballagók. Az iskola udvarát megtöltötték a szülők, barátok, hiszen öt osztály búcsúzik most az iskolától, rengetegen toporogtunk, nyújtogattuk a nyakunkat, hogy még véletlenül se mulasszuk el a fontos pillanatokat.

A fényképezőgépek is készenlétben álltak, mire megérkezett az első ballagó osztály. A közelükbe sem tudtunk férni, így csak reménykedtünk, hogy még nem a "mieink" vonulnak el azon a kis szakaszon, amit láthattunk. Lassan megérkezett a második, majd a harmadik csoport is, és némileg csökkent a várakozók tömege, mert akik már átadták a virágokat a ballagójuknak, azok tovább mentek az udvari emelvény felé. Megjött Bálinték osztálya, mi pedig lendületesen átadtuk a csokrokat, próbáltunk fotózni, de minden nagyon hirtelen történt...

Mentünk mi is az udvari emelvény felé, de én megláttam néhány padot, ahová már leült néhány nagyszülő. Lesz, ami lesz én is odaléptem egyik padhoz és megkértem az ott ülőket, hogy szorítsanak egy kis helyet nekem is, mert már nagyon fáj a derekam és a lábam. Mosolyogva adtak helyet, és együttérzően bólogattak, hogy bizony ők is elfáradtak, üljek csak én is.

Az ünnepi ebéd előkészületei valóban kifárasztottak, hiszen pénteken egész délután sütöttem-főztem, majd szombaton hajnalban négy órakor keltem, hogy a marhahúsleves frissen készüljön, de indulásig tényleg megpuhuljon az a marhafarok...

Hamarosan elkezdődött az ünnepség, az iskola igazgatója kérte, hogy énekeljük el együtt a Himnuszt. Felálltunk és énekeltük, mi, nagyszülők tényleg lelkesen, szépen, a gyerekek is énekeltek, de a szülők közül alig-alig voltak olyanok, akik énekeltek, viszont jó néhányan járkáltak és beszélgettek a Himnusz alatt. Nem értem, hogy miért viselkednek ilyen furcsán az emberek, és miért nem érzik át, hogy az együtt éneklés valódi csoda, ahogy a közösen mondott imádság is az...

Szép volt az ünnepi beszéd, amely után a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók jutalmazása következett, majd felengedték a sok-sok színes léggömböt, ezzel az ünnepség véget ért, mi pedig indulhattunk haza.

Egy pohár hideg pezsgővel köszöntöttük Bálintot, - persze az öccse Peti ebből nem kapott, ő alkoholmentes sörrel koccintott, hiszen még csak tizenhárom éves - aztán én lendületesen "szolgálatba helyeztem" magam, és megmelegítettem a húslevest, a rántott csirkemellet, rántott gombát, rizi-bizit, majd rohangáltam a terasz és a konyha között, hogy mindenkinek minden kívánságát teljesítsem. A teraszon terítettünk, mert ott van a legnagyobb hely, bár kicsit szűkös volt még így is.

Elővigyázatosságból én a konyhához közeli asztalvégen ültem, így könnyen tudtam rendezni az étel-ital ügyet, persze ettem is néhány falatot, egy darabka marhahúst, aztán egy szeletke rántott husit...

Piskóta zárta az ételek sorát, mégpedig nagyon-nagyon gyümölcsös, fekete szederrel készült piskóta. (A szeder még tavaly került a mélyhűtőbe és jeles alkalomra várt, ennél fontosabb ünnep azóta nem volt).

Mindenki pukkadásig jóllakott, és nagyon köszönték az ebédet. Aztán bementünk a szobába és megnéztük a képeket a számítógépen. Hárman is fotóztunk, így több oldalról is készültek képek, persze majd küldözgetjük egymáshoz. (Nekem persze mind felkerült a gépemre...)

Hétfőn már kezdődik Bálint számára a komoly feladat, jön az érettségi. Hétfőn magyar írásbeli, kedden matek, szerdán történelem...

Bálint a magyartól és a történelemtől nem tart, de a matek kicsit nehezebb ügy (ahogy én sem voltam éppen jó matekos, de a fiam matek tagozatra járt, úgyhogy nem az apjára hasonlít ebben az unokám, inkább énrám...)

A ballagás szervezése nem volt éppen tökéletes, ám az én szervezésem  - férjem szerint - hibátlan volt. Amikor elmentek a vendégek, egy sós lábfürdővel kényeztettem magam, mert a talpamon hólyagok nőttek a sok-sok ácsorgástól, toporgástól, talpalástól, de nem számít, mert minden jól sikerült. Bízom benne, hogy Bálintnak is legalább ennyire jól fog sikerülni a megmérettetés, hiszen komoly tervei vannak. Úgy tervezi, hogy tovább tanulna filmvágónak... Kívánom, hogy sikerüljön neki!